2016. március 26., szombat

37.Fejezet - Visszatér a régi Yoora?



  A könyvtár az iskolához képest nagy volt és szinte bármelyik könyvet meg lehetett találni benne. Eleinte nem is értettem, hogy hogyan rendelkezhet egy ilyen régi és rossz állapotban levő suli ekkora könyvtárral, amíg el nem magyarázták, hogy az adományokból épült. Ezután azt nem értettem, hogy az adományokat miért a könyvtár építésére fordították, mikor az itt tanuló diákok háromnegyede csak a péntekenként történő megalázások miatt járt oda. Jobb ötletnek tartottam volna az osztályok felújítását, vagy egy két számítógép beszerzését.

2016. március 20., vasárnap

36. Fejezet - Az alku



   Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek a szerencsétlenségemen. Egy ilyen kellemetlen nap után az utolsó kívánságaim között szerepelt volna az, hogy lássam Jimint, most mégis éppen ő közeledett felém. Szerettem volna átlátszó lenni, elsüllyedni a földben vagy bármi más, csak ne kelljen vele lennem órákon át, de semmi esélyem nem volt ezekre. Beletörődtem a sorsomba. Azonban a könyvtár elég nagy volt ahhoz, hogy egymástól távol rendezgessük a könyveket, ezért ennek reményében megfontolatlanul álltam fel és indultam el az ellenkező irányba. Természetesen nem én lennék Kim Sun-Hi, ha ez az elképzelésemnek megfelelően, egyszerűen zajlott volna.

2016. március 11., péntek

35.Fejezet - Pletyka




   Azt mondják, hogy az idő beforrasztja a sebeket és enyhíti a fájdalmat. Hogy a napok múlásával minden könnyebb lesz és hogy az idő tengere lemossa rólunk a felesleges terhet amit a hátunkon cipelünk. Sok esetben ez igaz és beválik, de nem az enyémben.