44.Fejezet - Örökké

  Az elmúlt napok alatt lassan kezdtem megszokni a szobámba való bebörtönzésemet. Apával egy szót sem váltottunk a veszekedésünk óta, csak némán, elfordulva haladtam el mellette minden egyes alkalommal a házban. Tagadni sem lehetne, hogy tőle örököltem a makacsságomat. Anya a hét közepe fele sütivel próbált kedveskedni és még egy normális beszélgetésre is kísérletet tett, de durcásan adtam a tudatára, hogy bárhogy is próbálkozik, még jó ideig haragudni fogok rá.

  Jiminnel úgy döntöttünk, hogy az iskolában nem verjük nagy dobra a kapcsolatunkat. Én tartottam a pletykáktól és az esetleges beszólogatásoktól és Jimin is így látta legjobbnak. Szünetekben csak lopva pillantottunk egymásra, vigyázva minden egyes leskelődő szempárra. Nehéznek bizonyult, mégis sikerült kijátszanunk egy ölelés vagy csók kedvéért az iskola diákjait. Senki, semmit nem vett észre. Nem hiányzott egy újabb terjedő hír.

  Suli után pedig sietnem kellett haza, a szüleim nem nézték el a késést és hiába próbáltam beadni nekik, hogy lesz egy plusz órám, apa képes volt felhívni az igazgatót és kideríteni, hogy igazat mondok-e. Úgy éreztem, mintha fogolyként élnék a saját otthonomban, mint a Grimm fivérek meséjében Rapunzel, aki csak a hercegére vár, hogy mentse meg. Az én hercegem pedig el is látogatott hozzám, minden áldott este, s annak ellenére, hogy csak perceket tölthettünk együtt, boldog voltam, hogy vele lehetek. Megpróbáltam a kettesben töltött titkos idő minden egyes másodpercét kiélvezni.

  Csütörtök este volt. Lefekvéshez készülődve járkáltam fel alá a szobámban. A fogkefém még a számban volt, mikor anya szólt be hozzám a folyosóról.

  -Késő van, ideje lenne aludni - kiáltotta.

  -Okhggré - válaszoltam a fogamat sikálva.

  -Tessék?

  -Mondom oké - köptem ki a szám tartalmát a kagylóba. - Pár perc és máris alszom - füllentettem.

  -Jó éjszakát kicsim. Aludj jól! - nyitott be anya, majd éppen csak a fejét bedugva kukucskált be a szobámba. A fürdőből kilépve köszöntem neki, majd miután elhagyta a szobámat, az ágyamon kiterülve a telefonomat kezdtem bámulni, Jimin üzenetére várva. Nyugtalanul forgolódtam az ágyban, miközben a szüleim után próbáltam hallgatózni, hogy megbizonyosodjak arról, tényleg elaludtak. Már a pizsamámba bújva feküdtem a párnák között, amikor szokatlanul hamar lepett el az álom, s az egyik pillanatról a másikra, akaratlanul aludtam el.

  A telefonom pityegése ébresztett, jobban mondva ijesztett halálra, annyira, hogy jóformán a fejemen landolva zuhantam le az ágyból. Jimin hívott. Viszonylag korán volt még, alig múlt éjfél, így furán pillogtatva vizslattam a telefonom kijelzőjét, hogy tényleg jól látok, vagy csak káprázik a szemem. A harmadik csörgésre kaptam észbe és vettem fel a telefont.

  -Gyorsan kezdj el öltözni, hűvös van kint, úgyhogy kabátot vegyél fel - szólt bele a telefonba, meg sem várva, hogy köszönjek. Értetlenül szorítottam a készüléket a fülemhez.

  -Mégis mit tervezel? - kérdeztem megilletődve.

  -Az legyen titok - válaszolt. Szinte éreztem, ahogy kiül az arcára egy hatalmas mosoly. - Tíz perced van elkészülni. Nyisd ki az ablakot. Ha odaértem, felmászok.

  -Fogalmam sincs, hogy mit találtál ki, de ha a szüleim... - kezdtem bele, de már csak a telefon sípolását hallottam. Lerakta. Na szuper.

Miután résnyire nyitottam az ablakot, bizonytalanul sétáltam a ruhásszekrényemhez, majd lassan, habozva válogattam a ruháim között. Sejtettem, hogy mire készül Jimin és nem tetszett az ötlet. Túlságosan is féltem elhagyni a szobámat, hiszen a szüleim bármelyik percben bejöhettek volna és ha észreveszik, hogy eltűnt az egyetlen lányuk, azonnal eszeveszett keresésbe kezdtek volna. Anya talán a rendőrséget hívta volna hamarabb, mintsem az én számomat. Ami pedig a büntetést illette volna, nos bele sem merek gondolni. Életfogytiglan tartó szobafogság, rabszolgamunka, keserves kínzások. Na jó, azért ennyire nem kemények a szüleim, de biztosan hatalmasat csalódtak volna a lányukban.

Egy halvány barna, kötött pulcsi és egy fekete szűk farmer mellett döntöttem. Csak a tenisz cipőm volt a szobámban, így jobb híján azt kaptam magamra, majd sóhajtozva, gombóccal a torkomban ültem le az ágyam szélére.

Halk recsegést hallottam kintről, majd két kéz jelent meg az ablak párkányában, s ezután Jimin húzta fel magát, halkan a szobámban landolva. Gyermeki örömmel szökkentem a fiú mellé, majd szorosan a nyakába csimpaszkodva öleltem át.

  -Meg fogsz fázni így kint - aggodalmaskodott.

  -Nem mehetek ki - válaszoltam. - Csak baj lenne belőle.

  -Én sem lehetnék itt, mégsem lett semmi baj belőle - bíztatott. - A szüleid semmit sem fognak megtudni, mire felébrednek, te már rég itthon leszel - tűrte a hajamat a fülem mögé.

  -Félek tőlük, ha mégis valami balul sülne el...

  -Ne legyél már ennyire gyáva az isten szerelmére. Én is tartok a szüleidtől, hogy még jobban elzárnak tőlem, de néha vállalni kell a kockázatot. Nincs benned semmi kalandvágy? Nem akarsz kitörni innen? - sóhajt fel, mellettem pedig mintha megjelenne az angyalka meg a kisördög, egyik felől azt sugallva, hogy nem szeghetem meg a szobafogságomat, a másik felől pedig ordibálva, hogy egy ennyi nem árt és hogy tartsak Jiminnel.

  -De igen - adtam meg magam. Derekamtól fogva húzott közelebb magához, majd egy apró csókot hintett a számra.

  -Örülök, hogy így döntöttél - nézett komolyan rám, majd mintha egy pillantás alatt változott volna meg a tekintete, hatalmas vigyor ült ki az arcára. - Megrontom apuci kicsi lányát. Beleviszem a rosszba - tört ki belőle a gyermekies énje. Halkan kacarászva próbáltam csitítani. - Akkor indulhatunk?

  -Igen, de mégis hogyan fogunk kijutni? - érdeklődtem kíváncsian.

  -Az ablakon keresztül - válaszolt a legnagyobb egyszerűséggel. Az állam valahol a földön landolt, mikor rájöttem, hogy ezt Jimin komolyan gondolja. Ő egy sportos alkat volt, nem esett nehezére fel és lemászni az ablakomon keresztül, én ezzel ellentétben egy ártatlan fa ágára sem lettem volna képes felcsimpaszkodni.

  -Az teljességgel lehetetlen, hacsak nem arra pályázol, hogy kitörjem a nyakam - viccelődtem, bár jobban belegondolva, ez sajnos elég közel állt a valósághoz.

  -Ha leesel, majd elkaplak - folytatta a poénkodást. - Na gyerünk - húzott magával az ablak felé.

  -Jóval alacsonyabb vagyok nálad, rövidebbek a lábaim, nem fogok tudni lemászni. Le fogok zuhanni és bele fogok halni a sérüléseimbe - torpantam meg, eltúlozva a helyzetet.

  -Épp ezért voltam olyan kedves és kitapasztaltam neked a házatok falát. Simán le tudsz mászni rajta, úgy hogy ne essen semmi bajod - engedte el a kezem, majd átlépve az ablakpárkányon kezdett el lefele mászni. Jimint figyelve nem tűnt olyan nehéznek a művelet, de tisztában voltam a saját képességeimmel és a legjobb lehetőséget figyelembe véve is siralmas volt a helyzetem. Félve néztem ki az ablakon, ahonnan a már leérkező Jimin intett nekem. Lehunyt pillákkal sóhajtottam halkan, majd összeszedve minden erőmet fogtam meg a keskeny párkányt, s óvatosan, egyensúlyozva emeltem át fölötte a lábam. Összeszorított szemekkel tapogatóztam a lábammal, míg a ház két szintjét elválasztó, vékony téglacsíkra találtam. Szinte lélegzet vétel nélkül ügyeskedtem át a másik lábamat is a párkány fölött, majd mikor már biztosan álltam az alig tíz centis kiugró részen, kissé bennebb húztam az ablakot, s a ház sarkánál húzódó esőcsatornába kapaszkodtam. Reménytelenül tekintgettem le, egy újabb támpontot keresve, majd a csatornát tartó egyik apró fémlemezre léptem, de hiába próbáltam a következőt elérni, a lábam nem volt elég hosszú, s csak a levegőben rugdalóztam. Hatszor átkoztam el magam és minden alacsony méretű felmenőmet. Kétségbeesetten tekintettem újra le. Már nem voltam messze a talajtól, leugrani mégsem mertem. A semmiből hirtelen Jimin kezét éreztem a derekam körül, amint a kerítésbe kapaszkodva tart engem, így bátorságot véve magamon, kissé elengedve a csatornát, sikerült elérnem a lábammal a kiugró fémrudat. Innen már megkönnyebbülve szökkentem le a talajra, s egy hatalmas kő hullott le a szívemről, mikor végre biztonságban éreztem magam.

  -Úgy tűnik bevehetlek a kémeim közé - suttogta halkan kacarászva.

  -Na persze, nélküled még mindig ott állnék - biggyesztettem le az ajkaimat csüggedten.

  -Szerintem ügyes voltál - puszilt homlokon. - Viszont ne húzzuk az időt - halászott elő a zsebéből egy vékony kendőt, majd mögém állva, váratlanul kötötte be vele a szemem.

  -Mit csinálsz? - kaptam oda ijedten a kezem.

  -Csak elviszlek egy helyre, de azt szeretném ha meglepetés lenne - igazította meg az anyagot, hogy tényleg semmit se láthassak. - Ugye bízol bennem? - kérdezte. Válaszul csak szaporán bólintgattam. A kezeinket összekulcsolva indult el, lassan, óvatosan irányítgatva engem. Fogalmam sem volt, hogy merre tarthatunk, de megbíztam Jiminben és kíváncsian vártam, hogy megtudhassam, milyen helyre vezet. A fejemben ezernyi ötlet cikázott jobbra-balra a Han folyótól kezdve, a parkon át, a raktárig és a sikátorig de egyikben sem voltam biztos, csak találgattam. Éjszaka volt, csak egy egy autó zaját hallottam, ahogy elhajt mellettünk, semmi mást. Tétován tettem egyik lábamat a másik után, tartva attól, hogy valamiben felbukhatok, mindeközben Jimin magabiztosan tartott maga mellett.

  -Már majdnem ott vagyunk - állt meg hirtelen.

  -Akkor miért álltunk meg - tapogatóztam a semmibe.

  -Mert lépcső van előttünk. Óvatosan lépj - szorította meg kissé a kezem, majd éreztem, ahogy fennebb lép az említett lépcsőn. Ügyetlenül próbáltam kitapogatni a lábammal, hogy milyen magas lehet az emelkedő, amikor Jiminnek más ötlete támadt. Egy hirtelen gondolattól vezérelve kapott az ölébe, majd így sétált fel velem a lépcsőfokokon. Az emelkedő tetején helyezett le újra a földre, de még mindig nem vette le a szemeimről a kendőt.

  -Egyedül is fel tudtam volna jönni.

  -Így gyorsabban ment - hagyott egy puszinyomot az arcomon.

  -Messze van az a hely, ahová vinni akarsz? - kérdeztem, miközben kirázott a hideg. - Tényleg hűvös van - kezdtem súrolni a két karomat.

  -Mondtam, hogy vegyél kabátot. De már csak pár lépés - fogta meg újra a kezem, majd úgy éreztem, mintha valamiféle nagyobb ajtót nyitna ki, ezzel bevezetve egy épületbe. Az ajtó hangos nyikorgással, majd csattanással csukódott be. A benti klíma már kellemesen meleg volt. Egy halk zene szólt, de a kendő mögül még mindig sötétséget érzékeltem. Már valamivel gyorsabb tempóban vezetett Jimin maga előtt, mikor ismerős zajokat kezdtem hallani. Fiú hangok voltak. Először Rap Monster mély hangját ismertem meg, majd lassan a többi bandatagét. Különös klór illata csapott meg, s mintha a meleggel együtt a páratartalom is megnőtt volna.

  -Megérkeztünk - vette le a kendőt a szemeimről. Párat pillogtatnom kellett, hogy visszanyerjem a látásomat. Körbenézve egy hatalmas termet láttam, halvány világítással. Egy uszodát, ahol a Bangtan tagok lubickoltak és harcoltak egymással a vízben. - Gondoltam úszhatnánk egyet - lépett közelebb a medencéhez, majd leguggolva, kevés vízzel fröcskölt le.

  -Hagyd abba - szökkentem hátra vihogva, s hirtelen oldalra kapva a fejem egy közeledő Yoorával találtam szemben magam. A meglepettségtől és az örömtől ezer wattos mosollyal indultam meg a törölközőbe burkolózott lány felé, majd egy szoros öleléssel köszöntöttem.

  -Te meg hogy kerülsz ide? - tekintettem rá csodálkozva.

  -Az a hülye Tae addig nem hagyott nyugton, ameddig ki nem jöttem a házból, utána meg egyenesen ide ráncigált - rántott vállat. A kezemtől fogva vezetett a napozó ágyakhoz, majd egymással szemben foglaltunk helyet.

  -Mióta lett Taehyung hülye? - húztam fel az egyik szemöldököm. - Mármint azt tudom, hogy sosem volt normális, de eddig úgy odavoltál érte.

  -Az én érzéseim is változhatnak - színlelt egy erőltetett mosolyt, majd furcsán kezdett mögém nézni. Mire hátrafordultam volna, már mellénk is ért a személy, akit Yoo annyira bámult.

  -Hogy s mint törpe? - borzolta össze a hajam a srác.

  -Neked is szia V - löktem el bosszúsan a kezét, majd picit hátrébb húzódtam.

  -Ha nem látnád, éppen beszélgetnénk - szólt be neki Yoora, ami nagyon meglepett.

  -Akkor tegyünk úgy mintha nem látnám - lépett közelebb a barátnőmhöz, majd egy szempillantás alatt vette a karjaiba. Yoo reagálni sem tudott, Taehyung már a medence széléről ugrott bele a vízbe a barátnőmmel.

  -Te idióta - kiáltotta Yoo a fiúra nézve, amint mindketten feljöttek a víz felszínére. Én csak nevetgélve figyeltem őket. Volt bennem egy fura érzés velük kapcsolatban és mindannak ellenére, hogy tudtam, V-nek nincs ki mind a négy kereke, valamiért mégis azt szerettem volna, ha ők ketten újra összejönnek.

  -Nekem is ezt kellene tennem? - sétált mellém Jimin egy szál fürdőgatyában. A szemeim szinte azonnal elvesztek a kidolgozott felsőtestén, s képtelen voltam elrejteni lenyűgözött ábrázatomat.

  -Mi-mire gondolsz? - dadogtam a látvány miatt.

  -Mondjuk, hogy beledoblak ruhástól a vizbe, ha nem vetkőzöl le - nyújtotta felém fenyegetően a kezeit.

  -De nem hoztam fürdőruhát.

  -Melltartó meg bugyi csak van rajtad - kacsintott rám. - Nem vagy már kislány, nem kell szégyenlősködnöd, főleg előttem nem.

  -Na és a többiek? - fontam össze szemérmesen magam előtt a karomat.

  -Majd a medence másik felébe megyünk, úgy megfelel?

  -Igen - bólintottam hosszas gondolkodás után.

  -Akkor le azokkal a ruhákkal - tartott meg előttem egy nagy törölközőt, hogy eltakarjon a társaság többi része elöl. Szégyenlősen bújtam ki a pulóveremből és a nadrágomból, mindaddig, amíg csak egy fekete, csipkés francia bugyi és egy rózsaszínes melltartó maradt rajtam. Sietve kikaptam Jimin kezéből az anyagot, majd szorosan magamra tekertem, s így álltam fel a fiú mellé. Ahogy megigérte a medence másik feléhez sétáltunk, majd itt próbált belecsalni a vízbe.

  -Na és mi van ha hideg? - akadékoskodtam.

  -Ha bele tudtam jönni idáig a vízbe és nem fagytam meg, akkor nem hideg - nézett le a számára derékig érő vízbe. - Gyere már bele Hi - priccolt le egy kis vízzel.

  -Nem akarom levenni magamról a törölközőőőőt - léptem bele a fokozatosan mélyülő medencébe annyira, hogy éppen bokáig érjen.

  -Na jó - fújta ki magát. - Te akartad ezt - sétált ki mellém, majd minden ellenkezésem ellenére kapott fel a vállára és egyenesen a vízbe szaladt. A rajtam ágaskodó törölköző a víz hatására kioldódott és az apró hullámok akaratom ellenére sodorták messzebb az anyagot.

  -Ezt még visszakapod - kezdtem Jimin felé csapkodni a vizet. A fiú ennek ellenére úszott közelebb hozzám, majd a fenekemtől fogva vett az ölébe. Szorosan kulcsoltam össze a lábaimat a dereka körül, míg kezeimmel a vállaiba kapaszkodtam. Hajából csöpögő víz végigfolyt az egész arcán, elérve a hívogatóan vastag ajkait. Lassan hajolt közelebb, majd egy szenvedélyes csókra invitált. Nedves párnái kéjesen csúszkáltak az ajkaimon, nyelvével utat tört számba, s vadítóan játszadozott a sajátommal.

  -Ha tudnád, hogy mennyire kívánlak - súgta, miközben a számról lassan a nyakamra tért. Egyik keze szorgosan simogatta bőrömet, majd egy váratlan pillanatban csúsztatta be ujjait a fekete csipke fehérneműm alám. Megszeppenve kaptam oda mindkét kezem.

  -Ne csináld, még a végén valaki meglát - próbáltam kihúzni a kezét.

  -A medence másik felében vannak, senki sem vesz észre.

  -De akkor se csináld - erősködtem. - Már így is tuti, hogy furán fognak ránk nézni.

  -Mégis miért Hi? Már nem egy tizenöt éves kislány vagy, a szex és a vele kapcsolatos dolgokban nincs semmi különös. Én ezzel csak örömet akarok szerezni neked, vagy te nem vágysz egy kis kényeztetésre? - vizsgált szemeivel, a válaszomra várva. Szemérmesen haraptam be az alsó ajkam, majd elkerülve a szinte égető tekintetét, a vállára hajtottam a fejem.

  -De igen, csak még nem állok készen - válaszoltam halkan, tudva azt, hogy Jimin nem ezt szeretné hallani. A fiú végül megadva magát húzta ki a kezét a vékony csipkeanyag alól.

  -Miért kell mindig ilyen gyerekesen viselkedned?

  -Sajnálom - feleltem lehangoltan.

  -Ugyan már, itt az egyetlen, akinek sajnálnia kell valamit, az én vagyok. Nem kellene ilyen erőszakos legyek. Megígértem, hogy várok rád és ez így is lesz - emelte meg a fejem, hogy a szemembe nézhessen. - Ne haragudj, hogy ilyen idióta vagyok - csókolt meg.

  -Nem vagy az - helyeztem az egyik kezem az arcára. Még mindig szomorkás ábrázattal figyeltem a fiút.

  -Ne vágj már ilyen arcot. Szórakozni jöttünk ide - vigyorodott el, majd végeláthatatlan pusziosztogatásba kezdett.

  -Elég legyen a romantikából - priccolt ránk egy nagy adag vizet HoSeok. - Még a végén elhányom magam. - Nevetve kezdtünk el úszni felé és a banda többi tagja felé, akik éppen egymást nyomkodták le a víz alá. Yoora és V kicsit távolabb húzódva helyezkedtek. A lány szemmel láthatólag mindent megtett, hogy lekoptassa a fiút, ám nem járt sok sikerrel. Úgy tűnt, hogy Tae kifogyhatatlan a próbálkozások terén. Hajrá Taehyung, nyerd meg Yoora szívét, különben szét lesz rúgva a segged!

A srácok mind kedvesen és közvetlenül viselkedtek velem, mintha már ezer éve ismernénk egymást. A bandatagok közötti barátság érezhetően szoros volt, mintha egy nagy család lenne és kezdtem úgy érezni, hogy Jimin által én is befogadást nyertem ebbe a családba.

  -Hé Jimin, hozzáérhetek a barátnődhöz? - szólt oda a vezérnek HoSeok.

  -Csak óvatosan - intett vissza neki Jimin, aminek hatására J-Hope mellém úszott, majd a derekamtól fogva váratlanul dobott el, így elérve azt, hogy a lehető legelőnytelenebb pozícióba zuhanjak a vízbe. Mire felértem a felszínre,  hangos kacagás töltötte be az egész helyet, így az én arcomra is egy vigyor ült ki. Jimin mellé úsztam, majd a vállába kapaszkodva kulcsoltam össze a lábaimat a dereka körül. A nyakába hajtva a fejem, egy apró puszit leheltem a bőrére.

  -Lassan indulnunk kellene - kiabálta Suga, miközben reménytelenül próbált menekülni NamJoon elől.

  -Jó lenne beugrani a maknae-hoz is - tette hozzá Jin. - Még mindig duzzog a kis hülye.

  -Majd kiheveri - válaszolt Jimin, majd felém fordulva folytatta. - Menj és Yoorával szárítkozzatok meg, nemsokára indulunk. - Beleegyezően bólogatva rugaszkodtam el, majd a medence másik végébe, egyenesen Yoorához és az őt fogságban tartó Tae-hez úsztam. Sikeresen kiszabadítva a lányt a fogvatartója karmai közül, indultunk el az uszoda öltözője felé, annak a reményében, hogy találunk egy hajszárítót. Úgy tűnt, hogy a sors most az egyszer a mi oldalunkra állt, ugyanis egyszerre két darabot is találtunk a készülékből. Sebtében kezdtük el mindketten szárítani a hajunkat.

  -Szerinted mégis hogy jutottak be ide? - fordultam Yoo felé.

  -Gondolom valamelyikőjük ellopta az uszoda kulcsát, de igazából fogalmam sincs. Bele se merek gondolni, hogy mikre képesek - vihorászott a hajszárítóval hadonászva.

Hosszan néztem végig Yoorán. Titokban mindig is féltékeny voltam rá. Persze ez messze nem rosszindulatú féltékenység volt. Yoo karcsú és magas volt, formás idomokkal megáldva. Gyönyörű, vékony, mégis csinos lábai és szemrevaló dekoltázsa minden fiút levett a lábáról. Vele szemben én inkább hasonlítottam egy darab deszkára, mintsem egy fejlett nőre. Talán még egy tizennégy éves kislánynak is elmentem volna,  csupa rózsaszín ruha összeállításban. Még mindig nehezen hittem el, hogy a Bangtan vezére pont velem akarna együtt lenni.

Teljesen megszáradva, szorosan Yoo mögé húzódva sétáltam ki az öltözőből. Nagyon okosan, mindketten a medence melletti napozó ágyakon hagytuk a ruháinkat és míg Yoorát nem érdekelték a bámészkodó szemek, én vörös arccal vonultam végig a medence mellett, pedig tisztában voltam azzal, hogy a szempárok nagy része a barátnőmre tapad. A ruháinkat magunkra kapva siettünk az ajtónál várakozó fiúkhoz.

  -Indulhatunk? - fogta meg a kezem Jimin.

  -Igen - válaszoltam.

  -Az úti cél Kookie háza - szólalt meg Suga. - Akkor is kihívjuk azt a barmot, ha az igazak álmát alussza - nevette el magát, amit a csapat többi része is követett. Én nem igazán értettem a helyzetet, csak annyit szűrtem le, hogy ki akarják hívni Jungkookot az éjszaka közepén. Mondhatom, szép barátok.

Idő közben jelentősen lehűlt az idő. Jiminnek igaza volt, mikor azt mondta, hogy kabátot kellene vennem. A didergésemet elrejtve sétáltam a banda elején, de a színjátékom hiábavalónak tűnt, ugyanis Jimin kérdezés nélkül a hátamra terítette a saját felsőjét. Szégyelltem is magam, amiért miattam kell fáznia. Ahogy az ujjaink összefonódtak, és az én apró kezem majdhogynem eltűnt az övé mellett, éreztem, hogy még így is milyen meleg az ő keze. Szerettem ezt az érzést. Megnyugtatott.

Kookie házához közeledve mégis elváltak egymástól az ujjaink és Jimin a fiúkhoz csatlakozva rohant előre, hogy kirángassák a fiatalabbat. Yoora mellé sétálva vettem észre, hogy nem én voltam az egyetlen, aki vacogott a hideg miatt. A lány vállán egy szürkés pamut felső terült el, melyet elöl a kezeivel összefogva tartott magán. Le mertem volna fogadni, hogy a Taehyunggé. A gondolat hatására egy halvány mosoly jelent meg az arcomon.

Csendesen sétáltunk egymás mellett a fiúkat követve. Hajnali fél három körül lehetett mire odaértünk. Az út másik feléről, a járda szélére ülve szemléltük a bandatagokat. A fiúk eszeveszetten dörömböltek Jungkookék házának ajtaján és megállás nélkül, egymás után hívogatták telefonon. Attól tartottam, hogy a zaj miatt még a végén valaki ránk hívja a rendőrséget. Alig tíz perc múlva egy félálomban levő Kookie lépett ki a ház ajtaján. A srácok óvodások módjára ugrálták körbe, majd ezt befejezve Jimin lépett oda hozzá. Kezet fogtak, majd az idősebb a tarkójánál húzta közelebb magához a fiatalabbat egy baráti ölelésre. Ezt követően Jimin kezdett beszélni, amit Kook egy sor bólogatással fogadott. Végül újra kézfogás következett, majd a fiatalabb visszasietett a házba. Furán tekintettem Jiminre, aki csak intett egyet, jelezve, hogy mindjárt megyünk. Nem kellett sok, amíg Jungkook egy nagy táskával a hátán érkezett vissza a tagokhoz, majd a fiúsereg felénk indult. Szégyenlősen, félve biccentettem oda Kooknak köszönés képpen, majd Jiminhez siettem.

  -Hová megyünk? - indultam el a fiú lépteit követve.

  -Művészkedünk a közeli aluljáróban - húzta fel a nyakamig a felsője cipzárját. - Nagyon fázol?

  -Nem, de te eddig biztosan halálra fagytál - akartam levetni magamról a ruháját, hogy visszaadhassam.

  -Eszedbe ne jusson - fogta meg a karom, hogy megakadályozzon. - Még a végén megbetegszel és a suliban sem láthatlak.

  -Szedd a lábad Jimin - fordult hátra Rap Monster, majd egy festékszóró palackot dobott a fiú kezébe. Szóval graffitizést értett a művészkedés alatt.

Szokatlan volt úgy sétálni végig Szöul utcáin, hogy egy egy hajléktalanon, vagy éjjeli műszakos emberen kívül senkit sem lehetett látni. Volt benne valami rejtelmes, titokzatos. Azelőtt sosem csináltam még ilyet és örültem, hogy végre kitörhettem az általam megszokott világból, betekintést nyerve a szabályokkal ütköző, izgalmas életbe. A Bangtan életébe. Azt mindig is tudtam, hogy nem mindennapi banda, de úgy könyveltem el őket, mint a bunkó fiúk, akik csak és kizárólag a rosszra törekednek. Pedig ők csak próbálták élvezni az életüket, kihasználva a fiatalság nyújtotta erőt és energiát. Kívülről szemlélve a tetteik tényleg rossznak és büntetendőnek tűntek, azonban ha az ember maga is megtapasztalja, hogy milyen érzés ezeket tenni, már teljesen más oldalról szemléli a dolgokat. Azt képtelenségnek tartottam, hogy magamtól törjek be valahova, vagy lopjak el egy akármilyen apró tárgyat, de így a fiúkkal jól éreztem magam. Kellett egy ennyi, hogy felnyíljon a szemem és rájöjjek, hogy az életem túlságosan is monoton volt.

Az aluljáró teljesen kihalt volt, kongott az ürességtől. Az apróbb üzletek lelakatolt ajtókkal és sötétített ablakokkal álltak a sarkokon. A szürkés, kopott, néhol lemállott falak mentén szemét gyűlt fel. Sok helyen díszítette graffiti a helyiséget. Volt ahol csak egy firka, vagy aláírás, de előfordultak kész alkotások is. A fiúk valahol a két véglet között helyezkedtek, a rajzaik nem voltak kifejezetten szépek, de többek voltak egy apró firkantásnál. Egy hatalmas, üres részt kiválasztva együttes erővel kezdték el kiszínezni a helyet. Életet varázsoltak a szürkeségbe. Hiába volt illegális dolog - mint az este folyamán szinte minden - csodálattal és hatalmas érdeklődéssel bámultam őket. Tetszett amit műveltek. Nagy, cicomás betűkkel kezdték felírni a bandájuk nevét, mindezt Jimin irányítása alatt. Percek múlva egy hatalmas B A N G T A N ékeskedett a falon.

A munkáját befejezve, Tae a barátnőmhöz sietett, aki azonnal elutasította a fiú minden egyes kísérletét. V mégsem adta fel, igazgatta a lányon a felsőjét, ölelgette, beszélni próbált hozzá, s a próbálkozásai végül úgy tűnt, hogy sikerrel jártak. Yoora karba tett kézzel, egyenesen állt, fejét picit oldalra döntve, hogy az őt hátulról átölelő Tae kényelmesen tudja helyezni fejét a lány nyakhajlatába. Alig észrevehetően pillantottam rájuk, nehogy megzavarjam őket.

A titkos bámészkodásomból két ölelő kéz térített magamhoz. A szerelmem állt velem szemben, mosolyogva tekintve le rám.

  -Mutatnom kell valamit - húzott magával, majd az aluljáró falához érve kezeit a szemem elé helyezte, eltakarva a kilátást. - Felkészültél? - súgta a fülembe.

  -Igen... gondolom, vagyis remélem - bólogattam. Jimin óvatosan vette el a kezeit, ezzel teret adva a látásomnak. Egy apró graffitire figyeltem fel, egy szívbe foglalt írásra, mely könnyeket csalt a szemembe.

 J & H

örökké

  -Jimin és Hi? - néztem a mögöttem álló fiúra.

  -Úgy bizony. Jimin és az ő hercegnője - szorított magához. A pólóját markolászva döntöttem a fejem a mellkasának. A szívem a torkomban dobogott az örömtől és boldogságtól. Éreztem, hogy nem csak játszadozik velem, fontos vagyok neki, hogy szeret. A felhők fölött éreztem magam, valahol magasan a levegőben, a boldogságom csak úgy szárnyalt.

  -Jimin... - húzódtam kissé hátrébb, hogy a fejemet megemelve a szemébe nézhessek. Bizonytalanul próbáltam összeszedni a gondolataimat, akkor mégis úgy éreztem, hogy nem lennék képes egy érthető mondatot alkotni. Félénken, nagyon sóhajtva nyitottam beszédre a számat. - Szeretlek - ejtettem ki halkan, remegő hanggal a számomra oly sokat jelentő szócskát. Határozatlan hanglejtésem ellenére az érzéseim biztosak voltak. Jimin arcán hatalmas mosoly terült el, s szemei szinte felcsillantak a szó hallatán.

  -Én is szeretlek - vont magához, majd egy csók kíséretében szorosan átölelt, mintha a világ minden veszélyétől óvni akarna. Kiabálni, ugrálni, őrjöngeni tudtam volna. Az érzéseim csak úgy tomboltak bennem. Mégis csendesen, remegő lábakkal, nyugodtságot erőltetve magamra álltam ott és adtam át magam a csókunknak, átölelve a számomra legfontosabb személyt.