51.Fejezet - Váratlan vendég

    Sziasztok! TE JÓ ÉG, hol is kezdjem. Nos hát bizony újra eltűntem, a tervezettnél hosszabb időre. Aki olvasta facebookon a csoportban a posztomat, az tudhatta, hogy egy hónap szünetet terveztem bizonyos okok miatt. Viszont ez végülis úgy jött össze, hogy két hónapot kellett kihagynom. És tudom, tudom, rengetegen írtatok, hogy mikor lesz új rész de még én sem tudtam pontosan. Sajnos ez a nyaram nagyon sűrű volt, még pihenni is alig volt időm. Tehát remélem megértitek, hogy ezt a két 'üres' hónapot én sem akartam, de nem volt más választásom.

    DE most már itt vagyok, írom a részeket és beleadok minden tőlem telhetőt. Meg szeretném köszönni, hogy ez alatt a két hónap alatt is mennyi megtekintés jött a blogra (összesen több mint 70.000 aztaaaaa) és hogy mennyien támogattatok, írtatok, érdeklődtetek a blog felől. Mert végülis, ha TI nem lennétek, akkor ez a blog sem lenne, mivel ti, olvasók éltetitek ezt a blogot, ti adtok nekem rengeteg erőt és energiát, hogy újabb és újabb fejezeteket írhassak. Szóval megismétlem magamat és újra köszönetet mondok nektek, hogy bár a valóságban sok sok kilóméter választ el bennünket, virtuálisan mégis itt vagytok mellettem. KÖSZÖNÖM. ❤(◕‿◕✿)

 


    ~Jimin szemszög~

 Gyerekként szerettem elképzelni, hogy majd nagykoromban orvos, vagy rendőr leszek. Aztán az anyám halálakor azt hittem, hogy elvágták a lehetőségeimet a jövőre nézve. Pedig jól belegondolva már a születésem pillanatában megpecsételődött a sorsom, az apám háttere miatt.

  Mindigis próbáltam titokban tartani a valódi identitásomat. Csak kevés ember, köztük a Bangtan tudta, hogy ki vagyok valójában. Nem szégyelltem a családi hátteremet, csak nem akartam, hogy az emberek ezért tiszteljenek, vagy éppen féljenek tőlem. Amikor hosszú idő után SunHi-t végre a barátnőmnek tudhattam, nem akartam teljesen beavatni a múltamba, de rájöttem, hogy nem titkolózhatok előtte. Eldöntöttem, hogy kitálalok előtte mindent, hogy elmesélem a múltban történteket, azt, hogy hol és mit dolgozom, hogy milyen ember a bácsikám és hogy ki az apám. Számtalan alkalmam lett volna rá, mégsem volt elég erőm hozzá.

  Délután a sikátorban várakoztunk a srácokkal, első sorban a lányokra, másod sorban pedig csak arra, hogy teljen az idő. Már nem volt fullasztóan meleg, egy kellemesen langyos szellő fujdogált. Az utolsó szál cigimet szívtam. Elhatároztam, hogy a bárban, ahová készültünk, veszek még egy csomaggal.

  Mikor SunHi és Yoora feltűntek a tömegben, csak a szerelmemre tudtam öszpontosítani. Meglepett, hogy a fekete öltözékében mennyire szexi volt. Sosem láttam őt ilyesmi ruhában, de örültem az újításnak. A dekoltázsa pillanatok alatt levett a lábamról, a fantáziám megállíthatatlanul beindult. A szemeimmel szépen lassan levetkőztettem, s az elmémben máris alattam feküdt a lány. Teljesen más volt vele a szex, mint az eddigi nőcskéimmel. Míg az egyéjszakás kalandok során csupán a testiség, a vágyaim kiélése számított, addig SunHi-ra vigyázni akartam, óvni a törékeny testét kielégíteni a pöttöm mivoltának minden óhaját. Sokkal inkább hajtott az, hogy neki okozzak örömet, minthogy a saját kívánságaimnak tegyek eleget. Más volt mint az általam megszokott lányok, ártatlan és félénk volt, de éppen ez tetszett benne. Apró, vékony, mégis gyönyörű testének vonaglása minden alkalommal elkápráztatott, a formás, kerek, pont tenyérbe illő mellei megbabonáztak. A szex már nem csak az igények és vágyak kiélését jelentette, egy szellemi és lelki összeköttetés volt közöttünk, ahol a szeremünk egyre jobban kibontakozhatott.

Mosolyogva lépett mellém, s gyöngéden átkarolva, kifújtam a cigaretta füstöt. Egy lágy csókot lehelltem az ajkaira, de váratanul húzódótt el mellőlem.

  -Ne haragudj, csak nem szeretem az ízét - bújt az oldalamhoz.

  -Ma már úgysem szívok el többet, ez volt az utolsó szál a csomagból - hajítottam az üres cigarettás dobozt a földre, majd megtaposva azt, továbbrúgtam. Ennyit a második doboz cigiről, gondoltam magamban. Azon kezdtem elmélkedni, hogy le kellene szoknom erről a méregről, bár az különösebben nem zavart, hogy káros a szervezetemnek, de SunHi véleménye fontos volt számomra. - Csinos vagy - duruzsoltam a fülébe miközben átöleltem. - Jól áll a fekete - csúsztattam a kezem a derekáról a fenekére.

  -Jimin! - csattant fel. Édes volt, ahogy szemérmesen rámszólt. - Nem vagyunk kettesben, mások is vannak itt.

  -Úgy van Jimin, menjetek szobára, ha kanos vagy - tekintett felénk Jungkook. Az utóbbi időben a hisztis korszakát élte. Mindenbe belekötött és semmi sem volt elég jó számára. Sejtettem, hogy mi lehetett az oka, de nem fordítottam különösebb figyelmet rá. Úgy gondoltam, hogy majd úgyis rájön, hogy nem lehetünk örökké  tinédzserek, valamikor fel kell nőnünk.

  -Te meg menj, keress magadnak valami csajt, ha féltékeny vagy - lépett oda hozzá Jin, majd barátiasan összeborzolta a haját, amire Kookie egy bosszús fejrázással reagált. Sosem szerette, ha valaki a hajához ért, még a csajoknak sem engedte. Úgymond ez volt a gyengepontja. A srácokkal sokszor szivattuk azzal, hogy olyan gondot fordít a hajára, mintha egy lány lenne.

  -Srácok, ne veszekedjetek. Jungkook te meg nyugodj le, az előbb láttam azt a csajt, akit utoljára kúrogattál, ha szépen kéred, biztosan ma is szét teszi a lábát neked - szólt közbe Suga.

  -Kösz haver, baromi kedves vagy - lökte el magát a faltól a fiatalabb, majd dölyfösen sétálva tűnt el a tömegben.

  -Istenem ez a gyerek... Még meddig tarthat ez a korszaka? - kérdezte a fejét vakargatva Jin.

  -Fogalmam sincs, de napról napra rosszabb - válaszolt HoSeok.

  -Utána megyek - nézett rám Hi, mintha engedélyt kérne.

  -Nem kell, majd kiheveri - rántottam meg a vállam. Nem tartottam jó ötletnek Jungkook után engedni Hi-t. Kook beszólásai csípősek voltak, tudta, hogy mivel sértse meg az embereket, Hi pedig érzékeny volt, féltettem. - Még csak egy kölyök, egy év múlva már nem fog így viselkedni - próbáltam valamiféle kifogást találni.

  -Jobb lenne beszélni vele, nehogy valami hülyeséget csináljon - erősködött tovább. Láttam rajta, hogy nem fogja annyiban hagyni, ezért végül belementem. Na persze közrejátszott SunHi kérlelő puszija is.

Amíg a szerelmem távol volt, Rap Monster kiagyalta, hogy szívesen inna valamilyen alkohol tartalmú italt, ezért a fiúk arra a döntésre jutottak, hogy ne húzzuk tovább az időt, menjünk el az egyik kocsmába.

  -Csak nehogy olyan állapotba kerülj mint a legutóbb - röhögött V, miközben hátulról ölelte át Yoorát. Büszke voltam rá, hogy végül sikerült megszereznie Yoorát, annak ellenére, hogy a lány rengetegszer visszautasította. Tae tanácsai nélkül talán nekem sem lett volna elég erőm Hi után szaladni azon az eső áztatta estén.

  -Vigyázz Taehyung, mert még a végén te leszel a legrészegebb közülünk - szólt oda kacagva Suga.

  -Bocsi srácok, egy perc és jövök - nyúltam a farzsebemben levő telefonom után, majd félrehúzódva a többiektől, emeltem a készüléket a fülemhez. - Jung bácsi, gond van? - kérdeztem. - Nem szoktál ilyenkor hívni.

  -Minden a legnagyobb rendben - válaszolt a sok szivartól rekedtes hangján. - Jó lenne, ha ide tudnál jönni.

  -Holnap reggel beugrom hozzád - dőltem neki a raktár téglafalának.

  -Most gyere, fontos - mondta, szinte parancsoló hangnemen.

  -Munka van? - lepődtem meg.

  -Nem. Beszédem van veled, úgyhogy igyekezz - kezdett átváltani egy idegesebb hangnemre.

  -Egy óra múlva ott vagyok - egyeztem bele, annak ellenére, hogy nem volt túl sok kedvem meglátogatni a bácsikámat. Már egészen beleéltem magam az esti piálásba, nem hiányzott ez a váratlan kitérő.

  -Harminc perced van, szedd a lábad - sűrgetett, majd köszönés nélkül tette le a telefont. A fejemet az ég felé emelve, egy nagy sóhaj kíséretében próbáltam nyugtatni magam. Tudtam, hogy Jung bácsinak nem mondhatok nemet, a nagy tartozásom miatt bármit kiejtett a száján, azonnal meg kellett tennem.

Miután szóltam a srácoknak, hogy az aznapi piálásnál ne számítsanak rám, mindenki csalódott volt. Mindnyájan éreztük, hogy a nyár rohamosan telik, nem akartunk egyetlen napot sem elvesztegetni. Végül abban állapodtunk meg, hogy a következő alkalommal bepótoljuk.

SunHi-ra eléggé sokat kellett várnom, mire visszatért, a többiek már rég egy kocsmában itták az első sörüket. Egy különös megérzésem miatt úgy döntöttem, hogy magammal viszem a lányt. Itt volt az idő, hogy felfedjem Hi előtt a valódi kilétemet. Azt terveztem, hogy Jung bácsi jelenlétében kezdek mesélni a szerelmemnek, majd megkérem a bácsikámat, hogy ő is beszéljen pár fontos dologról, hiszen ki más ismerhette volna jobban a hátteremet, mint ő. Fél percenként pillantottam az órámra, idegesen doboltam a lábammal. Tisztábal voltam azzal, hogy nem késhetek el, a bácsikámnak fontos volt a pontosság. Rengetegszer előfordult, hogy alig egy-két perc késés miatt is lehordta a fejemet.

Amikor megpillantottam a lányt, azonnal megragadtam és a karjától fogva húztam magam után a bácsikám autója felé. Jung bácsi számtalanszor felajánlotta, hogy nekem adja a járművet, de mindig visszautasítottam, habár tudtam, hogy nincsen semmilyen mögöttes szándéka vele. Végülis az autót ígyis a magaménak tekinthettem, mivel amikor éppen nem használtam, magányosan pihent a garázsban, a bácsi sosem utazott vele sehová, bár ez érthető. Jung bácsi szerette a különbféle autókat és az évek során szép kis gyűjteménye lett belőlük, esze ágában sem volt azt használni amit felajánlott nekem, hiszen választhatott a több tucatnyi, sokkalta jobb autóból.

  -Hová megyünk? - kérdezte a vékony hangján Hi, miközben igyekezett tartani az általam diktál tempót. Az apró mivoltja össze vissza botorkált a tömegben.

  -Majd meglátod - rántottam rajta egy kicsit, hogy hamarabb a járműhöz érjünk. Éreztem, hogy ki fogunk futni az időből. Nem akartam elmondani Hi-nak, hogy hová viszem, bár buta ötletnek hangzik, de nem állt szándékomban idő előtt ráijeszteni. Belegondolva, már maga a viselkedésem ijesztő lehetett számára. Idegesebb voltam a kelleténél.

Az út során végig a bácsikám szavain járt az eszem. Különös volt, hogy ilyenkor hivat magához, a hanglejtése pedig még ennél is szokatlanabbnak hatott. Alapjáraton egy nyugodt ember volt, bár előfordult, hogy az ügyfeleivel összeszólalkozott, ám velem indok nélkül sosem kiabált, ezért éreztem furcsának a telefonbeszélgetés alatt az ingerült hangnemét.

Az agyam erősen kattogott, mégsem jöttem rá a bácsikám beszédének okára. Az is rejtély volt, hogy miért hivat magához. A gondolataim, csak erre öszpontosultak.

Hi gyengéd érintése ébresztett fel a töprengésből, amint a kicsi, puha kezét az enyémre helyezi. Már egy ennyi is elég volt ahhoz, hogy érezzem, mennyire szeretem ezt a lányt.

Gyakran történt meg, hogy mikor rápillantottam, az édesanyámat láttam meg benne, de közel sem ezért szerettem bele. Mégis annyira különleges és egyben ijesztő volt a hasonlóság közöttük, hogy néha azon kaptam magam, hogy Hi-t bámulom már percek óta, de szerencsére ő ezt sosem vette észre.

Kerülőutakon és rövidítéseken áthaladva próbáltam némi időt nyerni. Amint kezdtünk közeledni a bácsikám hatalmas háza felé, egyre jobban nőtt a torkomban a gombóc.

A megérkezéskor sietve pattantam ki, majd nyitottam ki Hi-nak az autó ajtaját. Értetlenül tekintve rám kérdezősködött, de csak homályos választ adtam a kérdésére. Magam sem voltam biztos, hogy mi fog bent történni.

Amikor beléptünk a házba, azonnal Iseul, a fiatal inaslány köszöntött minket. Nehezen tudtam visszafojtani a nevetésemet, amikor végignézve a lányon, eszembe jutott, hogy a bácsikám házában mennyiszer megdöntöttem. Minden alkalommal azt mondta, hogy ő nem akarja, mégis egy két csók után már szinte könyörgött nekem, hogy okozzak neki örömöt. Aztán rápillantottam Hi-ra és gondolatban elszégyelltem magam, hogy mellette ilyenek járnak a fejemben.

Jung bácsi irodáját mindigis imádtam. Tipikus filmbéli maffiózó irodára hasonlított, bár a bácsikám azt állította, hogy a saját fejéből pattantak ki az ötletek és nem filmekből inspirálódótt a berendezést illetően. Szerettem a bőrszivarok árasztotta erőteljes vaníliaillatot, itt mindig úgy éreztem, hogy hazaértem. Végülis a gyerekkorom meghatározó részét töltöttem itt. Így mikor beléptünk, egy kellemes, nosztalgikus érzés kerített hatalmába.

  -Micsoda meglepetés - lépett felénk a bácsi. - Jimin, csak rád számítottam.

  -Bácsikám - hajoltam meg, amit Hi is követett. - Úgy gondoltam, hogy ha már ilyen sietősen ide hivattál, akkor bemutatlak titeket egymásnak - néztem a lányra. Izgultam, a szívem ekkorra már jóval gyorsabban vert a megszokottnál. A perceket számoltam, amikor fény derül Hi előtt az igazságra.

  -Ez esetben foglaljatok helyet - invitált bennebb Jung bácsi. - Vár rád vár valaki a tárgyalóban, Jimin - egészítette ki a mondatot. Meglepődtem, s ezzel egyidejűleg meg is torpantam. Nem volt találkám beszélve és hirtelen senki olyan nem ugrott be, aki engem kereshetne. Hírtelen azt hittem, hogy a bácsikám beiktatott egy rövid, de fontos megbeszélést, más ötletem nem volt.

  -Nem szóltál, hogy találkozó lesz - mondtam.

  -Itt szó sincs üzletkötésről, csak egy rég nem látott ismerősöd felkeresett - fonta össze a karjait. - A lányt itt hagyhatod, addig bemutatkozom neki - tekintett végig a mellettem álló, ugyancsak megszeppent lányon. Nem akartam őket kettesben hagyni, de éreztem, hogy más választásom úgy sincsen. A bácsikám úgy nézett a szemembe, hogy azonnal értelmeztem az üzenetét: Azonnal menj át a tárgyalóba.

  -Rendben Jung bácsi, de lehetőleg ne ijeszd halálra - válaszoltam választás híján, SunHi-ra nézve. - Sietek vissza - vezettem a tekintetem a szemeibe, majd egy rövid csók után elhagytam a szobát.

Iseul várt odakint, úgy tekintve rám, mintha tudná, hogy találkozóm lesz.

  -Fáradjon utánam - biccentett egyet a fejével, majd pár lépéssel előttem haladva indult el.

  -Ugyan már, mióta használunk mi formális beszédet egymás között? - próbáltam enyhíteni a hangulatot egy gyenge poénnal. Iseul szokatlanul merevnek tűnt.

  -Jung úr követeli, hogy amíg munkaidőn belül vagyok, mindenkivel így  beszéljek. És tudtommal a mindenkihez ön is hozzátartozik, Park úr - fogta meg a kilincset, amint odaértünk a tárgyaló méretes ajtajához. A régi stílusban épült házban ez volt az egyetlen olyan szoba, amely teljes mértékben különbözött a többitől. Itt a kék szín árnyalatai domináltak, a szoba közepén egy jókora üvegasztal húzódott, melyet számtalan méregdrága szék vett körül. A falakat különböző diagrammok díszítették, melyek a cég fejlődését ábrázolták. De volt a helyiségben néhány modern számítógép és egy vetítő is. Hatalmas üvegablakok borították az egyik falat. - Kérem próbáljon meg udvariasan viselkedni. A vendégünk Jung úr elmondása szerint már jó ideje nem járt itt. Ha bármire szükségük lenne, nyugodtan hívjon, itt leszek a közelben - pillantott rám éppen egy másodpercre, majd lassan nyitotta ki előttem az ajtót.

A hírtelen rám törő fény miatt először nem láttam tisztán, hogy ki van a szobában. Csak egy, vélhetően férfi, alakot véltem felfedezni, amint az egyik távol eső széken ül, körülötte pedig három kigyúrt őr állt. Majmok, gondoltam magamban, majd beléptem teljesen a szobába, ekkor Iseul becsukta mögöttem az ajtót.

Amikor a bácsikám a találkozót emlegette, egy barátságos beszélgetésre gondoltam egy régi ügyféllel, aki esetleg valamilyen ajánlatot szeretne tenni nálunk. Úgy gondoltam, hogy majd teázunk egyet, esetleg megiszunk egy-egy pohár bort és kellemes körülmények között folytatjuk le a beszélgetést. Azonban ami az ajtón belül várt, arra a legrosszabb rémálmomban sem gondoltam volna.

Ott várt bent az az ember, aki egy évtizede tűnt el az életemből, aki annyira gyáva volt, hogy a bújdosást választotta, akinek a családja semmit sem számított, az a személy, aki miatt meghalt az anyám. Már tíz éve nem láttam, akkor mégis azonnal felismertem. Az apám volt az.

A velem egymagasságú férfi szürke öltönyt viselt, egyszerű, fekete nyakkendővel. A haja rövidre volt nyírva, ápoltnak tűnt. Meglátszott rajta az a tíz év, az arca be volt esve, a szeme mentén ráncok kezdtek gyülemleni, az arca jobb felén pedig egy beforrt seb maradványai éktelenkedtek, mintha egy mély vágás nyoma lett volna.

Dühöt éreztem, hatalmas mértékben. Azt hittem, hogy fel fogok ott robbanni az idegességtől. A testem minden porcikája remegett.

  -Jimin, fiam - állt fel a székéből, majd felém indította lépéseit. Az egyik testőr árnyékként követte. - Úgy örülök, hogy végre láthatlak. Kész férfi lett belőled.

  -Ne merj a közelembe jönni - vetettem rá egy haragos pillantást. Az arcáról azonnal eltűnt az idegesítő vigyora.

  -Kérlek, Jimin, ne beszélj így hozzám. Ha tudnád, hogy mennyit gondoltam rád, már rég haza akartam jönni.

  -Te mocskos hazug - szakadt el nálam a cérna, s gondolkodás nélkül ugrottam neki az általam olyannyira gyűlölt személynek. Az egyik testőre azonnal lefogott. - Ha gondoltál volna rám, akkor nem hagytad volna, hogy ez történjen, nem hagytad volna, hogy anya meghaljon. Évekig vártam, reménykedtem abban, hogy egyszercsak belépsz az ajtón, de hiába, egyetlen egyszer sem hívtál, egy kibaszott levelet nem voltál képes küldeni.

  -Drága fiam - szólalt meg nyálasan, intve az őrnek, hogy elengedhet. - Nem élhetsz örökké a múltban. Nekem is hiányzik az anyád, szerettem őt - igazította meg a nyakkendőjét. Azt hittem, hogy abban a pillanatban újra megpróbálkozom megütni, ám tudtam, hogy a három testőre ellen semmit sem tehetek. - Azért jöttem, hogy mindent elölről kezdhessünk - folytatta. - Legyünk újra egy család, te, én, a feleségem és a testvéred.

  -Mi a faszról beszélsz? Te megőrültél, nem vagy normális. A kurva életbe, miért kellett feltűnnöd pont most? - ordítottam torkom szakadtából. Az arcom teljesen kivörösötött. - Egyáltalán hogy képzelted, hogy ennyi idő után, csak úgy ide mered tenni a lábad? Ha azt gondoltad, hogy minden újra a régi lehet, akkor el kell hogy szomorítsalak, ugyanis utállak, mindennél jobban.

  -Fiam...

  -Ne szólíts így, mióta hagytad meghalni anyát és eltűntél az életemből, azóta nem vagy az apám.

  -Idefigyelj, itt téged minden a múlthoz köt, gyere velem Olaszországba, ismerd meg a feleségemet, Alessiát és a testvéredet, Daniellát. Alessia kiválóan főz, imádni fogod az ételeit, Daniella pedig nagyon aranyos, kifejezetten hasonlít rád, bár a hullámos haját az anyjától örökölte és csak három évvel fiatalabb nálad, biztosan jól kijöttök majd - ajánlotta úgy, mintha ez természetes dolog lenne.

  -Te utolsó rohadék! - kaptam el az apám ingjét abban a pillanatban, amikor elég közel lépett hozzám. Az őrök természetesen azonnal ugrottak, de az apám egy kézmozdulattal jelezte, hogy uralja a helyzetet. Ha nem lett volna ott az a három majom, már megfojtottam volna. - Képes voltál megcsalni az anyámat és felcsinálni egy nőt? - rángattam meg az anyagtól fogva. - Mégis milyen ember vagy te, nincsen egy cseppnyi szégyenérzeted?!

  -Ne nehezítsd meg a saját jövődet. Ha velem jössz, egy boldog, szerető család fog téged várni. Te vagy az elsőszülöttem, a fiam, rád fogom hagyni a vagyonom legnagyobb részét. Dolgozz velem, tudom, hogy ügyes fiú vagy, hamar tanulsz. HyunSik elmondta, hogy jó érzéked van, ha az üzletről van szó. Nekem pont egy ilyen munkaerő kell, mint te. Drága fiam, tarts velem - emelte fel a csontos kezét, majd úgy simított végig az arcomon, mintha egy kisgyermek lennék.

  -Nem tudom mivel győzted meg Jung bácsit, hogy ide tolhasd a pofád, de inkább választanám a halált, mintsem hogy a te oldaladra álljak - válaszoltam szemrehányóan. Láttam az apámon, hogy ideges, s ezt nem is rejtegette sokáig. A keze újfent az arcomon landolt, ám ezúttal egy pofon formájában. Ebben a pillanatban robbant el nálam az eddig féken tartott dühöm, ott ütöttem a férfit, ahol értem, de nem élvezhettem ezt sokáig, az őrök azonnal lefogtak.

  -Tudd, hogy ebben a városban nem lesz jövőd, csak az eszedet fogod veszteni. Jimin, egy hatalmas lehetőséget ajánlok, jól fontold meg.

  -Már megfontoltam és nem kérek belőle.

  -A francba már, ne legyél hülye. Mi köt téged ennyire ehhez a helyhez? Talán egy lány? - találgatott. Bármennyire is akartam kifejezéstelen arcot mutatni, amikor beugrott SunHi képe, képtelen voltam megállni, hogy ne áruljam el magam. Az apám mindent leolvasott az arcomról. - Szóval úgy, egy lány. Egy fiatal hölgy. Hogy néz ki? Várj várj, inkább ne mondd el, hadd találgassak. Biztosan modell alkat.

  -Pontosan apa, jó nagy mellei vannak, amik ide oda mozognak, amikor lovagol rajtam. Egy igazi istennő - mondtam tettetett vigyorgással. Elő akartam hívni apám mocskos oldalát, ezért füllentettem.

  -Áhh vagy úgy. Én is pont egy ilyen lányt képzeltem el neked. Biztosan jó az ágyban is, szívesen kipróbálnám - nyalta meg a szája szélét. Undort éreztem. Belegondoltam, amint az apám erőszakosan kényszeríti SunHi-t dolgokra. Ölni tudtam volna abban a pillanatban.

  -Te kibaszott kéjenc! Mit gondolsz, mi vagyok én, egy strici? Tudod, én nem rád ütöttem, nem vagyok ilyen beteges hajlamú, mint te. Undorító vagy, hányingerem van tőled! - szakítottam ki a kezeimet a biztonsági őrök szorításából. - A kibaszott kurva életbe veled. Soha többé ne merj feltűnni az életemben. Nincs szükségem rád, soha nem is volt - mondtam egyenesen az arcába, majd habozás nélkül hagytam el a tárgyaló helységet. Nem érdekelt, hogy az apám kiabált utánam. Nem érdekelt, hogy mit vágott a fejemhez. A düh és az adrenalin miatt szinte semmit sem hallottam belőlük. Egyenesen Jung bácsi irodájába rohantam. Teljes erőmből löktem be az ajtót, majd azzal a lendülettel siettem SunHi mellé.

  -Nem mondtad, hogy ő van itt! - ordítottam a dühtől kipirult arccal. Hangosan szuszogtam, a kezeim maguktól szorultak ökölbe. - Bácsikám miért tetted, miért hívtad ide?

  -Nyugodj meg - állt fel Jung bácsi, majd felém tett pár lépést. - Nem én hívtam, ő keresett fel. Már ideje volt találkoznotok, hiszen azóta nem láttad, hogy...

  -Nem érdekel, hogy mióta nem láttam, nem vagyok kíváncsi rá. Teljes szívemből utálom - mondtam a szavakat haragtól és utálattól fűtve. - Nem maradok tovább itt, nem szívok vele egy levegőt - kaptam el SunHi kezét, majd egy nagy rántással állítottam fel, amely minden bizonnyal fájt neki. - Indulunk Hi, most azonnal - mondtam, majd egyetlen pillanatot sem várva indultam el, magam után húzva a lányt, aki a hirtelen tettem miatt alig tudta megtartani az egyensúlyát. Köszönés nélkül hagytam el az épületet.

Remegő kézzel toltam be a lányt az autóba, majd sebtében foglaltam én is helyet. Azonnal indítottam a járművet és semmibe véve a sebességkorlátot nyomtam a gázt szinte padlóig. El akartam tűnni arról a helyről minél hamarabb. Olyan messze akartam kerülni attól a férfitől, amennyire csak lehetséges volt. Annyira erősen szorítottam a kormányt, hogy az ujjaim fájni kezdtek.

  -Mi ez az egész? Mi baj van? - szólalt meg remegő hangon Hi. Félt.

  -Semmi - kiáltottam, nem törődve a lány érzelmeivel. Azokban a percekben semmi sem lett volna képes engem lenyugtatni.

  -Kérlek, lassíts le - takintett rám kérlelően. A szeme sarkában könnycseppek jelentek meg.

  -Kussolj! - lépetem rá jobban a gázra. Tisztában voltam vele, hogy ha akkor megállok, a dühöm nem fog csökkenni. Kellett az adrenalin, valamivel le kellett vezetnem a sok feszültséget, s bár sajnáltam Hi-t, hogy tűrnie kellett ezt mellettem, nem voltam olyan állapotban, hogy bármi mást tehessek. Nem érdekelt, hogy hánnyal megyek, őszintén nem is tudom megmondani, talán százötven fölött lehetett az átlag sebesség. Csak arra emlékszem, hogy néha amikor elhaladt egy egy autó mellettünk, csak a színét lehetett látni, olyan gyorsan eltűnt. Mikor aztán kezdtem lenyugodni, azonnal lassítotam, s a kesztyűtartóból kihalászva egy zsebkendőt, azt a lány kezébe adtam.

  -Köszönöm - törölgette meg a szemét. - Mondanom kell valamit.

  -Hallgatlak -próbáltam nyugodtságot erőltetni magamra.

  -Jungkook - szólalt meg, de amint meghallottam a nevet, újra bosszús lettem.

                                                               

  -Csak azért viselkedik így, mert féltékeny, majd elnövi - vágtam azonnal rá, abban reménykedve, hogy itt abban is marad a beszélgetés.

  -Tisztel téged, felnéz rád, Jimin - folytatta tovább, a reményeimmel ellentétben. Tudtam, hogy Kooknak mi a véleménye rólam, s csak azért haragudtam rá, mert nem tudta, hogy az életemben a dolgoknak milyen súlyuk van. Sosem kívántam azt, hogy illegális dolgokban segédkezzem, sem azt, hogy örököljek egy céget. Jungkook nem tudta, hogy milyen veszélyei vannak az életemnek, ő csak a pénzt és a hírnevet látta maga előtt. Teljesen más volt a fontossági sorrendje, mint nekem.

  -Egy ilyen emberre mint én, közel sem kell felnézni. Jung bácsi biztosan mindent elmondott, hogy mit dolgozom, hogy milyen családból származom, hogy milyen mocskos ember vagyok. Ki nézne fel egy magamfajta emberre? Mégis ki akar ilyen életet? - válaszoltam, sokkal kétségbeesettebb hangnemen, mint ahogy akartam volna. Hi teljesen elhallgatott, percekig nem válaszolt, csak csendben ült mellettem. Gondolkozott valamin.

  -Megcsókolt - bökte ki. - Jungkook megcsókolt a raktárban.

A mondat hallatán teljesen elvesztettem az önuralmamat. Képtelen voltam elhinni, hogy az egyetlen megmaradt boldogságomat,  Hi-t is elveszi valaki tőlem. A szemeim vérben forogtak, a feszültségtől kiültek az erek a halántékomon és a kezemen. Fogalmam sem volt hogy mit csinálok, csak nyomtam a gázt, addig amíg bírtam.

Az agyam elborult, nem voltam ura a testemnek, az elmém nem engedelmeskedett nekem. A düh hálója teljesen befonta a testem egészen addig, míg már egyetlen porcikám sem látszott. Olyan lehettem mint egy vadállat. Soha nem kerültem még ilyen állapotba.

Arra eszméltem fel, hogy SunHi félmeztelen testét magam alá szorítottam, a lány pedig sikertelenül próbálja vissza folytani a könnyeit. Megijedtem saját magamtól.

Dühös voltam, ki kellett tombolnom magam valahol, ezért miután a lehető leggorombább módon hazaszállítottam Hi-t, azonnal a raktárhoz mentem. Akkorra már rengetegen gyűltek össze a sikátor környékén, alig tudtam eljutni a raktár bejáratához. Az egész testem égett, szinte forrtam.

Magamra zártam a raktár ajtaját, majd odarohantam egy nagyobb kupac dobozhoz és addig rúgtam azokat, amíg éreztem, hogy a lábam nem bírja tovább. Ezt követően a falhoz mentem és ököllel ütöttem a vastag téglafalat. A kezem sajgott, de nem eléggé. Ordítottam, kiabáltam közben, azt kívántam bárcsak meghalnék. Sírva estem le a földre, majd a fal mellé húzódva az arcomat a tenyerembe készültem temetni. Mindkét kezem véres volt. A jobb kezem annyira vérzett, hogy az végigfolyt egészen a könyökömig. Fájt. Fájt a sorsom, az életem. Dühös voltam, de ezt elnyomta egy sokkal erősebb érzés, a szégyen. Szégyelltem magam a SunHi-al szembeni viselkedésem miatt. Én már tényleg azt hittem, hogy ezek után teljesen elveszítem a lányt, akit a legjobban szeretek.

Egyedül voltam, magányosan. Reménytelenül.