43.Fejezet - Tiltás

  Lágy férfiparfüm illat ébresztett. Éreztem Jimin jelenlétét, s a lassú, mély lélegzet vételeiből rájöttem, hogy még alszik. Az oldalamra fordulva vettem alaposabban szemügyre a fiút. Fekete kócos tincsei rakoncátlanul hulltak a békésen szundikáló arcába. Hiába volt izmos a testalkata és vérbeli rosszfiús a kinézete, akkor mégis annyira sebezhetőnek tűnt, hogy képtelen voltam felkelni mellőle. A Bangtan híres bandavezére, Jimin, úgy aludt mellettem mint egy elveszett kiskutya, olyannyira volt aranyos, hogy nevetnem kellett rajta.

  -Mi olyan vicces? - szólalt meg hirtelen  álmos hanggal.

  -Semmi - lepődtem meg. - Én csak éppen felkelni készültem - próbáltam felülni az ágyon.

  -Nem mész te sehova - rántott vissza, majd szorosan átölelt, hogy mozdulni se tudjak. - Itt maradsz velem.

  -Eszem ágában sem volt elmenni mellőled - fordultam szembe vele, majd pilláimat lehunyva bújtam közelebb hozzá, még pár percnyi alvás reményében. Pillanatok múlva a fiú kezeit éreztem a derekamon, majd váratlanul csiklandozni kezdett. Hangos nevetésben törtem ki, amit az inger által kiváltott rángatózás követett. Jimin hamar maga alá rántotta tehetetlen testemet, majd az ágyhoz szorítva folytatta tovább a kíméletlen kínzásomat. Hiába próbáltam lelökni magamról, képtelen voltam bármit is tenni ellene. - Hagyd abba - kiáltottam reménytelenül. - Elég legyen - csapkodtam gyengéden Jimin vállait. - Nem bírom tovább! - szorítottam össze a szemem, majd  arra lettem figyelmes, hogy a fiú abbahagyja a tevékenységét. Tartva attól, hogy esetleg rosszat mondtam, lassan nyitottam ki a pilláimat, de nagy megkönnyebbülésemre Jimin szelíden mosolygó arcával találtam szemben magam.

  -Nem elég hogy törpe vagy, még csiklandós is - puszilta meg a homlokom.

  -Nem is vagyok törpe - játszottam meg a duzzogós kislányt.

  -De bizony, az vagy, egy kertitörpe - nevetett. - Az én kis kertitörpém - hajolt közelebb, majd óvatosan rám engedve a test súlyát, megcsókolt.

  -Nehéz vagy -kuncogtam.

  -Muszáj lesz majd elbírnod, hacsak nem akarsz te felül lenni - vigyorgott buján. Azonnal leesett, hogy mire próbál utalni, s a gondolattól egy halvány pír jelent meg az arcomon.

  -Hülye! - löktem le magamról egy jól eltalált pillanatban, majd azonnal felszökkentem az ágyról, nehogy megint vissza tudjon rántani. Egy hatalmas ásítás kísértében kezdtem el nyújtóztatni az elzsibbadt végtagjaimat, majd a hívogatón meleg napfény után sóvárogva sétáltam az ablakhoz. Korán volt még, talán nyolc óra múlhatott, de a Nap sugarai már kellemes melegséget hordoztak magukban. Szinte éreztem, amint belém áramlik a sok sok D-vitamin. Kinyitva az ablakot, mélyet szippantottam az eső utáni friss levegőbe. Olyan érzésem támadt, mintha már ennyitől is energiával telnék fel, s így fordultam a még mindig ágyban fekvő Jiminhez. - Egész nap ágyban akarsz maradni? - álltam meg előtte karba tett kézzel.

  -Jó is lenne - ült fel a haját igazgatva. - Kényelmes ágyad van, lehetne csinálni benne egy két dolgot - kacsintott rám. Egy szemforgatással jeleztem, hogy ebben az órában még fárasztóak számomra ezek az utalások.

  -Öltözz fel - helyeztem az ágyra az idő közben kezembe vett ruháit. Az éjszaka folyamán szerencsére teljesen megszáradtak. - Addig én összedobok valami reggelifélét - mondtam, majd ráérősen lesétáltam a konyhába és a lehető legegyszerűbb reggeli elkészítéséhez láttam hozzá: pirítós, tükörtojás és egy pohár narancslé. Kell ennél több?

  Már éppen azon voltam, hogy szépen elrendezgessem a tányérokon a művemet, mikor a konyhapulthoz sétált Jimin, majd pillantást vetve az ételre, egy halk kacaj csúszott ki a száján.

  -Tojás és pirítós? Nagyon ötletes - szólalt meg, majd a kezébe vett kenyérbe harapott.

  -Ha nem tetszik, ne edd meg - húztam el előle a tányért bosszúsan.

  -Már hogyne tetszene. Minden jöhet, amit az én törpém készít - puszilt arcon, majd kezébe vette az étellel teli tányért, s az étkező asztalhoz sétálva, helyet foglalt az egyik széken.

  -Tudod, - ültem le mellé - a hercegnő valahogy jobban tetszett. - kortyoltam bele a narancslébe.

  -Pedig a törpe sokkal jobban illik rád. A hercegnők magasak, karcsúak, kedvesek, te meg... - kezdte magyarázni.

  -Hagyjuk. Én meg nem vagyok se magas, se szép, se semmi. Nem lehetek hercegnő - vettem a kezembe csüggedten a villámat.

  -Csak az én egyetlen törpe hercegnőm lehetsz - mosolygott rám kedvesen, amitől a neheztelő szívem azonnal felengedett. Különösen jól éreztem magam Jimin társaságában, meg tudott nevettetni még akkor is, ha belőlem csinált viccet. Biztonságot árasztott magából és a közelében kivételesen el tudtam engedni magam. Hiába is mondott volna bárki bármit, tudtam, hogy a könyörtelen bandavezér külső mögött egy kedves, szeretnivaló fiú rejtőzik. Örültem, hogy vele lehetek és felemelő érzés árasztott el akárhányszor gondoltam arra, hogy a sok nehézség után végre a barátnőjének nevezhetem magam.

  A reggeli végeztével egy dallamot dúdolgatva kezdtem el elmosni a piszkos tányérokat és evőeszközöket, miközben Jimin segítőkészen törölgette szárazra a tányérokat. Talán kicsit eltúloztam a mosószer adagolását, így a keletkező hab ellepte az egész kagylót, s ahogy a tányérokat súrolgattam, kisebb buborékok kezdtek szállni a levegőben. A látványtól kissé megfeledkeztem magamról és sikerült kicsurgatnom a vizet a földre.

  -Ügyetlen - vette ki a kezemből Jimin a tányért, meg a szivacsot. - Majd elmosogatok, te meg töröld fel a vizet.

  -Oké - bólintottam, majd egy száraz rongy után kutatva a konyhaszekrényben kezdtem el kutatni. Diadalittasan csillantak fel a szemeim, mikor végre a kezembe akadt, egy a feltörlésre alkalmas anyag, majd visszasétálva a fiúhoz, leguggolva kezdtem el felitatni a vizet. Amint végeztem, az ebédlőasztalhoz sétáltam, ahonnan az idő közben helyet foglaló Jimin figyelt engem. A még vizes kezemmel maszatoltam össze az arcát, majd éppen egy puszit készültem adni neki, mikor egy furcsa zajra lettem figyelmes. Motor zúgása, mintha egy autó állna meg a házunk előtt. Ezután már csak lépteket hallottam, s akkor eszméltem rá, hogy minek a hangját hallottam, mikor valaki lenyomta, a bejárati ajtó kilincsét.

  -Hozd be a csomagokat, MinHyuk! - kiáltotta egy női hang. Dehát ez az apám neve. Sajnos túl későn jöttem rá, hogy mi történik, a szüleim hazaértek és Jimin nálunk volt. Vajon ha nagyon koncentrálok rá, el tudok süllyedni a földben, hogy kikerüljem azt, ami következni fog?

  -Itt vannak nálam - kiáltotta vissza apa.

  -Végre itthon - lépett be az ajtón anyám, majd ledobva a táskáját nézett körül a házban. Mondanom sem kell, a szeme azonnal megakadt rajtunk.

  -Szia anya - köszöntem kínosan.

  -Jó reggelt SunHi - emelte le a szeméről a napszemüvegét, hogy jobban szemügyre vehessen. A tekintete meglepettségről árulkodott. - Ő meg ki? - nézett egyenesen a mellettem álló fiúra.

  -Ő csak a...

  -A barátja vagyok - lépett előre a fiú. - Park Jimin. Örülök, hogy megismerhetem - hajolt meg mélyen. - És elnézést, hogy ilyen korai órában már itt zavarok.

  -Vagy úgy - vizsgálta át tekintetével tetőtől talpig a fiút az édesanyám. - Hallottad ezt MinHyuk? A lányunknak barátja van - fordult az éppen belépő apám felé. Apa szó nélkül sétált közelebb hozzám, majd végigmérve Jimint, a karomtól fogva rántott magával, anya mellé.

  -Jobb lesz ha most elmész - nézett szúrós szemekkel a fiúra.

  -Na de apa! - csattantam fel.

  -Semmi gond Hi - mosolygott rám halványan Jimin. - Nagyon sajnálom, hogy gondot okoztam és kérem ne haragudjanak meg miattam a lányukra - hajolt újra meg apám előtt is.

  -Azt majd mi eldöntjük - engedte ez a kezemet apa, majd az ajtóhoz vezette Jimint, s miután a fiú harmadszorra is meghajolt, apa sietve csukta be utána az ajtót.

  -Mégis hogy képzelted ezt? - fordult felém anya. - Hogy idehozol egy idegen fiút? Csak azt ne mond, hogy itt is aludt.

  -Na és? Mi van ha igen? - kontráztam feldúltan.

  -Ki tudja, hogy mit csináltatok az éjszaka! Remélem tisztában vagy vele, hogy mennyi nemi úton terjedő betegséget lehet elkapni és ez még a jobbik eset, mi van ha véletlenül becsúszik egy gyerek? Te jó ég, be kell vennem a gyógyszeremet, én ezt nem bírom.

  -Nyugi anya, csak egy fiú, nem kell miatta ennyire felcsigáznod magad. És csak hogy tudd, nem csináltunk az éjszaka semmit. Szűz vagyok - válaszoltam, az idegességtől szinte kiabálva a szavakat.

  -Még csak az hiányozna, hogy ne legyél szűz - lépett mellém az apám. Szigorú tekintete megrémisztett. - Bőven ráér, hogy barátod legyen. Most a tanulás a legfontosabb, hogy egy jó egyetemen tudj elhelyezkedni. Amíg nem tartod az egyetemi levelet a kezedben, arról, hogy felvettek, addig hallani sem akarok egyetlen fiúról sem. Nem találkozhatsz vele többet.

  -Dehát apa, nem teheted ezt, nem szólhatsz bele az életembe! - ordítottam. A feszültségtől a sírás kerülgetett, alig bírtam visszatartani a könnycseppeket.

  -Amíg egy fedél alatt élsz velünk és én fizetem az egyetemedet, addig bele fogok szólni az életedbe, ha tetszik, ha nem - válaszolt apám, már higgadtabb hangnemen.

  -Ez nem lehet igaz, anya, te ezzel egyet értesz? - néztem az anyámra.

  -Apád jól mondja, ne is álmodozz arról, hogy barátod lehet.

  -Miért? Miért vagytok ilyenek? - eredtek el a könnyeim, miközben a veszekedés elől a szobámba menekültem. - A legrosszabb szülők - kiáltottam, mielőtt beléptem volna az ajtón.

  -Szobafogság! - ordította utánam az apám. - Jó hosszú ideig.

  Kulcsra zártam a szobám ajtaját, majd a földre rogyva, az ágyam sarkára dőlve, előtört belőlem a zokogás. Képtelen voltam elhinni, hogy ez történik, hogy a szüleim ennyire szűk látókörűek, hogy nem tudják elfogadni, hogy a lányuknak egy fiú mellett is lehetnek jó minősítései. Egy rossz kisgyerekként kezeltek, eltiltották tőlem a számomra legfontosabb dolgot, vagyis esetemben személyt. Hiába voltam tizennyolc éves, a szüleim teljesen az irányításuk alatt tartottak, nem is próbáltak megérteni. Nekem csak szeretetre volt szükségem és senki más nem adta meg, csak Jimin.

  Magányosan ültem a szobámban, már megszokottan a sarokba húzódva. Az órák szinte pillanatokként teltek el, s úgy tűnt, mintha a nap fénye az egyik percről a másikra tűnt volna el, helyét felváltva a szomorú szürkeség.

  Bár a könnyeim már teljesen felszívódtak, a szívem még mindig össze volt szorulva. Csüggedten döntöttem a fejem a felhúzott térdeimre, s egy aprót sóhajtva hunytam le a szemeimet. Csak egyetlen napja jöttünk össze Jiminnel, mégsem lehetünk igazán együtt. Mintha valami természetfeletti dolog állandóan beleszólna az életembe és az akaratomon kívül választana el egyfolytában a szerelmemtől. A szüleim ezzel semmit sem érnek el, hiszen a tiltás ellenére is kötődni fogok Jiminhez, sőt talán még jobban mint eddig.

Miért nem történhet végre valami úgy ahogy azt én szeretném?

A szomorúság teljesen a hatalmába kerített, ezzel elszívva minden cseppnyi erőmet. Fel akartam állni a földről, de hiába adta meg az agyam a parancsot, energia nélkül a testem képtelen volt reagálni. Úgy éreztem, hogy azt az éjszakát ott a földön fogom tölteni. Magamra húztam a vastag takarót, majd Jiminre gondolva, reményvesztetten hunytam be a szemeimet.

Éjjel két óra körül, a telefonom rezgésére ébredtem. Eleinte azt hittem, hogy csak egy üzenetem érkezett, de a rezgés nem állt le, így rájöttem, hogy valaki hív. Becsukott szemmel keresgéltem, majd megtalálva a készüléket, a fülemhez emeltem.

  -Nem tudom, hogy ki vagy, vagy hogy miért hívsz, de éppen aludtam - szóltam bele suttogva, félálomban a készülékbe.

  -Jimin vagyok - válaszolt a fiú, aminek hatására, az álom azonnal kiszökött a szememből. - Ne haragudj, hogy felébresztettelek, csak hallani akartam a hangod. Minden rendben? Jól vagy? Ki tudsz jönni pár percre?

  -Nincs semmi bajom, de nem mehetek ki - mondtam elkeseredetten. - Szobafogságban vagyok, a szüleim eltiltottak tőled.

  -Basszus, sajnálom, az én hibám. Nem kellett volna ott aludnom. Nem tehetek valamit, hogy megenyhítsem a szüleidet? - kérdezte.

  -Erre semmi esély, apát lehetetlen meggyőzni - súgtam halkan, nehogy a szüleim felébredjenek. - Jimin... hiányzol.

  -Te is hiányzol nekem, de ezt talán orvosolhatjuk.

  -Mégis hogyan? - jelent meg bennem a remény halvány szikrája.

  -Nyisd ki az ablakot - utasított. Azonnal az ablakhoz siettem, majd amilyen gyorsan csak tudtam, nyitottam ki, s kihajolva rajta, azonnal észrevettem a fiút. - Vigyázz, felmászom - suttogta úgy, hogy még épp meghalljam, majd mire eljutott a tudatomig, hogy mit mondott, a fiú már az ablak párkányáról szökött be a szobámba.

  -Ezt meg mégis hogy - csodálkoztam el. - Talán valami kém vagy?

  -Dehogy - mosolygott rám. Hihetetlenül hiányzott a mosolya. - Csak egy szerelmes srác, aki bármit megtenne a barátnőjéért - ölelt át szorosan. A nyakába csimpaszkodva húztam közelebb magamhoz, majd kapva az alkalmon, egy apró csókot lehelt puha ajkaival ez enyémekre. - Nem maradhatok sokáig, még a végén a szüleid meghallanak - nézett a szemembe. - De megígérem, hogy valahogy kiszabadítalak ebből a szobafogságból.

  Percekig álltuk így, egymást szorosan átölelve, miközben Jimin puszik milliójával halmozott el. De sajnos sietnie kellett, mindketten féltünk, hogy a szüleim rájönnek, hogy itt járt nálam, ami biztosan borzalmas következményeket vont volna maga után.

Az utolsó csókunk hosszúra nyúlt. Úgy éreztem, hogy a fiúnak nehezére esik elengednie engem, de ez fordítva is így volt. Bármit megadtam volna még tíz percért, mégis el kellett fogadnom, hogy nem maradhat tovább. Egyetlen reményem volt, mindvégig abban bíztam hogy a holnap biztosan jobb lesz.