Mikor megéreztem, hogy valaki elkapta a kezem, hirtelen köpni nyelni nem tudtam, csak kapaszkodtam teljes erőmből az engem tartó kézbe. A hirtelen adrenalin lökettől azt sem tudtam eldönteni, hogy ez valóság vagy álom; csak abban reménykedtem, hogy a megmentőm fel fog tudni húzni és nem engedi, hogy a mélybe zuhanjak. Lábaimmal akaratlanul is rugdostam a levegőben, mintha ez valamiben segítene, pedig csak rontott a helyzeten.
-Maradj nyugton, hogy fel tudjalak húzni - szólalt meg egy ismerős fiú hang.
-Segíts! Kérlek! - kiáltottam fel neki.
-Azt próbálnám, ha nem mozognál.
Vettem egy nagy levegőt és megpróbáltam nyugodt maradni, nem ficánkolni, így a fiú lassan elkezdett felhúzni. Amennyire csak tudtam kapaszkodtam s közben imádkoztam, hogy nemhogy az utolsó másodpercben történjen meg a baj. Amikor sikerült teljesen felhúznia, az ijedtségtől azonnal a földre rogytam, s meg sem tudtam mozdulni.
-Jól vagy? Nem esett bajod? - kérdezte a velem szemben álló Jimin. Felnéztem a fölöttem álló srácra, majd válaszra nyitottam a szám, de egy szó sem jött ki rajta, csak egy nyögésnek nevezhető valami. - Tessék, igyál egy kis vizet - nyomott a kezembe egy palackot. Lassan a számhoz emeltem, majd belekortyoltam a hideg folyadékba. - Na, jobb már? - ült le mellém a földre.
-Igen - válaszoltam halkan. - Csak halálra rémültem.
-Mit kerestél azon a fán? A szabályban benne volt, hogy nem szabad fára mászni! Ezt még én is tudom.
-De ki van dőlve.. az hittem, hogy nem lesz baj.
-Ha nem kaplak el, most a szakadék mélyében lennél. Gondolkozz mielőtt teszel valamit! Folyton bajba sodrod magad.
-Köszönöm - mondtam halk, remegő hanggal, majd a fiúra néztem.
-Chh..semmiség volt.
-Miért csinálod ezt?
-Mit? - fordult felém kérdő tekintettel Jimin.
-Mostanában.. sokszor megmentettél - mondtam alig hallhatóan. - A raktárnál, a fürdőben.. most.
-Csak véletlenül... - Tényleg csak a véletlen műve lenne mindez? De ha nem lett volna ott... talán kétszer is megerőszakoltak volna - Fel tudsz állni?
-Kicsit még remegek, de megpróbálom.
A mögöttem levő fának támaszkodva nagy nehezen feltápászkodtam. Magabiztosan indultam el, de mikor a bal lábamra álltam egy éles fájdalom nyilallt belém, aminek hatására azonnal a földre estem. Mintha ezernyi tű nagy erővel, egyszerre fúródna a bőrömbe. A fájdalom leírhatatlan volt.
-Nagyon fáj a bal lábam. Nem hiszem, hogy el tudok innen menni.
-Akkor várunk - dőlt neki a fiú az egyik fának. - Hadd nézzem a lábad - vette kezébe lábszáram, majd vizsgálni kezdte. - Itt fáj? - nyomta meg egy helyen.
-Nem.
-Na és itt? - szorította meg a vádlimat.
-Ott sem.
-Akkor a bokáddal lehet a baj? - nyomta meg az említett helyet, amitől a fájdalom újra úrrá lett a testemen.
-Ááú! Ott fáj! - kiáltottam.
-Fel is van dagadva. Nem lehet kellemes.
Csak bólogattam, majd én is hátradőltem és vártam hogy teljen az idő. Nem szívesen üldögéltem az erdő mélyén pont ezzel a fiúval, de mégis megmentett és jobb, mintha egyedül lennék. Jimin súrolgatni és gyengéden masszírozni kezdte a lábamat, ami néha fájt, de mégis jó érzéssel töltött el.
-A többiek hol vannak? - kérdeztem hirtelen.
-Hmm?
-A Bangtan többi tagja.
-Nem tudom... Nem volt kedvem velük lenni. És a te barátnőd?
-Yoora? Hát...úgy egyeztünk, hogy külön válunk és úgy keressük tovább a sárga kendőket. Tényleg - jutott eszembe valami - fel kellene hívnom.
-Itt nincs térerő. Csak a szálloda közelében.
-Áhh... de akkor mégis hogy szólok neki?
-Nem tudom, de remélem annyira jó barátnők vagytok, hogy fedez téged a tanárok előtt.
-Miért? - néztem rá kérdően.
-Mert nemsokára 7 óra és mi eléggé távol vagyunk a szállodától. Én nem érdeklem a tanárokat, de téged biztosan keresni fognak.
-Valahogy szólnom kellene neki... - gondolkoztam el. - Vajon egy fa tetején sincsen térerő?
-Lehet, hogy van, de mégis hogyan akarsz felmászni fájós lábbal?
-Nem tudom...
-Add ide a telefonod - nyújtotta ki Jimin a kezét én meg mit sem sejtve belehelyeztem a készüléket.
Ezután felállt mellőlem, körbe nézett és az egyik magas fához igyekezett. Először nem tudtam elképzelni, hogy mire készül, viszont pár másodperc után rájöttem. Mászni kezdett felfele a fán amit elképedve néztem.
-Te meg mit csinálsz? - kiáltottam utána.
-Írok egy üzenetet a barátnődnek, hogy csak később érkezel - azzal feljebb kezdett mászni egészen a fa tetejéig. Már nézni is féltem, olyan magasan volt. Szerencsére miután megírta az üzenetet, gond nélkül lemászott. - Nesze! - nyomta a kezembe a telefont én meg azonnal megnéztem az elküldött üzeneteket.
" Akadt egy kis dolgom. Később érkezem. Hazudj valamit a tanárnak. "
-Nem tudtad volna szebben megírni?
-Mit kellett volna írnom? Valami olyasmit, hogy 'puszcsi szivecském, nemsokára talizunk' ?
-Nem... Mindegy, jó ez így is. Köszi.
-Még mindig nem tudsz felállni? Lassan kezd sötétedni és nem szeretném az erdőben tölteni az éjszakát.
-Talán félsz a sötétben ? - hangoztattam a legironikusabb nevetést, amit csak produkálni tudtam.
-Nem félek, de tudod itt is hagyhatnálak egyedül.
-Sajnálom... Megpróbálok felállni - válaszoltam, majd megkíséreltem újra kiegyenesedni. Nehézkesen, de végül talpra álltam, ám amikor megpróbáltam a bal lábamra lépni, az éles fájdalomtól kirázott a hideg. A bokámba nyilalló fájdalom az egész lábamra kihatott s alig bírtam ki, hogy ne essek vissza a földre.
-Na? Tudsz jönni? - nézett rám Jimin.
-Még mindig nagyon fáj, de talán egy lábbal szökdécselve menni fog.
-Túl messze vagyunk, nem bírnál ki annyit - mondta, majd mielőtt bármit is tehettem volna, a hátára kapott. - Még jó hogy ilyen törpe vagy és nem 100 kilós.
-Te sem vagy égimeszelő - provokáltam a srácot.
-Ledoblak ha nem fejezed be! És különben is... Hozzád képest magas vagyok - válaszolt engem utánozva, ironikusan; majd velem a hátán, elindult a szálloda fele.
Nem haladt gyorsan, de nem is bántam. Még sohasem volt velem ennyire kedves.. Sőt, régebb egyáltalán nem volt kedves. Sosem gondoltam volna, hogy pont ő fog engem a hátán cipelni, mindazok után amit ő és a bandája műveltek velem. De ez most más. Mikor nincs a fiúkkal, megváltozik a viselkedése.
Fejemet a fiú vállára döntöttem, szemeimet lehunytam és mélyen beszívtam Jimin parfümének finom illatát. Kellemes itt lenni, vele.
Testemet a megszokott félelemmel ellentétben, most a nyugodtság töltötte el, s talán órák hosszat tudtam volna így, ebben a pozícióban lenni. Néha, pár másodpercre kinyitottam a szemem, s titokban a fiú arcát lestem, ami egyre csak az előttünk levő utat fürkészte. Tekintete tele volt magabiztossággal s emellett mégis láttam, hogy izgul. Máskor résnyire nyitott szemekkel pillantottam a fiúra, s csak annyit láttam, hogy ő is pontosan felém tekint, majd elmosolyodik. Az én arcomra is majdnem kiült a mosoly, de visszatartottam, nehogy lelepleződjek. Biztosan azt hitte, hogy alszom.
Ahogy Jimin lassan lépkedett az erdőben, kikerülve az ágakat, a nap is kezdett lemenni. Az élénk színű természet egy sötétebb leplet húzott magára. Nem volt még teljesen sötétség, de egyedül minden bizonnyal halálra rémültem volna, hiszen a sötétben egy apró nyuszi mozgása is ijesztő tud lenni, főleg nekem. Képes vagyok egy halk neszbe is beleképzelni egy baltás gyilkost, vagy egy szellemet.
Nemsokára a fiú léptei lassulni kezdett, ami arról árulkodott, hogy a szálloda közelében járunk. Nem kellett sok idő, míg Jimin végül megállt.
-Megérkeztünk - szólalt meg, majd leszálltam a hátáról. - Felmehetsz a barátnődhöz.
-Köszi, hogy idáig hoztál. Hány óra lehet? - vettem elő a telefonom, hogy megnézzem az órát, amikor észre vettem, hogy Yoora küldött egy üzenetet.
" Ma este ne gyere fel a szobába. V-vel vagyok. Szoríts nekem!
Puszi. "
________________________________
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése