33.Fejezet - Fájdalmas pillantás

   Az ágyban fekve, összekuporodva figyeltem, ahogy Yoora a frissen készült, még forró kakaót a közeli, rózsaszines éjjeliszekrényre helyezte. Hiába kértem, hogy vigyen haza, Yoo kijelentette a taxisnak, hogy az ő házukhoz hozzon, így itt kötöttem ki a lány szobájában, mélyen a puha takaróba burkolózva.

  -Mi történt veled? - ült le mellém az ágyra. Könnybe lábadt szemekkel kukkantottam ki az engem fedő anyag alól, de nem válaszoltam. Nem akartam, hogy tudja mit tettem. Nem szerettem volna, ha Yoo ezután úgy tekintene rám, mint egy olcsó lányra. Csak a fejemet megrázva húztam vissza magamra a takarót. - Megijesztessz Hi! A Han folyónál találtam rád egy rövid, fekete ruhában, cipő nélkül, kisírt szemekkel. A sminked el van folyva és az egész arcodat összemaszatolta a fekete festék. Legalább hagyd, hogy ezt letöröljem - nyújtotta felém a kezét, de azonnal elfordultam. Nem akartam, hogy megérintsen. Mocskosnak éreztem magam, az egész testem. - Hi, mi van veled!? - fordított magával szembe. - Szólalj már meg! - kiáltotta, miközben a vállamtól fogva erőteljesen kezdett rázni.

  -Haza kellett volna vigyél - válaszoltam elhaló hanggal.

  -Ilyen állapotban mégis hogy vigyelek haza? Még a végén kárt teszel magadban.

  -Így is elég kárt tettem magamban. Egy ribanc vagyok - próbáltam ellökni Yoo kezeit, de nem volt elég erőm hozzá.

  -Mit csináltál? Kérlek Hi mondd el, neked is sokkal jobb lesz ha kiadod magadból - húzott fel magával szembe, ülő helyzetbe. - Bármi is az, ígérem neked, hogy nem foglak elítélni és lenézni. Mindig a legjobb barátnőm leszel, akármit is tettél.

  -A legjobb barátnője lennél egy ilyen szajhának is mint én? - tekintettem rá reményvesztett szemekkel.

  -Te nem vagy szajha és soha nem is leszel az - próbált nyugtatni, de nem ment sokra vele. A bűntudat egyre jobban mardosott, s nehezemre esett kinyögni akár egyetlen szót is. Pár hosszú, mély lélegzet kellett ahhoz, hogy sikerüljön megszólalnom.

  -Majdnem lefeküdtem vele...

  -Kivel? Jiminnel? - kezdett jobban érdeklődni.

  -Jungkookal - mondtam ki halkan a fiú nevét, akit a pokol legmélyebb bugyraiba kívántam. Pedig ő nem volt hibás...

  -Hogy mi? Én azt hittem, hogy te... Jimint szereted. - Yoora nem beszélt hülyeséget. Tényleg Jimint szerettem, ezért fájt ez ennyire és ez volt az oka a hatalmas bűntudatomnak is. Válasz helyett csak némán bólogattam, s próbáltam megfogalmazni magamban Yoo következő kérdésére a válaszom. - Akkor meg miért?

  -Mert hülye vagyok és azt hittem, hogy ezzel bosszút állhatok Jiminen - öntött el egy elnehezítő, rossz érzés, ahogy kimondtam a mondatot. - Majdnem megtörtént. Ha Jungkook egy kicsit erőszakosabb, én már nem lennék szűz - temettem kezeimbe az arcom, hogy elnyomhassam az előtörő könnyeimet.

  -De még az vagy - ölelt magához a lány. - Nem történt meg, nem feküdtél le vele.

  -Te olyan könnyen beszélsz... Azzal feküdtél le először, akit szeretsz - néztem Yoo arcára.

  -Igen, Taehyunggal. És össze is jöttünk - válaszolt egy kis mosolyra húzott szájjal, ám hangjában tisztán érezhető volt a szomorúság.

  -Történt valami köztetek?

  -Nem, dehogy. Jól megvagyunk - ült meg az arcán egy újabb álmosoly.

  -Látom rajtad, hogy gond van, nekem nem tudsz hazudni - jelentettem ki, arra utalva, hogy szinte tudom, nincsen közöttük minden rendben.

  -Igazad van... Csak eddig magamnak sem vallottam ezt be - jelentek meg Yoora szemeiben a könnycseppek, melyeket hiába is próbált visszatartani, utat törve maguknak folytak végig a lány bársonyos bőrén. - Tudom, hogy nem én vagyok neki az egyetlen, rengeteg barátnője van. Ha üzenetet írok neki, nem válaszol és a suliban is egy csók után leráz magáról. Már többször is láttam más lányokkal. Engem csak akkor hív... én csak arra kellek neki, hogy lefeküdjön velem.

Elképedve hallgattam Yoorát. A meglepettségtől szólalni sem tudtam. Hiszen Yoo mindigis egy boldog lány képét mutatta, egy kiegyensúlyozott élettel. Egy fiatal iskolás lány, aki szerelmes a suli egyik menő srácába. Soha, egyszer sem mutatta volna jelét a szomorúságnak, letörtségnek. Természetesen neki is voltak rosszabb pillanatai, de így, ennyire elkeseredetten sírni még ezelőtt sosem láttam.

A síró, remegő lány látványa arra késztetett, hogy félretéve az én fájdalmamat, csak rá figyeljek és próbáljak némi életet lehelni bele.

  -Biztos nem csak erre kellesz neki, hiszen a fiúk előtt mondta, hogy a barátnője vagy.

  -De akkor miért csak olyankor hív? Más fiúk randizni viszik a barátnőjüket, ő meg a lakására hordoz. Az első pár alkalommal azt mondta, hogy filmezünk, de a tizedik percben már rám mászott. Pár nap után már tudtam, hogy nem lesz semmilyen filmezés.

  -Dehát ha tudtad, hogy mit akar csinálni, akkor miért mentél? - kérdeztem csodálkozva, mivel ha velem csinálná ezt egy fiú, én biztosan nem futnák utána.

  -Mert szeretem. Ha szeretsz valakit, azt nem tudod ilyen könnyen elfelejteni. Tudod, szeretkezés közben olyan kedves volt, annyira szép szavakat súgott a fülembe, hogy olyankor semmi más nem érdekelt.

 Nem tudtam, hogy erre mit kellene reagálnom. A szerelem és a fájdalom kéz a kézben jár, minél mélyebb, annál fájdalmasabb. Tisztán láttam, hogy Yoora szerelme mennyire elmélyült, de tudtam hogy ennek csak rossz vége lehet.  Azonban egy dolgot nagyon furcsálltam, mégpedig magát a szeretkezés szót. Az, hogy két ember lefekszik és kiélik egymáson a vágyaikat, nem jelenti azt, hogy szeretkeznek. Vajon Taehyung tényleg vigyáz Yoorára és annyira kedves, hogy ezt szeretnezésnek lehet nevezni?

  -Késő van, aludnunk kellene - törte végül meg a csendet Yoo. Egy bólintással nyugtáztam az ötletét, majd miután belebújtam Yoo ruháiba, egymást átölelve aludtunk el. Ahogy magamhoz szorítottam a lány vékony testét, egyre jobban kezdtem érezni a gyorsan lüktető szívét, s a szabálytalan lélegzését, melyeket minden bizonnyal a sírás váltott ki. Bármennyire is próbáltam másra gondolni, nem ment. Csak azt járt a fejemben, hogy hogyan tud egy ilyen embert szeretni, s ahányszor ez átfutott a fejemen, mindig ugyanabba a dologba ütköztem, hogy én is egy ilyen embert szeretek, a Banda vezérét. Jimint.

A következő napot végig az ágyban töltöttem, mintha halálos beteg lennék, csak hogy teljen az idő. Üresnek éreztem magam. Semmire sem tudtam gondolni, semmit sem tudtam csinálni. Hozzám képest Yoora aránylag hamar felépült, ha lehet ezt így mondani. Már délelőtt kipattant az ágyból és a ház körül tevékenykedett, ügyelve arra, hogy engem ne zavarjon. Délután pedig a főzéssel ütötte el az idejét, de bármennyire is kínálgatott engem az egyébként finomnak tűnő étellel, egy falatot sem voltam képes enni.

Bármennyire is kívántam hogy ne történjen meg, végül eljött a diákok és úgy alapjában véve mindenki rémálma, a hétfő. 

A napom újra bújkálással telt, viszont most azzal a kivétellel, hogy azt éreztem, mindenki elől el kell rejtőznöm. Nem akartam, hogy az emberek lássanak. Mindenki pillantása annyira lenéző volt, hogy nem bírtam tovább, s az első szünet után az összes többit a bokor mögé rejtőzve töltöttem.

Az utolsó órámon ücsörögve egyre csak azt vártam, hogy szólaljon meg a csengő, s mikor ezt meghallottam, azonnal kivonultam a teremből nem várva meg amíg a tanár ténylegesen azt mondja, hogy mehetünk. Sietősen vettem a lépteket a szekrényemig, s azt kinyitva egy kis fehér cetli hullott a földre. Mivel gyorsan el akartam hagyni a sulit, ezért habozás nélkül kaptam fel a lapocskát a földről, melyen egy apró üzenet állt.

     " Órák után gyere a könyvtárhoz. " 

Egy percig sem gondolkodtam el a cetlin szereplő mondaton. Egyáltalán nem állt szándékomban oda menni. Nem akartam sem Jungkookkal, sem bármelyik Bangtan taggal találkozni.

Amilyen gyorsan csak tudtam, összepakoltam a dolgaimat és már indultam is a suli egyik kijárata felé. Persze nem is én lennék Kim Sun-Hi, ha az ajtó nem lett volna zárva. Ilyen peches is csak én lehetek ebben az univerzumban. Így végül az iskola másik kijárata fele indultam, ami véletlenül pontosan a könyvtár irányában van. Úgy számoltam, hogy gyorsan végigviharzok a folyosón és szélsebesen elhagyom az iskola területét, ám a számításomat egy érdekes beszélgetés félbe szakította. Már a kijárati ajtó küszöbénél álltam, amikor meghallottam a mellettem elsiető két lány beszélgetéséből egy töredéket.

  -Siessünk, mert már elkezdődött - szólalt meg az egyik igencsak alulöltözött, festett szőke lány.

  -Ki van a földön? - kérdezte a társa, pontosan mikor elhaladtak mellettem.

  -Azt mondták, hogy valami Yoora - válaszolt a szőke.

A hallottak miatt teljesen lefagytam. Az ajtó küszöbén állva mozdulni sem tudtam. Egyből azon kezdett kattogni az agyam, hogy ebbe az iskolába hány Yoora nevezetű lány jár, de hamar rájöttem, hogy kár ezen gondolkodni, s végül mégis a könyvtár fele kezdtem szaladni.

A tanítási órák után gyakran megtörtént, hogy egy diákot a könyvtárnál aláztak meg. Ez abból állt, hogy a kiválasztott diákot odarángatták, majd legalább húszan, vagy még többen körbevették, s mindenféle undorító dologgal dobálták, miközben a róla kitalált pletykákat vágták a fejéhez. Ez a diák gyakra én voltam. Rengetegszer dobáltak meg tojással, vagy éppen szakították szét a ruhám, mindenféle hűlyeséget kiabálva rám. Nem tehettem mást, csak tűrtem. Hiszen a Bagtan az egész sulit irányítja, s ha ők valakit meg akartak alázni, akkor azt meg is tették. De azt, hogy ugyanezt Yoorával tegyék, azt nem fogom elviselni.

Mielőtt a könytárhoz értem volna, már hallottam az összegyűlt tömeg őrjöngését, de mielőtt befordulhattam volna a könyvtárra néző folyosóra, egy szekrénynek dőlve próbáltam erőt venni magamon és kiszűrni valami érthetőt a kiáradó zajból.

  -Dobjatok még rá!

  -Ne sajnáld azt a lisztet, úgyis megérdemli a ribanc.

  -Nézd hogy sír! Szegényke annyira szánalmas. - Bárhogy is próbáltam, nem ismertem fel a hangokat, azonban az ezeket követő mondat gazdáját azonnal megismertem.

  -Azt hiszed, hogy számít ez nekem valamit? Megbasztalak párszor és ennyi, most meg szakítani akarsz? Inkább hálásnak kellene lenned, hogy leálltam veled, mert másnak nem kellenél - hallottam meg V hangját. Nem gondolkoztam, csak cselekedtem. Azonnal rohanni kezdtem, átfurakodva a tömegen, egészen a kör közepén levő lányig. Beigazolódott a félelmem, tényleg Yoora volt az. A lány a földre rogyva, sírva hallgatta Taehyung beszédét. A ruhája, haja, sőt még a bőre is hófehér volt a liszttől, melyet bármennyire is próbált, nem tudott lesöpörni magáról.

  -Hagyd őt békén! - szöktem neki meggondolatlanul Taehyungnak.

  -Te is megérkeztél? De jó itt látni - villogtatta meg a fogait egy mosoly kíséretében. - Amint látod, a barátnőddel egy picit összevesztünk, menj és segíts rajta - lökött meg annyira erősen, hogy az egyensúlyomat elvesztve a lány mellé estem. - Csináljátok velük amit akartok - szólt oda a minket körülvevő diákoknak, akik szinte azonnal elkezdtek liszttel dobálni. A fehér por az én testemet is teljesen beborította, s a felkészületlenség miatt a liszt egy része a számba és a szemembe jutott. A levegőhiány miatt hangos köhögésben törtem ki, egyre csak átkozva magamban Kim Taehyung nevét.

  -Soha sem érdemelnél meg egy ilyen lányt mint Yoora! - köptem utána a szavakat.

  -Hi, kérlek ne csináld ezt - szólalt meg mellőlem a barátnőm.

  -Hogy hagyhatnám ezt annyiban, hogy egy ilyen seggfej megalázzon?

  -Vigyázz a szádra - guggolt le elém az említett személy. - Nehogy a szádba még egy adag liszt kerüljön - azzal elkapva az állam, egy marék a földről összekapart lisztet nyomott a számba, majd gondoskodva arról, hogy ne tudjam ezt kiköpni, kezét azonnál rátapasztotta.

  -V, menjünk - hallottam meg egy ismerős hangot, s ahogy odakaptam a fejem belém fagyott a lélegzet. Ott állt az a személy, aki elől egésznap bújkáltam, akinek semmiképp sem akartam a szeme elé kerülni. Pontosan előttem állt Jimin, s szánalommal fűszerezett tekintetét teljesen rám szegezte.