41.Fejezet - Valódi érzések

  A középiskolás éveim alatt végig a nőcsábászok életét éltem. Egyik lány után jött a másik, nem volt megállás. Sosem kötöttem le magam egyikőjük mellett sem. A magas, formás idomú lányok jöttek be, akkoriban csak a külső számított. Nem volt nehéz dolgom őket ágyba csalogatni, két-három szép szó után a farkukat csóválva adták meg magukat. Így ment ez egészen addig, míg egy új lány jött a suliba. Már az első napon kiszúrtam, alacsony volt, feketén fénylő hosszú haja szögegyenes tincsekben hullott a vállaira, s az unalmas iskolai egyenruha szokatlanul jól állt rajta. Nem volt az esetem, mégis felkeltette az érdeklődésemet. Nem olyan volt mint a többi, nem félt kiállni ellenem, nem adta magát könnyen, akaratos és makacs volt, ez tetszett meg benne.

  Amint magamhoz öleltem SunHi vékonyka testét, azon gondolkoztam, hogy mit tegyek ezután. Az állapotát elnézve teljesen biztos voltam abban, hogy másnap szinte semmire sem fog emlékezni. A szülei miatt nem akartam hazavinni, hiszen nem reagáltak volna valami jól ha meglátják az egyetlen kislányukat az alkoholtól kiütve. Ha magamhoz vittem volna, nem bírtam volna megállítani magam, biztosan újra megcsókoltam volna, ilyen gyenge ember vagyok. Ismertem a helyet és tudtam, hogy van a közelben egy erdős rész, arra gondoltam, hogy ott kipihenheti magát. Mást nem nagyon tudtam ilyen későn, ebben a helyzetben tenni.

  Éreztem, amint a karjaimban tartott lány egyre jobban elengedi magát, lábai elgyengülnek, majd lassan elalszik. Ezt kihasználva óvatosan az ölembe vettem, majd zsonglőröket megszégyenítő módon nyitottam ki az autó ajtaját és fektettem le a hátsó ülésekre a lányt. A homlokomon megjelenő izzadtságcseppeket törölgetve ültem be az autóba a kormány mögé, majd indítottam el a járgányt, végig azzal nyugtatgatva magam, hogy helyes az amit teszek.
  A klubtól számítva alig harminc percnyire volt a kis erdős rész. Monoton vezettem, végig ugyanazzal a sebességgel. Végül egy keskeny földútra kanyarodtam le és már elém is tárult a tűlevelű fenyőfák hada. Túlzás lenne ezt erdőnek nevezni, inkább hasonlított egy kisebb parkra, amit sűrűn benőttek a fák. Egy tisztább, kevésbé benőtt részt keresve, körülbelül ez erdő közepén állítottam le a motort, majd azonnal kiszálltam az autóból, s a csomagtartóhoz siettem. Az autó hátulját felnyitva egy vékony takaróféleséget és egy doboz cigit találtam. Imádlak Jung bácsi - gondoltam magamban miközben betakartam SunHi-t, majd egy fa tövébe ülve meggyújtottam egy szál cigit.

  Féltettem SunHi-t, nem akartam bajba sodorni, ezért terveztem azt, hogy eltaszítom magamtól. Nem akartam olyan lenni, mint az apám, az az ember, aki miatt életét vesztette az édesanyám.

 Tíz éves voltam amikor történt. Egy óriási házban laktunk, hatalmas udvarral. Én imádtam ott lakni, de anya sosem szerette, mindig azt hangoztatta, hogy a magafajta egyszerű embereknek nem való olyan nagy ház. Nem érezte otthon magát benne. Az apám sokat volt távol a munkája miatt, csak ritkán jött haza. Anya ezt elfogadta, és hiába töltötte az ideje nagy részét egyedül, magányosan, szerette az apámat, még az életénél is jobban. Aznap anya szokatlanul nyugtalan volt, fel-alá járkált a házban, de hiába kérdeztem, nem árulta el, hogy mi a gond. Este tíz óra körül hullafáradtan feküdtem le. Az elalvás előtti utolsó emlékem az, hogy anya egy jóéjtpuszit nyom a homlokomra és azt mondja, hogy szeret. Ez volt az utolsó szava hozzám.

Az éjszaka közepén egy kiabálásra riadtam fel, mely az udvarról jött. Rémülten szaladtam az ablakomhoz, s a szememet dörzsölgetve tekintettem ki rajta. Sötét volt, alig lehetett látni, egy ismeretlen autó lámpája törte meg a feketeséget, mely az udvarunkon állt. Négy alakot véltem felfedezni, egy a földön, három körülötte. Hirtelen azt hittem, hogy álmodom, de rá kellett jönnöm, hogy ez a valóság, hogy három férfi állt kint, s a negyedik, aki a földön hevert, az az anyám volt. "Hol van? Hol van JunHo?" - ordibálta az egyik. Anyám nem szólalt, csendben maradt. Védte a férjét, az embert aki miatt ilyen helyzetbe került.

"Hol van a kibaszott férjed? " - ordított újra az egyik férfi, de nem kapott rá választ. Ekkor hatalmasat ütött az anyámra, a csattanás messzire elhallatszott. Fájdalmat éreztem a mellkasomban, ahogy a szívem egyre jobban összeszorult. Patakként folytak a könnyeim, szinte nem is láttam át rajtuk. A férfi a hajától fogva rángatta a földre kényszerített anyámat. "Tudod te, hogy mennyivel tartozik nekünk, hogy mennyi pénzt sikkasztott el tőlünk? " - kiabálta az arcába, de nem felelt. Úgy hallgatott, mintha ez lenne a feladata, mintha nem szólhatna egyetlen szót sem. Fedezte az embert, akit már évek óta nem nevezek az apámnak. Mai napig nem értem miért tette, miért szerette ennyire azt a mocskos, önző férfit. Nem ezt a sorsot érdemelte, nem kellett volna meghalnia.

A férfi végül elengedte az édesanyámat, majd hátat fordítva az autó fele kezdett sétálni, s csak ennyit mondott: "Haszontalan. Öljétek meg". A földre rogytam, csak ez járt az agyamban, "öljétek meg", egymás után, újra és újra a férfi szavai viszhangzottak a fejemben, majd másodpercek múlva egy hangos robbanás következett. Egy pisztoly hangja, s ezzel mindennek vége lett.

  Nekem hatalmas szerencsém volt, mivel nem jöttek vissza utánam, percekkel később elhajtottak. Ki akartam rohanni, le az anyámhoz, de a szobám ajtaja zárva volt, hiába rángattam, nem nyílt ki. Órákkal később Jung bácsi jött utánam. Nem kérdezett és nem is mondott semmit. Éreztem rajta, hogy tudja mi történt és nem véletlenül jött utánam. Azonnal a nagymamámhoz vitt aki sírva ölelt magához, egy mondatot ismételgetve: Mondtam anyádnak, hogy hagyja ott azt az embert. Csak évekkel később tudtam meg, hogy mi történt valójában. Apám szeretett jól élni, mindenből a legdrágábbat választotta és szórta a pénzt, még akkor is, mikor nem szabadott volna. Jung bácsi elmondása szerint hatalmas adósságokat halmozott fel és azt gondolta, hogy ha egy ideig eltűnik, akkor nem fogják keresni és nem kell visszaadnia a pénzt, de nem így történt. Az anyámon keresztül próbálták elérni, s amint látták, hogy nem mennek vele semmire, megölték. Jung bácsi végül kifizette apám adósságát és egy jókora kenőpénzzel elintézte, hogy ne bántsák se a nagymamámat, se engem. Akkor megfogadtam, hogy törleszteni fogok, hogy azt az összeget vissza fogom fizetni neki. Így váltam pár évvel ezelőtt a segédjévé.

  Mozgolódásra lettem figyelmes 

  az autónál. A zsebembe csúsztattam a már félig üres doboz cigarettát, majd a jármű mellett álló SunHi mögé léptem. A lány hirtelen megfordult, majd mint aki szellemet látott, kezdett el sikítani. Önkéntelenül tapasztottam be a száját az egyik kezemmel, miközben a másikkal magamhoz szorítottam. Végül kihasználva a helyzetet, újra gorombán kezdtem vele viselkedni és rámenősen löktem neki az autónak. Szavaimmal érzékeny területekre tapintottam. Tisztában voltam vele, hogy mivel bánthatom és ezeket megtéve, elértem a kívánt hatást, idegesen csapkodni kezdte a mellkasomat, majd ezt abbahagyva, előtörő könnyeit próbálta leplezni kezeivel. Utáltam magam, hogy mittam sír, nem akartam így látni őt. Ideges voltam, haragudtam magamra, s a dühömet elfojtva távolabb sétáltam és rágyújtottam egy utolsó szál cigire. Amint a nikotin elkezdett szétáramlani a testemben, úgy nyugodtam le én is.

  -Vigyél haza - állt meg körülbelül egy méterre tőlem. Erősnek próbálta mutatni magát, de kisírt szemeit nem tudta leplezni.

  -Ülj be - biccentettem a fejemmel az autó felé. Ráérősen szívtam el a kezemben tartott cigarettát, majd helyet foglaltam az autóban, arra koncentrálva, hogy ne tekintsek a lányra. Az úton egyetlen szót sem váltottunk és megérkezve, SunHi egyetlen szó nélkül szállt ki a kocsiból, majd hátra sem pillantva, egyenesen beszaladt a házba.

  Magamon kívül, céltalanul kezdtem el vezetni. Nem tudtam, hogy hová megyek de nem is érdekelt. Csak akkor jöttem rá, hogy hová is mentem, mikor valaki az arcomba ordított.

  -Hajnali négy óra van! Mi a faszért jössz ide ilyenkor? - kiáltotta az ajtóból félig kibújva Taehyung. Fogalmam sem volt, hogy hogy jutottam oda.

  -Bocsi Tae, de nem tudtam, hogy hová menjek - válaszoltam a tarkómat vakargatva.

  -Gyere be - nyitotta ki a bejárati ajtót. - Van behűtve sör.

  -Na és a szüleid? - foglaltam helyet a nappaliban.

  -Anya Busanban, apa valamelyik nőjénél - huppant le mellém V, majd a kezembe nyomott egy dobozos sört. - Na zengjed, mi hozott téged ide hajnali négykor?

  -Ma volt egy kis munkám a bácsikámnál - szedtem össze a szavakat.

  -Szuper és kötöttetek valami bazijó üzletet? - villanyozódott fel Tae.

  -Nem, dehogy - válaszoltam csüggedten.

  -Akkor meg mi van? Basszus harapófogóval szedjem ki belőled, vagy mondod magadtól?

  -Elvittem Hi-t - nyögtem ki.

  -Hogy mit csináltál? Normális vagy? És ha elárul, beköp valakinek és lecsuknak?

  -Nem tenne ilyent, még mindig szeret. Ezért vittem el, azt akarom, hogy elege legyen belőlem. Ha bunkón viselkedem vele akkor meg fog utálni és most, hogy látta az igazi énemet, szerintem félni is fog tőlem, legalább is ez volt a tervem - magyaráztam.

  -Te tiszta hülye vagy - jelentette ki Taehyung. - Nem lenne elég az, hogy nem beszélsz vele és szépen lassan elfelejt. Nem az a fajta lány, aki futna egy fiú után. Szerintem kettőtök közül te vagy az, aki jobban kötődsz hozzá, ezért nem hagyod békén, ezért cseszegeted ennyit.

  -Lehet, hogy igazad van és én vagyok a hülye - adtam meg magam talán tényleg egyszerűbb lett volna, ha megszakítom vele a kapcsolatot, nem szólok hozzá, nem zaklatom, de képtelen voltam erre. Muszáj volt mellette lennem.

  -De tudod, egy valami rejtély számomra, mégis miért akarod hogy megutáljon? Nem lenne egyszerűbb ha összejönnél vele és kész?

  -Nem akarom veszélybe sodorni. Ha velem is az lesz mint az apámmal...

  -Te nem olyan vagy mint az apád - vágott közbe V. - Mióta ismerlek, mindent pontosan megtervezel, megfontolt vagy és nem hozol hirtelen döntéseket.

  -De ha mégis történne valami és valaki miattam bántaná Hi-t, azt nem bírnám elviselni - könnyebbültem meg amint ezt kimondtam. - Nem akarom, hogy olyan körökben ismerjék, amikben én mozgok és lehetetlen lenne titokban tartani, hogy ő a barátnőm. Hiszen te is tudod, hogy a szüleim titokban házasodtak össze és apám vidéken, egy eldugott helyen építtetett házat anyám számára, de mégis rátaláltak.

  -Csak egy dologgal nem számoltál: apád egyedül volt, míg mi heten vagyunk - mondta V, miközben egy jókorát kortyolt a hideg sörből. - És szerintem hét ember bőven elég, egy lány felügyelésére. Egyébként meg tudtommal neked nincsen egyetlen won adósságod sem és a nagybátyád is bármikor kisegít, ha bajba kerülsz. Haver, ne légy ostoba, és ne szalaszd el a lehetőséget, ne légy olyan mint én. Tudod, hogy hányszor megbántam, hogy ilyen taplón bántam Yoorával? Baszki az a lány úgy tökéletes ahogy van.

  -Még mindig szoktál találkozatni vele? - érdeklődtem

  -Dehogy, mióta megkértél hogy hagyjam békén, azóta egyszer sem beszéltem vele. És furcsa, de hiányzik. Ahogy nap mint nap elmegy mellettem a folyosón úgy hogy rám sem néz, kurvára rossz érzés, de megérdemlem - ingatta a fejét. - Ne legyél hülye, mint én és gyere össze SunHi-al. Nem mondom hogy összeilletek, alacsony is, meg vékony, de cuki csaj és ha ő kell neked akkor hajrá!

  -Lefeküdt Jungkokkal - hoztam fel egy újabb kifogást.

  -És te ezt el is hiszed? - nevetett, a kezeivel engem csapkodva, aminek hatására majdnem kiöntöttem a sörömet. - Jungkook csak egy kis figyelemre vágyott, valamiben jobb akart lenni nálad. Az az ártatlan lány biztos, hogy nem feküdt le vele - ecsetelte, mintha valami tény lenne. - Úgy ismered te Jungkookot, mint aki gyengéden bánik a csajokkal? Én sem vagyok valami lágy természetű, de azért Kookie-nál óvatosabban bánok a lányokkal.

  -Szóval azt mondod, hogy ne hagyjam veszni az esélyt és szerezzem meg Hi-t?

  -Na végre eljutott a tudatodig, amit eddig próbáltam magyarázni - veregette meg a vállam, mint egy büszke apa, a kisfiát. - Miért érzem azt, hogy te teljesen hülye vagy a szerelemhez?

  -Mert talán ez az igazság - nevettem, majd a számhoz emelt dobozos italból megittam az utolsó kortyot is. Felszabadultnak éreztem magam és örültem, hogy a késői időpont ellenére ellátogattam Taehyunghoz. - Már csak egyetlen dolgom van - szólaltam újra meg.

  -Aludni? - kérdezte Tae ásítást színlelve.

  -Megleckéztetni Jungkookot - szorítottam ökölbe a kezem.

  -Csak óvatosan, még a végén eltörik valamije a kis maknae-nak.

  -Majd odafigyelek, hogy ne az arcát üssem - álltam fel a kanapéról, majd a bejárati ajtó fele vettem az irányt. - Kössz a tanácsokat V - nyújtottam a kezem.

  -Nyitok egy rendelőt és a következőért már fizetned kell. Dr. Taehyung, agyturkász drágán dolgozik - szorította meg a kezem, majd eljátszottuk a szokásos baráti kézfogásunkat. - Megyek, kialszom magam, délután ütközünk - csukta be mögöttem az ajtót.

  Különösen éreztem magam. Örültem, hogy rájöttem, van más választásom is. Tudtam, hogy nem lesz könnyű újra megszereznem SunHi-t, de a boldogságnak ára van, és legalább volt egy célom, amiért harcolhattam. Azonban, maradt még egy elvarratlan szál. Az autó motorját leállítva, egy egyszerű, lényegre törő üzenetet küldtem Jungkooknak: A raktárnál vagyok, tíz perced van ideérni.

  Lassan sétáltam be a régi, elhagyatott épületbe. Már évek óta mi birtokoljuk  a helyiséget, fogalmunk sincs, hogy valójában kié lehet, de ami azt illeti nem is érdekel. Jól elvagyunk itt, remek búvóhely és elég tágas, így kényelmesen elfér minden rakomány. Sok holmi összegyűlt itt az évek során, így a raktár első emelete egészen otthonos lett, annak ellenére, hogy szigorúan zárt ajtók mögött elég sok fegyver van elrejtve. Dehát nem én tehetek róla, hogy Tae szeret időnként lenyúlni egy két fegyvert az apja szállítmányából.

  A folyosó végén helyezkedő szoba felé sétáltam, amikor meghallottam a földszintről érkező hangos zajt, amint valaki kinyitja a raktár régi, rozsdás ajtaját. Azonnal szaladni kezdtem, le a lépcsőn, egészen az érkező fiúig, akit habozás nélkül ütöttem arcon, olyan erővel, hogy a földre essen.

  -Mi bajod van Jimin? - kiáltotta kezét az arcához kapva. Hiába ígértem V-nek, hogy nem ütöm meg Kookie arcát, a kezem automatikusan mozdult, nem volt időm gondolkodni.

  -Nem szeretem a hazug embereket - válaszoltam ingerülten.

  -Mégis miről beszélsz? - tápászkodott fel a földről.

  -Te és SunHi.

  -Ja hogy az a csaj - nevette el magát szemtelenül. - Vicces volt nézni a megdöbbent arcodat, amikor azt mondtam, hogy megvolt a kiscsaj. De miért vagy most kiakadva, már több mint egy hónapja történt a dolog.

  -És én több mint egy hónapja hiszem azt, hogy megdugtad - tettem meg pár lépést a fiú felé.

  -Na és, miért olyan fontos ez? Amúgy sem normális az a csaj, megijedt, majd fogta magát és elfutott. Talán zavart téged a dolog, vagy mi?

  -Miattad terjesztik róla azt a suliban, hogy egy kurva - húztam közelebb magamhoz Jungkookot a pólója nyakától fogva, majd fenyegetően néztem a szemébe.

  -Baszki, ezért hívtál engem ide, ilyen korán, mert egy csajról azt terjesztik a suliban, hogy kurva? Mióta lettél ilyen jólelkű? Vagy talán bejön a csaj, beleszerettél az egyik áldozatunkba? - lökött el magától vigyorogva.

  -Sosem voltál közénk való.

  -Vagy talán neked lágyult el túlságosan a szíved. Mikor voltál utoljára csajjal? Figyelj, dönts meg valami lányt, add ki magadból a stresszt és folytass úgy mindent mint régen. Te vezetsz, mi szivatjuk az embereket, megkapunk mindent ami kell. A Bangtan elkezdett széthullani és te vagy az egyetlen aki újra összekovácsolhatja a bandát.

  -Nőjj fel Jungkook, nem csinálhatjuk ezt örökké és nekem már elegem van a minden-nap-más-csajjal-alszom életmódból - magyaráztam a fiúnak. Alig egy év van közöttünk, de úgy látszik ennyi is elég ahhoz, hogy teljesen másképp tekintsünk a dolgokra.

  -A helyedben kihasználnám ezt az időt a suli végéig. Utána a bácsikád úgyis rádhagyja a cégét, nem lesz időd bulizni és csajozni.

  -A legkevésbé sem vágyom arra a cégre, normális életet akarok élni - dőltem neki háttal az épület omladozó falának.

  -Normális életet ezzel a háttérrel? - kuncogott megvetően. - Fogd fel, hogy te egy maffiózó családba születtél. Az apád elbaszott dolgait neked kell rendbehoznod, aztán szépen átveszed az irányítást Jung bácsi cégénél és annyi lóvét keresel, hogy nem lesz mire költsd. Sokan mindent megadnának egy ilyen lehetőség érdekében, neked meg nem kell? Szánalmas vagy, csak ennyit tudok mondani.

  -Fogd be a szád kölyök! - ordítottam rá. - Nem a pénz a legfontosabb.

  -Pénzzel bármit el tudsz érni - vágott vissza. - Házak, autók, drog, ribancok mind mind megvehetőek pénzzel.

  -Csak hogy engem ezek nem tesznek boldoggá - halkultam el.

  -Akkor mi tesz boldoggá? Az a szerencsétlen lány, akit nem tudtál megdönteni? Ez neked a boldogság, futni egy ilyen törékeny, elesett, gyenge lány után, akinek mégcsak nem is kellesz? A Bangtan kemény vezetője, Jimin számára ez a nyomorult dolog jelenti a boldogságot. Csak sajnálni tudlak. Tudod mit, kezdj az életeddel amit akarsz, de nekem egy ilyen személy, mint te, nem fog parancsolgatni. Kiszállok, otthagyom a bandát - mondta, majd azzal a lendülettel a raktár régi vasajtajához indult.

  -Ezt jól gondold meg - szóltam utána.

  -Már egy ideje gondolkodom ezen, de most döntöttem. Minden jót Jimin, ne baszd el az életed - nézett utoljára a szemembe, majd elhagyta az épületet.

  -A kurva életbe - kezdtem csapkodni a falat, annyira erősen, hogy kisebesedett a kezem. Feldúlt voltam, rettentően ideges és hatalmas mennyisegű harag gyűlt fel bennem. Haragudtam Jungkookra, amiért így döntött, de legfőképpen magamra, hogy engedtem, hogy ez történjen, hogy a családot jelentő bandám lassan a darabjaira hulljon. Jungkook nem beszélt hülyeséget, más ölni tudna Jung bácsi cégéért, nekem mégsem kell. Csalódtam magamban és rájöttem, hogy önző voltam, a saját problémáim annyira lekötöttek, hogy a bandatagokat teljesen elhanyagoltam. De nem mehet ez a végtelenségig, nem leszünk örökké fiatalok, bármennyire is szeretnénk ezt, az idő gyorsan telik és hiába próbálunk tenni ellene, egyszer fel kell nőnünk, más szemmel kell tekintenünk a világra. Nem várhatom meg, amíg elfogynak az esélyeim és most számomra egyetlen fontos dolog van: SunHi mellett szeretnék lenni.

  Hazaérve azonnal kidőltem az ágyon és pillanatok alatt elöntött az álom. Órák múlva a telefonom csörgése ébresztett.

  -Nem érdekel, hogy ki vagy és hogy miért hívsz, de meg foglak ölni - szóltam bele álmos hanggal a készülékbe.

  -Megkockáztatom a halált is haver, de van egy kis gond - válaszolt a vonal másik végéről Taehyung.

  -Hallgatlak - mondtam unott hangnemmel, felkészülve arra, hogy Tae valami apró kis problémát nagyít annyira fel, mintha a világ legnagyobb baja lenne.

  -SunHi most ült be egy fagyizóba valami csávó társaságában.

  -Mi a franc? - pattantam fel az ágyon. - Hol láttad őket?

  -A belvárosban.

  -Szólj a többieknek, tizenöt perc múlva ott vagyok - utasítottam.

  -Vettem az adást - szólt bele, majd kinyomta a telefont.

Mondhatni fénysebességgel készültem el, majd siettem az első metróhoz, ami a belvárosba indult. A bácsikám autóját visszavittem a klubhoz, még mielőtt észrevette volna, hogy lenyúltam tőle, így maradt a tömegközlekedés.

A harmadik megállónál szálltam le, ahol a fiúk egy pad körül vártak.

  -És meg is érkezett a mi szeretett vezérünk, a lehető legelőkelőbb módon, egy metróval - köszöntött Suga.

  -Kössz YoonGi, de most nem vagyok viccelődős kedvemben. Hol láttad Hi-t? - fordultam Taehyunghoz.

  -A közeli fagyizóban - válaszolt V.

  -Figyelj Jimin, miért nem hagyod békén szegény csajt? - kérdezte HoSeok.

  -Nem elég, hogy a csicskád, már nem is randizhat? - érdeklődött YoonGi, akire válaszként a lehető legszúrósabb tekintetemmel néztem.

  -Megértettük Jimin, a lány csak a tiéd. De mi a terved? - pillantott rám kérdően Jin.

  -Intézzétek el, hogy a srác többé ne akarjon Hi közelébe kerülni - válaszoltam.

  -Bízd csak ide - vigyorgott RapMon. Mind tudtuk, hogy mire gondol, ha valakit el kellett intézni, abban NamJoon volt a mester. Tudta, hogy mivel kell megfélemlíteni az embereket.

A fiúkkal abban egyeztünk meg, hogy míg ők gondoskodnak a srácról, addig én beszélek SunHi-al. Lassan, ráérősen lány otthona felé kezdtem sétálni, amikor befordult az egyik sarkon Hi. Habozás nélkül siettem utána, majd rántottam vissza, úgy, hogy a lendülettől   nekem csapódott a teste.

  -Hol voltál? - kérdeztem feldúltan.

  -Mi közöd van hozzá? - vágott vissza.

  -Láttalak azzal a fiúval. Szóltam Rap Monnak, eddigre már végeztek vele.

  -Mi? Nem teheted ezt! - kiáltotta idegesen.

  -Már egyszer elmondtam, bármit megtehetek. Nem árt neki egy kiadós verés, hogy megtanulja, nem mehet a közeledbe - mondtam haragosan.

  -Nem vagyok a tiéd, ne szólj bele az életembe!

  -De, pontosan az enyém vagy, a szolgám. Azt teszed amit mondok és most azt mondom, hogy nem találkozhatsz más fiúkkal, különben a sűrgősségin végzik - kezdtem akaratlanul egyre erősebben szorítani a lány vékonyka csuklóit.

  -Hagyj már békén a kurva életbe, elegem van belőled. Nem érdekel a szolgaság és semmilyen veled kapcsolatos dolog. Nem bírom már ezt tovább. Utállak Jimin, teljes szívemből utállak és soha többé nem akarlak látni - kiáltotta a szavakat, majd kirántva csuklóit a szorításomból, szaladni kezdett. Tétlenül néztem a lány után, semmit sem tettem. Tudtam, hogy itt mindennek vége, eljátszottam az utolsó esélyemet. Ideges voltam, nem gondolkodtam, az érzéseim irányítottak a józan eszem helyett.

Csüggedten kezdtem sétálni, s mindeközben szemerkélni kezdett az eső. Átvágva a fél városon, egyetlen helyre akartal eljutni: a Han folyót átszelő hídhoz. Az említett helyre érve, a korlátnak támaszkodtam, s bágyadtan hajtottam le a fejem. Ide, erre a helyre hoztam el legelőször SunHi-t, itt jöttem rá, hogy többet érzek iránta szimpla vonzalomnál. Itt szerettem bele igazán ebbe a gyönyörű, alacsony, makacs lányba és most mindennek vége. Éreztem, hogy a szavai a szívéből jöttek, hogy tényleg megutált, s hiába kellett volna ennek örülnöm, nem voltam rá képes. Órák hosszat álltam a már zuhogó esőben azon a bizonyos hídon. Hiába adta le az utasítást az agyam, hogy induljak, a lábaim nem mozdultak. Ott álltam, a híd közepén, bőrig ázva, csurom vizesen, az alattam folyó zavaros vizet kémlelve, mindvégig a lányra gondolva. Arra a lányra, aki a konokságával és önfejűségével véglegesen elrabolta a szívemet. Nem adhattam fel, így biztosan nem. Hi-nak tudnia kellett, hogy szeretem, s arra gondoltam, hogy ha mást nem is érek el vele, legalább tudatom vele a valódi érzéseimet. Ezekkel a gondolatokkal indultam el, kissé félve, mégis eltökélve a lány háza felé.