12.Fejezet - Mi van velem?

   Kezeimet azonnal lefogta és a hátam mögé szorította. Lábaimat sem tudtam mozgatni, annyira nekem szorult testével. Kiabálni, sikítani nem mertem, hiszen a hangom nem jutott volna el a szálloda udvaráig, viszont a kint várakozó hat fiú biztosan berohant volta, ami csak rontott volna a helyzetemen. Eleinte amennyire csak tudtam, ellenkeztem, de hamar rájöttem, hogy az én kis erőm nem vetekedhet Jiminével. Csak ültem az asztalon, összeszorított szemekkel, megfeszült testtel és csendesen tűrtem mindazt, amit a fiú tett velem.

  Elviseltem, ahogy ajkai a vékony bőrömhöz érnek, hogy lágy puszikat hagyjon rajta, hogy ráharapjon bőrömre épp csak annyira, hogy ne okozzon fájdalmat, s még azt is elnéztem, hogy teste egyre közelebb simult az enyémhez. Meglepetésemre a kellemetlen, zavarba ejtő érzést hamar felváltotta valami teljesen más. Nem tudtam mi lehet ez, hiszen eddig még ismeretlen volt számomra, senki nem váltotta ki ezt belőlem. A testemben gyülekező feszültség és nyugtalanság egy csapásra eltűnt, s helyüket csupa pozitív érzés vette át.

    A nyakamat érintő apró puszik hatására testemet a hideg rázta, s a fiú minden egyes érintésénél megremegtem. Hátam mögé szorított kezeimet lassan elengedte, de ellenkezés helyett, csak lógva hagytam őket. A fiú kezeivel benyúlt a felsőm alá, s lágyan csupasz hátamat kezdte simogatni. Mikor látta, hogy nincs ellenemre a dolog, egy huncut mosolyra húzta ajkait, majd újra nyakamra tapasztotta, s gyengéden szívni kezdte. Fejemet a plafon fele emeltem ,s egyre csak a fiú érintéseire tudtam koncentrálni, melyektől akaratlanul is, halk sóhajok hagyták el számat. Ekkor testem már teljesen ellazult, s amint Jimin ezt észrevette, nem tétlenkedett. Hátamról kezeit egészem melltartómig csúsztatta, s pár percig elidőzött ott. Ennek hatására testem kissé megrendült, s a félelem apró szikrája újra megjelent bennem. A fiú megérezhette hangulatom hirtelen változását, mert nem vette le a fehérneműm, azon keresztül simított rá mellemre. Kezeit lomhán mozgatta nőiességemen, s én egyre csak nagyobbakat sóhajtottam, már már nyögtem. Ajkai szépen lassan bejárták nyakam minden egyes négyzetcentijét, majd fejét felemelte, hogy egy szintre kerüljön az enyémmel. Fekete, csillogó szemeit mélyen a tekintetembe szegezte. Kis ideig egyikünk sem mozdult, csak nagy szemekkel kémleltük egymást. Tekintetéből semmit sem lehetett leolvasni, az enyémen viszont újra megjelent a félelem.

  -Francba! Nem fog menni! - törte meg a csendet, majd kezeit kihúzta pólóm alól. Csodálkoztam a fiú hirtelen hangulatváltozásán, hiszen pár másodperccel ezelőtt még teljesen nyugodt volt.  - Túl korán van ehhez. Még várunk pár percet, aztán kimegyünk a többiekhez. Azt mondom, hogy megvolt, te meg bólogatsz. Megértetted?!

  -I-igen  - néztem csodálkozva a fiúra. Szívem hevesen dobogott, s nem értettem, hogy mi lehet a gond, de legbelül örültem, hogy mégsem folytatja.

A fiú lerángatott az asztalról, majd maga elé állított. Kezeit a vállamra helyezte, s kifele kezdett tolni a faviskóból. Félve lépdeltem ki a küszöbön, egészen a kint várakozó hat fiúig. Mind, kivétel nélkül végignéztek rajtam, végigmértek a testem, majd Jiminre tekintettek.

  -Na? - nézett Jiminre kérdően J-Hope.

  -Megvolt  - felelt a vezér, majd kezével elkapta a csuklóm és maga mögé irányított.

  -És, hogy ment? Milyen a kiscsaj? - kérdezte Suga.

  -Mint egy darab deszka. Semminek se jó  - mondta Jimin. - Nem éri meg, hogy ti is rámásszatok.

  -Pedig nem tűnik rossznak. Nem lehet, hogy te rontottad el? - nevetett Jungkook.

  -Pofa be kölyök! - válaszolt Jimin, majd elindult a szálloda udvara felé, maga után vonszolva engem. Mikor elhaladt a fiatalabb mellett, egy dühös tekintetett vetett rá, majd vállával kicsit meglökte

 Végigvonszolt a szálloda hosszú udvarán, egészen az épület bejáratáig, ahol erőszakosan maga elé állított.

  -Most szépen felmész a barátnődhöz! Ha kérdezi, hogy mi történt, te nem válaszolsz!

  -Re-rendben.

  -Ma nem akarlak többet látni. Nehogy a szemem elé merj kerülni, mert odadoblak a többieknek, hogy csináljanak veled amit akarnak  - lökött el magától. - Tűnés!

Azon  nyomban felszaladtam a harmadik emeletre, de a folyosóra érve, a szobánkig lassan sétálva lépkedtem el. Az ajtó kilincsére tettem a kezem, majd megszorítottam, de nem nyitottam ki. Csak tartottam a kezemben és bámultam rá. Nem volt egyetlen gondolatom sem, csak üresség tátongott a fejemben és mégis, valami nagyon zavart. Egy érzés, ami korábban elöntötte a testem.. Mi lehetett az? És mégis, mi volt velem, miért nem ellenálltam? Hogyan tűrhettem, mindazt, amit velem tett?

Rengeteg volt a bennem gyülekező kérdés, amik mind válaszra vártak, de egyikre sem tudtam megfelelő magyarázatot adni.

Végül lenyomtam a kilincset és bekullogtam a szobába. Az ágy mellé sétáltam, majd rádőltem. Szemeimet lehunytam de Yoora félénk hangja megzavart.

  -Jól vagy? - nézett rám kétségbeesetten.

  -Igen  - válaszoltam érzelem mentesen.

  -Mit csináltak veled? - kérdezte halkan.

  -Csak kicsit megfogdostak, de ne gondolj semmi durvára. Szerencsém volt - hazudtam megszokottan. Nem akartam kitálalni, arról, hogy mi történt valójában és én is legszivesebben elfelejtettem volna.

  -Biztos? Más nem történt?

  -Teljesen biztos. Jól vagyok ne aggódj. Ugye veled sem csináltak semmit?

  -Nem. Jin és Rap Monster egészen fel a szobáig kísértek, majd miután bejöttem, ők elmentek.

  -Hála az égnek. Nagyon féltettelek. Miért nem szaladtál el, amikor mondtam?

  -Sajnálom.. én csak segíteni akartam. De végül miattam szenvedtél. Nekem kellett volna ott maradnom  - mondta a lány, majd arcán egy könnycsepp csordult végig.

  -Yoora ne beszélj ostobaságokat! - öleltem át - Miattam van az egész.

  -Annyira szeretlek! - mondta, majd kitört belőle a sírás.

  -Én is szeretlek te lüke - szorítottam erősebben magamhoz. - Ne sírj! Nincs semmi baj. Mindketten jól vagyunk - nyugtattam, közben az én szívem is hevesen vert, hiszen még koránt sem dolgoztam fel a történteket.

  -Tudom, de...

  -Semmi de! Itt vagyok, nincs semmi bajom és neked sem.

Még legalább negyed órát ölelhettem Yoorát, mire valahogy lehiggadt. Fejét lágyan a vállamra hajtotta és halk szipogását próbálta megfékezni. Haja kissé csiklandozta az orromat, de nem akartam engedni a szorító ölelésből. Jól esett, a csend, a béke és hogy a lány végre itt van mellettem. Tudtam, hogy velem történt meg, mégis őt féltettem, mintha egy védelmező anya lennék, aki minden áron vigyáz a gyermekére. Szerettem ezt a lányt, hiszen a mindennapjaimba ő varázsolta bele a boldogságot, s elnéztem neki minden kis és nagy hibát. Nem számított, hogy miatta kerültem bajba, csak örültem annak, hogy neki nem esett baja. Tudtam, hogy nagyon sajnálja, a történteket és miattam sírt, ami részben örömmel töltött el, részben meg sajnáltam a lányt, hiszen miatta nem kellett volna sírnia.

Mikor Yoo teljesen nyugodt állapotba került, távolabb ültem tőle és megpróbáltam elterelni valamivel a témát.

  -Mit szeretnél estig csinálni? Van még két óránk a tábortűz rakásig.

  -Nem tudom.. - válaszolt halkan - most inkább maradjunk bent.

  -Én sem szeretnék ki menni. Meséljek neked egy történetet? - pusziltam meg a feje búbját.

  -Miről szól? - nézett rám kíváncsian.

  -Egy kislányról. Ez a kislány, egy király leánya volt. A király odaígérte a lány kezét egy hercegnek, de a lány egy koldust szeretett.

  -És mi történt? Kivel maradt a király lány?

  -Az egyetlen szerelmével  - mosolyogtam a lányra. Tudtam jól, hogy a V iránt táplált érzései nem lankadtak.

  -Gondolod, hogy én és V.. Nem, nem lehet semmi, azután amit ma tettek.

  -De még szereted. Vagy nem?

  -Mindennél jobban  - pirult el a Yoora.

  -Én szurkolok nektek - mondtam, bár bántott a gondolat, hogy tényleg szereti a fiút, viszont fontos volt nekem, hogy Yoorát boldognak lássam és ebben nem gátolt semmi..még a Bangtan sem.

  -SunHi.. nem akarlak elveszíteni egy fiú miatt.

  -És nem is fogsz. - simogattam meg az arcát.

  -De ha összejönnék V-vel, akkor az olyan lenne, mintha az ellenséged lennék. Egy olyan személy barátnője lennék, aki folytonosan gyötör téged.

  -Talán majd megváltoznak. De, ha nem, én akkor is a barátnőd maradok, ezt most megígérem.

  -SunHi.. én annyira  - indultak meg újra a könnyei, mielőtt befejezhette volna a mondatot.

  -Elég legyen a sírásból te lány! - kezdtem el csikizni.

Kisebb csiklandozás és birkózás után leestem az ágyról és a földön kötöttem ki. Az esés nagyon fájt, jobban a kelleténél. Egyből tudtam, hogy miért és próbáltam leplezni a fájdalmat, de nem tudtam.

  -Ááú! - kiáltottam fel hirtelen, akaratom ellenére.

  -Mi történt? Nem is estél nagyot. Hadd nézzem a hátad!

  -Arra semmi szükség  - tiltakoztam. Nem szerettem volna, ha Yoo meglátja a kék foltokat a hátamon, amiket akkor szereztem, amikor Rap Monster a férfi WC-ben a földre lökött.

  -De igenis látni akarom a hátad  - nyúlt utánam a lány, majd az ágyra húzott és rám ült. Óvatosan húzta fel a pólóm, majd hideg kezét a hátamra helyezte - Jézusom SunHi. A hátad.. tele van zúzódásokkal. Mi történt? Mit csináltak ezek veled?

  -Semmit, csak elestem  - próbáltam tagadni.

  -Egy eséstől nem lesz ilyen a hátad. Nem gondoltam, hogy ennyire durvák veled.

  -Csak mostanában durvultak be.

  -Várj egy percet, bekenem a hátad, hogy gyorsabban gyógyuljon  - állt fel Yoora, majd a táskájához lépett és kivett belőle egy kék dobozos krémet. Ezután újra helyet foglalt rajtam és kenegetni kezdte a hátam - A doboz ne tévesszen meg, a kenőcsnek málna illata van.

  -Szeretem az illatát, olyan édes. - lazítottam el a testem.

  -A fiúknak is tetszene  - nevette el magát. Megint előjött a nem teljesen normális énje, aminek titokban örültem.

  -Yoora! Meg foglak verni, csak álljak fel innen!

  -Jajj de félek.

 -LÁNYOK! FÉL ÓRA MÚLVA LEGYETEK LENT! - kiáltotta a folyosóról az osztályfőnökünk.

                                     _____________________________