50.Fejezet - Igazság

  Elnyújtott másodperceken keresztül még levegőt sem mertem venni. A szívem hevesen dobogott, kissé megszédültem. Erősen markolásztam a fiú térdeit. Tudtam, hogy nem helyes az amit teszek. Szerettem Jimint és nem akartam megcsalni, én csak segíteni akartam Jungkookon. Azokban a percekben, mikor olyannyira ragaszkodott az ajkaimhoz, rájöttem, hogy ő is egy ugyanolyan elveszett fiú, mint én voltam. Jungkook egyszerűen nem találta a helyét a nagy világban, nem tudta, hogy a Bangtan nélkül mit kezdjen magával, s bár egyáltalán nem volt biztos, hogy a banda feloszlik, ő csak a legrosszabb esetre tudott gondolni. Azt hitte, hogy már senki sem, fog mellette állni, senki sem fogja támogatni. Kétségbeesett volt. Talán ő is önmagát ismerte fel bennem, ezért csókolt meg. Talán többet érzett a kelleténél irántam.

  A csókja nem volt tolakodó, sokkal inkább mondanám visszafogottnak, lovagiasnak. Csak az ajkait használta, lassan mozgatva a párnáit, lágy puszikat hintve a számra. Kezével az arcomba hulló hajtincseimet tartotta. A raktár szélén, a felhalmozott dobozok mögött el voltunk rejtve a világ elől. Egytlen árgus szempár sem láthatott bennünket, nem tartottam attól, hogy bárki is észrevehet.

  Nem úgy tekintettem Jungkookra, mint a srácra akivel éppen megcsalom a barátomat, inkább mint egy fiúra, akinek segítségre van szüksége. Valami miatt mégis kötődtem, szinte ragaszkodtam hozzá, nem éreztem azt, hogy sürgősen el kellene löknöm. Teljesen más érzés kerített magába, mint amikor Jiminnel voltam. A szerelmem társaságában folyton biztonságban éreztem magam, Jimin vigyázott rám, minden lépésemre figyelt, azonban Jungkook mellett úgy éreztem, hogy nekem kell figyelnem a fiúra, szinte kötelességemnek éreztem, hogy ezzel az ártalmatlannak hitt csókkal óvjam és támaszt nyújtsak neki. Reménykedtem abban, hogy ez a hirtelen, igencsak intim kapcsolat közöttünk nem fog jelenteni számára semmit, hogy nem fog kötődni hozzám ezután. Én csak jót akartam tenni, segítséget akartam nyújtani, egy erős vállat, amire bármikor rádőlhet, ha szüksége van rá.

  Lassan elhúzódva egymástól, továbbra is a térdeiben kapaszkodva, halkan sóhajtottam. Félve vezettem a tekintetem a fiúra. Jungkook lehajtott fejjel a földet bámulta. Egyik kezét óvatosan emelte a térdén pihenő kezemre. Hatalmas tenyerében szinte elvesztődött a kezem. Sokkalta nagyobb keze volt, mint Jiminnek, ám az övé nem árasztott meleget. Kook tenyere hideg volt, szinte fagyasztó.

  Percek teltek el így. A kintről jövő zene volt az egyetlen tényező, ami megtörte a dermedt hangulatot. Fogalmam sem volt, hogy mit mondhatnék.

  -Sajnálom - törte meg végül a csendet a fiú. A hangja halk volt, elhaló, hanglejtése kétségbeesést árasztott. - Nem tudom, hogy mit gondoltam. Ezt, ezt nem kellett volna - folytatta. A szavai akadoztak, a hangja megremegett.

  -Jungkook - nyögtem ki a nevét. Sosem láttam még ezelőtt ilyennek őt. Mindig a goromba oldalát mutatta felém, de akkor, ott a raktárban, éreztem, hogy őszinték a szavai.

  -Seggfej vagyok. Egy hatalmas seggfej - csapott a szabad kezével a földre. Az ütés miatt felszált a por.

  -Nem vagy az - szorítottam meg a kezét, s a mozdulatom hatására a nemrég megsebbzett ujjam sajogni kezdett. Önkéntelenül szisszentem fel a váratlan impulzus hatására. A Jungkooktól kapott rózsaszín sebtapasz már rég nem volt rajta, a sebet semmi sem fedte.

  -Miért nem vigyázol? - mordult rám, úgy téve, mintha egy jókora sérülésem lenne.

  -Ez csak egy apró seb - próbáltam a kétes hangulatom ellenére egy mosolyt erőltetni az arcomra.

  -Az arcomon viszont nemsokára nagyobb seb lesz - ingatta a fejét, a szempilláit lehunyva, mélyet sóhajtva.

  -Nem mondom el Jiminnek - jelentettem ki, s a szívemből kellemetlen, szinte fájdalmas érzés tört elő. Bűntudat öntött el ahogy kiejtettem a mondatot.

  -Ne titkolózz - szólt rám eltökélt tekintettel. - Mond el neki, sőt én kérlek rá.

  -Nem akarom, hogy miattam veszekedjetek.

  -Én meg nem akarom, hogy miattam szakítsatok.

  -Kook - pillantottam rá csodálkozva.

  -Tisztelem Jimint, a legjobb barátom. Egyszerűen csak, baszki, irígy vagyok és kurvára haragszom rá. Mindene megvan, mégsem kell neki szinte semmi, olyan könnyű élete lehetne, annyi pénzt kereshetne, hogy nem tudná elkölteni, de az az idióta minden lehetőséget eldob magától - magyarázott, bár szinte egyetlen szavát sem értettem. Kezdtem úgy érezni, hogy Jimin egy olyan oldaláról beszél, melyet én nem ismerek. Mintha az általam megismert Jimin és a Jungkook által említett fiú két külön személy lenne. - Összehozott egy bandát, már hosszú évek óta van együtt a Bangtannal és végig kifogásolhatatlan vezér volt. A bácsikája cégénél dolgozik, rengeteg kapcsolata van külföldi cégfejesekkel, mégis úgy tesz, mintha egy átlagos gimis srác lenne. Ezen a kibaszott világon nincsen olyan dolog, amiben akár egy kicsit is jobb lehetnék nála. És mikor ebbe kezdtem belenyugodni, megérkeztél te, az alacsony termeteddel, a vékony hangoddal és az idegesítő megjelenéseddel. Ha Jimin nem figyel fel rád, észre sem vettelek volna. Csakhogy az a hülye beléd szeretett és... - állt meg egy pillanatra, kifújva a rohamos beszéd miatt benntartott levegőt -, és én is, csak mire rájöttem, már rég késő volt.

  -Ti nagyon különbözőek vagytok - szólaltam meg, próbálva elvonatkoztatni Jungkook utolsó mondatától. - Jimin... nos ő csendesen irányítja a háttérből a bandát, te szókimondóbb vagy. Nem szabadna összehasonlítanod magad vele, sőt, senkivel sem, hiszen mind egyéniségek vagytok. Neked csak az a gondod - kutattam a meglelelő szavak után -, hogy nem találod a helyed, de tudod mit Kook? Én sem. Még nem tudom, hogy hová tartozom, merre kellene folytatnom, de egyszer majd csak eldől, nemde? Addig pedig élvezzük ki a pillanatokat, szórakozzunk. Én ezt tanultam tőletek, hogy hogyan kell a mának élni.

  -Mikor lett belőled ilyen pszichomajom? - tette fel a szurkalódó kérdést, mely  más alkalomkor minden bizonnyal megsértett volna, ám akkor mégsem éreztem sértőnek.

  -Amióta neked szükséged lett egy ilyen pszichomajom társaságára - válaszoltam, kihangsúlyozva az általa kreált szót, s felállva, porolni kezdtem az egyik kezemmel a ruhámat, míg a másikkal továbbra is fogtam Jungkook kezét. A fiú, mint aki megfeledkezett magáról, egy gyors mozdulattal rántotta el a kezét, amit egy halk kacajjal illettem. - Ne kuksolj sokáig itt bent, még a végén olyan sötét leszel mint ez a hely - néztem körbe, miközben egyre csak azon voltam, hogy kifelé tartva az épületből, ne bukjak fel az egyik dobozban.

  -Elfogadom az ajánlatodat - kiáltotta utánam Jungkook. - Legyünk barátok - hangoztatta, s akaratlanul is mosoly görbült az arcomra.

  Kilépve a raktárból, kettős érzelmek harcias viadala zajlott le bennem. Furcsa mód, nem akartam elmondani Jiminnek a köztem és Jungkook között történteket, mégis belülről egyre jobban mardosott a lelkiismeretem. Mindemellett a Jungkook által hangoztatott szavak jártak folyton folyvást a fejemben, miszerint Jimin befolyásos embereket ismer és rengeteg pénze lehetne. Úgy éreztem, mintha az általam szeretett fiút szinte egyáltalán nem ismerném, ezt az oldalát biztosan nem. Mindig is sejtettem, hogy Jimin nem egészen az, mint akinek mutatja magát, de csak ekkor kezdett el igazán érdekelni a valódi kiléte.

  A fiúhoz érve meglepettem állapítottam meg, hogy a többiek, mind nyom nélkül felszívódtak. Már éppen azon voltam, hogy rákérdezzek a banda többi tagja és Yoora eltűnésére, de Jimin, mintha a gondolataimban olvasott volna, megelőzött a mondatával.

  -A többiek beültek az egyik kocsmába, de nekünk más dolgunk van - fogta meg a kezem, majd mint aki nagyon siet valahová, kezdett el átvágni a tömegen, maga után húzva engem.

  -Hová megyünk? - botorkáltam utána.

  -Majd meglátod - válaszolt, s kiráncigálva az összegyűlt tömegből, egyenesen egy vadiúj, fekete autóhoz vezetett. Szaporán kinyitotta számomra az anyósülés ajtaját, majd sietve tessékelt be. Ezután a lehető leggyorsabban foglalt helyet a vezetői ülésen, s becsatolva az övét, azonnal beindította a motrot. Meglepődve figyeltem a sietős, feszültséget árasztó tetteit. Idegesnek tűnt, úgy éreztem, hogy nem lenne jó ötlet megkérdezni, hogy mi történt.

Csendben utaztunk, még a rádió sem szólt. Félúton vettem annyi bátorságot, hogy a kezemet Jimin váltón pihenő kezére helyezzem, s annak ellenére hogy nem tudtam, mitől feldúlt, nyugtatón simogatni kezdtem a bőrét.

Ismeretlen kerülőutakon és rövidítéseken haladtunk át, nem tudtam megítélni, hogy hol vagyunk, csupán a jókora házakból és már már luxus kategóriába tartozó lakásokból tudtam megítélni, hogy egy gazdagabb környékre érkeztünk. Egy utcába betérve, az út két szélén egymás után zsinórban parkoltak a drágábbnál drágább autók. Jimin egy régi stílusban épült, hatalmas villa előtt parkolt le, majd egy pillanattal később, kiszökkenve az autóból, már nyitotta is ki számomra a jármű ajtaját. Kiszállva, megdöbbenten tekintettem a fiúra.

  -Miért jöttünk ide? - kérdeztem meglepődve a környék magas színvonala láttán. A költözésünk előtt, amikor még apa cége jól ment, mi is egy gyönyörű, gazdagnak nevezhető környéken éltünk, ám a hely ahová Jimin vitt, mindenben felűlmúlta a régi lakóhelyemet. Mindenhol miliméter pontosságra nyírt, dús pázsit borította a földet, a házakig giccsesen kirakott járdalapok vezettek és még a kutyaházak is nevetségesen nagyméretűek és modernek voltak.

  -Van egy kis dolgom itt és úgy gondoltam, hogy egyúttal bemutatlak valakinek. Emlékszel, azt igértem, hogy elmondom ki vagyok valójában. Azt hiszem, hogy eljött az idő, hogy megtudd az igazságot - fogta meg a kezemet, majd lágyan megrántva a karomat, a villa bejáratának irányába indultunk. - Csak arra szeretnélek kérni, hogy, hogy bármit is hallasz, ne ijedj meg. Én ugyanaz a Jimin maradok, aki mindennél jobban szeret téged - ölelt át a bejárati ajtó előtt.

  -Máris a frászt hozod rám - mondtam halkan, viszonozva az ölelését.

Kitárva az ajtót egy méretes előtér fogadott. A tölgyből készült irdatlan lépcsősor és az ugyanilyen parketta komorságot árasztott. A falak törtfehér színe és az állványokon pihenő, különbféle szobrok hidegsége uralta az előszobát. Egy fiatal, inaskosztümbe bújt hölgy sietett hozzánk, szemre a huszas évei elején járhatott.

  -Az úr már várta önt - tekintett Jiminre, miután meghajolt, majd furcsán pillantva rám, egy sőtétbarna, robusztus ajtó felé terelt bennünket. A hideg futkosott a hátamon, amint Jimin lenyomta az ajtó kilincsét. Rengeteg kérdés halmozódott fel bennem. Nem tudtam, hogy hol vagyok és hogy mi vár rám, hogy mivel kell szembenéznem. A helyiségből először arra gondoltam, hogy Jimin talán egy gazdag család sarja, ám tudtam, hogy az édesanyja halott és a nagymamája háza nem árasztott túl sok luxust magából. Eszembe jutott minden szó, amit a fiú mondott arró, hogy félt engem és nem akar bajba sodorni. Annyira irracionális volt a helyzet, hogy még az is végigfutott a fejemben, hogy Jimin talán valamilyen bűnszervezet tagja.

Hiába mondta, hogy ne ijedjek meg, a félelem már az első pillanatokban átjárt. Féltem attól, hogy a fiú által emlegetett igazság nem fog tetszeni, hiszen a valóság gyakran nem az amire számítunk.

Egy otthonosan berendezett irodába léptünk be. A falak mentén terjedelmes, megpakolt könyvespolcok húzódtak, a szoba közepére egy alacsony szófa volt helyezve, vele szemben egy üvegasztal, ami mögött egy fenyőből készült, fekete antik íróasztal pihent. Az asztalon különbféle, sorba rendezett bőrszivarok álltak, a hozzájuk tartozó hamuzóval és aluminium tartó dobozzal. A függönyök el voltak húzva, csak egy két kósza fénysugár jutott be. A plafonról lelógó csillár sárgás fényt árasztott. Dohány és vanília illat áradt.

Egy ismerős ábrázatú, alacsony, pufók férfi állt fel az iróasztal mögötti bőr karosszékből. Azonnal beugrott, hogy hol láttam: a kártyapartin, ahová Jimin vitt el.

  -Micsoda meglepetés - lépett felénk. - Jimin, csak rád számítottam.

  -Bácsikám - hajolt meg a fiú, amit szinkronban én is követtem. - Úgy gondoltam, hogy ha már ilyen sietősen ide hivattál, akkor bemutatlak titeket egymásnak.

  -Ez esetben foglaljatok helyet - invitált bennebb idős férfi. - Bár rád vár valaki a tárgyalóban, Jimin. - A fiú a mondat hallatán megtorpant, s követve a gesztusát, szorosan mögötte álltam meg.

  -Nem szóltál, hogy találkozó lesz - mondta Jimin.

  -Itt szó sincs üzletkötésről, csak egy rég nem látott ismerősöd felkeresett - fonta össze a karjait az úr. - A lányt itt hagyhatod, addig bemutatkozom neki - tekintett végig rajtam, majd Jiminre pillantva, szemeivel szinte utasította a fiút, hogy hagyja el a szobát.

  -Rendben Jung bácsi, de lehetőleg ne ijeszd halálra - közölte Jimin, rám utalva. - Sietek vissza - nézett a szemembe, majd egy röpke csókot követve, sietve elhagyta a szobát. Megszeppenve, szégyenlősen álltam egy helyben, a padlóra szögezve a tekintetem. Nem ismertem a bácsit, fogalmam sem volt, hogy mit kellett volna tennem, vagy mondanom.

  -Ülj csak le - mutatott a bőrfedésű kanapéra. Engedelmesen sétáltam közeleb, majd foglaltam helyet. - Mintha már láttalak volna, ismerős az arcod - vizsgálgatott a tekintetével. - SeRát látom benned, pont olyan vagy mint Jimin megboldogult anyja. Gyönyörű asszony volt, udvaroltam is neki, de végül nem engem választott. Pedig jobb sora lett volna mellettem - gyújtotta meg az egyik szivarat -, most nem lenne halott - mondta ki szemrebbenés nélkül az utosó szavakat.

  -Azon a kártyapartin láthatott - köszörültem meg a torkom.

  -Hát persze. Hyerin igaz?

  -SunHi - javítottam ki.

  -Legutóbb még Hyerin voltál - emelte meg a szemöldökét.

  -Azt csak Jimin találta ki - válaszoltam visszahúzódóan.

  -Jól is tette, nem lett volna szerencsés, ha emberkereskedők meg mindenféle stricik ismerik meg a nevedet - szívott bele a szivarába, majd kifújva a füstöt, helyet foglalt velem szemben. Előre hajolva, a térdein támaszkodott meg. - Mennyit árult el neked?

  -Semennyit, vagyis én csak annyit tudok, hogy az édesanyja halott és Jimin önnek dolgozik - kaptam a fejem az éppen mellém sétáló cseléd lányra, aki egy csésze gőzölgő teát helyezett elém, majd sietve távozott. Jung bácsi bólintására a kezembe vettem, majd egy aprót kortyoltam az édeskés teából.

  -Szépen tartod a csészét - jegyezte meg. - Nem hasonlítasz a lányokra, akiket eddig Jimin mellett láttam. Talán előkelő családból származol?

  -Az apámnak volt egy cége, de csődbe ment. Nem vagyunk gazdagak.

  -Vagy úgy - hamuzta le a szivarát, majd a szemére rakta az eddig nyakában lógó szemüvegét. - Jimin egy jó fiú, már évek óta dolgozik nekem és sok pénzt hozott a házhoz. Sajnálom szegényt, hogy szülők nélkül kellett felnőnie. Tényleg semmit nem mesélt magáról?

  -Nem - rántottam meg a vállam.

  -Ez rá jelemző, mindig is szégyellte a múltját. Az anyja meghalt, az apja magára hagyta.

  -Kérem, mesélne nekem Jiminről, ön biztosan jól ismeri. Milyen céget örököl és miért lehetne rengeteg pénze? - kérdeztem rá a Jungkooktól hallottakra.

  -Lassabban kedvesem - mosolyodott el. - Látom mégiscsak hallottál dolgokat róla. Jimin nem véletlenül hozott ide, biztosan azt akarta, hogy amit ő nem volt képes elmondani neked, azt majd én meséljem el. Az a gazember még neked sem képes beszélni a múltban történtekről, de nem is csodálom, nagy trauma érte. A szeme láttára ölték meg az anyját. - Jung bácsi utolsó mondatától majdnem kiköptem a számban levő teát. A szemeim hatalmasra kerekedtek, nem akartam elhinni a hallottakat. - Csak tíz éves volt, amikor egy drogbáró megölette az édesanyját. Az a mocskos férfi azonnal engem hívott, amint végzett SeRával. Azt mondta, hogy nem találja Jimin apját és SeRa sem árult el semmit, ezért vagy előkerítem valahonnan Jimin apját, vagy megkeserülöm. Nem ijedtem meg, csak Jimint féltettem, az apja, JiHoon a legjobb barátom volt, tudtam, hogy vigyáznom kell a fiára, csak arra nem számítottam, hogy az az ember végleg le fog lépni. Évekig nem volt mersze idetolni a képét, én meg elfogadtam, hogy fel kell nevelnem Jimint. Úgyhogy munkát ajánlottam neki. Jól belegondolva mindenképp belekeveredett volna ebbe a közegbe az apja által, jobb is, hogy az én oldalamon dolgozik.

  -De mégis miféle munka ez? - kérdeztem teljesen megdöbenve. Képtelen voltam felfogni a hirtelen rámtörő rengeteg információt.

  -Kislányom, nem árulhatok el neked mindent, az túl veszélyes lenne. Még fiatal suhancok voltunk JiHoonnal, amikor alapítottunk egy kicsi céget. Mindenféle külföldi árut importáltunk be és adtunk el kétszerannyiért. Aztán jött a válság és a vállalkozásunk a csőd szélén állt, az embereknek nem volt pénzük, az áruk nem keltek, de valami más igen. A drogot vitték mint a cukrot, könnyen lehetett üzletelni vele, nekem nem tetszett az ötlet, hogy ilyesmivel foglalkozunk, de kellett a pénz, JiHoon pedig teljesen belebolondult a hírtelen jött nagy összegekbe, egyre több maffiózó ismerőse lett. Véget akartam vetni, de beláttam, hogy más munkával negyedét sem keresném, ezért benne maradtam ebben az illegális iparágban, de próbálok elfogadható keretek között mozogni. Jimin apja viszont kapzsi volt, folyton a pénzre gondolt, szeretett költekezni, nagy adósságokat halmozott fel. Amikor megismerte SeRát, mondtam neki, hogy fogja vissza magát, próbáljon normális ember módjára élni, de az adósságai csak nőttek. Aztán SeRa terhes lett. Beszéltem vele, mondtam, hogy hagyja el JiHoont, hogy én befogadom, de SeRa túlságosan szerette azt az embert, mellette maradt hosszú éveken át. Közben JiHoon annyi adósságot halmozott fel, hogy félni kezdett, elutazott Japánba, a feleségét meg a gyermekét itthon hagyta. Azt hitte, hogy ha elrejtőzik, akkor elfelejtődik minden adóssága, de nem így történt. SeRát megölték, Jimint meg azonnal elhoztam onnan. Magamhoz nem hozhattam, a nagymamájához vittem, de amiben csak tudtam, segítettem - magyarázta a röviden összefoglalt sztorit. Különleges könnyedséggel beszélt Jimin múltjáról, furcsálltam a beszédstílusát, hogy érzelemmentes arccal képes elmesélni egy ilyen szörnyű történetet.

  -Tehát Jimin magának dolgozik, vagyis drogot árul? - értetlenkedtem. Az agyam le volt sokkolva, hallottam a bácsi minden szavát, mégsem voltam képes értelmezni azokat.

  -Ennél azért többel foglalkozik a cég - nevetett. - Beszállítunk egy két olyan dolgot a környező országokból, amiket itt nem szabadna árulni, de az uzsoráskodás sem áll távol tőlünk. Jimin a jobb kezem, jó érzéke van az üzletkötésekhez, de sokszor küldtem el, hogy kerítsen elő nekem egy-egy nagy tartozással rendelkező embert.

  -Te jó ég - fogtam a fejem. Éreztem, ahogy a rengeteg felhalmozott információ egy helyre tömörül, hatalmas fájdalmat okozva. Hasogatott a fejem, szédülni kezdtem. Annyira valótlanak tűnt minden, hogy Jimin végignézte az anyja halálát, hogy egy maffiózó családba született, hogy a mai napig törvénybe ütköző, veszélyes munkát végez. Olyan távolinak éreztem magamtól, mintha egyáltalán nem ismerném, úgy tünt, hogy a bandavezér fiú, akit én megismertem, csak egy halvány árnyéka az igazi önmagának. - Miért mondta ezt mind el nekem?

  -Mert Jimin sosem lett volna képes rá, de szüksége van valakire, aki leveszi súlyt, amit a vállán cipel. Biztos vagyok benne, hogy előtted mindig magabiztos és a kemény fiút játssza - fújta ki a vanília aromás szivarjának füstjét. Egyre jobban kezdte beszőni a szobát az édes illatfelhő. Émelyegtem tőle. - Pedig valójában érzékeny, csak ezt az oldalát mindenki elől elrejti. Még soha nem hozott a házamba egyetlen lányt sem, benned megbízik - tekintett a szemembe, majd újra beszédre nyitva a száját, folytatta volna tovább a mondatát, ám a szoba ajtaja hirtelen hangos csapódással nyílt ki, s mire a hang felé fordultam, Jimin máris mellettem termett.

  -Nem mondtad, hogy ő van itt! - ordította a dühtől kipirult arccal. Kezei ökölbe voltak szorítva. - Bácsikám miért tetted, miért hívtad ide?

  -Nyugodj meg - állt fel Jung bácsi, majd a fiú felé tett pár lépést. - Nem én hívtam, ő keresett fel. Már ideje volt találkoznotok, hiszen azóta nem láttad, hogy...

  -Nem érdekel, hogy mióta nem láttam, nem vagyok kíváncsi rá. Teljes szívemből utálom - mélyült el a fiú hangja az utolsó mondatot kiejtve. - Nem maradok tovább itt, nem szívok vele egy levegőt - kapta el a kezem, majd indulatosan állított fel a szófáról. - Indulunk Hi, most azonnal - mondta, bár úgy éreztem inkább a bácsikájának szólt a mondat, mintsem nekem.

Nem volt időm köszönni, csak egy röpke meghajlást mutattam az idősebb férfi felé, miközben Jimin után botorkáltam. Már-már szaladva húzott maga után az autóig, ahová a fejemtől tolva ültetett be. Idegesen, remegő kézzel kapcsolta be az övemet, s azon nyomban helyet foglalt mellettem. Nem húzva az időt, azonnal a gázra lépett, a súrlódástól hangos ricsajjal kifordulva a szűk utcából. Jóval meghaladta a sebességkorlátot.

  -Mi ez az egész? Milyen baj van? - kérdeztem rémülten.

  -Semmi - kiáltotta, tekintetét szorosan az úton tartva.

  -Kérlek, lassíts le - néztem rá, az adrenalintól és félelemérzettől könnyáztatta szemekkel.

  -Kussolj! - lépett rá jobban a gázra. Az autó száguldott a sztrádán, a szívem hevesen dobogott, remegtem a félelemtől. Csak a mellettünk elsuhanó járművek árnyát lehetett látni, bármelyik pillanatban belecsapódhattunk volna valamibe. Jimin hangosan szuszogott, az ajkait rágta. A keze megfeszült a kormányon, kiálltak az erei. Az ujjai szorosan körbefonták a bőrborítású kormányt. Nem mertem szólalni, megrémültem Jimintől. Fogalmam sem volt, hogy mi történhetett. Alig észrevehetően törölgettem a könnyes szemem, nem akartam jobban feldühíteni azzal, hogy sírok.

Negyed óra elteltével kezdett el lassítani. A kesztyűtartóból vett elő egy csomag papírzsebkendőt, majd kivéve egyet a tasakból, a kezembe nyomta a papírt.

  -Köszönöm - itattam fel a sós nedvet a szemem körül. - Mondanom kell valamit - ejtettem ki a számon meggondolatlanul a mondatot.

  -Hallgatlak - vett mély levegőt.

  -Jungkook - kezdtem volna, ám Jimin azonnal közbevágott.

  -Csak azért viselkedik így, mert féltékeny, majd elnövi.

  -Tisztel téged, felnéz rád, Jimin - néztem a fúra, a reakciójára várva.

  -Egy ilyen emberre mint én, közel sem kell felnézni. Jung bácsi biztosan mindent elmondott, hogy mit dolgozom, hogy milyen családból származom, hogy milyen mocskos ember vagyok. Ki nézne fel egy magamfajta emberre? Mégis ki akar ilyen életet? - válaszolt kétségbeesetten. Nem tudtam reagálni, csak néztem magam elé a semmibe. Csend ült az autóra. Emésztettem magam belülről, tudtam, hogy el kell mondanom, hogy ki kell adnom magamból azt, ami nyomja a szívem.

  -Megcsókolt - böktem ki percek elteltével. - Jungkook megcsókolt a raktárban.

Jimin nem válaszolt, még csak rám sem nézett. Erősen markolászni kezdte a kormányt, az ujjai belepréselődtek a bőrhuzatba. Újfent gyorsulni kezdett az autó. Nem kellett volna elmondanom, főleg nem ebben az időpontban. Félve ragadtam meg a biztonsági övemet, kapaszkodnom kellett valamiben.

Váratlanul tért le egy földútra, majd legalább ötven métert haladva, egy fák födte részen állította meg az autót.

  -Miért álltunk... - szólaltam meg, ám a mondatomat megszakítva fordult felém Jimin, majd egy mozdulattal döntötte le az ülésem háttámláját. Átmászva az ülések között, fölém hajolva vette birtokába az ajkaimat. A kezeivel már a nadrágom gombjával ügyködött. - Jimi kérlek - próbáltam eltolni magamtól.

  -Shh. Gyorsan végzünk - csókolgatta a bőrömet.

  -Ne csináld ezt. Nem érzem jól magam - fordítottam el az arcom.

  -És akkor jól érezted magad, amikor Jungkook megcsókolt? Akkor jó volt? - ingerült fel. Nem törődve az ellenkezésemmel húzta fel a blúzomat a nyakamig. Érintései feldúltságot sugároztak, agresszíven nyúlt hozzám. Dühödten tépte az ajkaimat, nyelvével a számba furakodott. Nem törődött a csendesen előtörő könnyeimmel.

  -Kérlek, hagyd abba. Fejezd be - szólaltam meg, amint kissé távolabb húzódott tőlem. Meghökkent tekintettel mért végig. Kezeimmel a szemeimet dörzsölgettem, el akartam tüntetni a könnyeimet, de csak a szemfestékemet súroltam el. Az arcomon végigfolyó nedv elmosta a fekete festéket.

  -Legyen. Tessék, abbahagyom - ült vissza bosszúsan a helyére, s megigazítva az összeborzolt haját, beindította a járművet. Visszahúzva magamra a pólót, az eredeti helyére igazítottam az ülés háttámláját, s az ablak irányába húzódva, lehunyt szemmel döntöttem a fejem az üvegnek. Nem hittem el, hogy Jimin ült mellettem, nem ismertem rá. Újra félelmet éreztem iránta.

Azonnal hazaszállított, s a kapu előtt megállva, a motort továbbra is járatva várta, hogy kiszálljak. Mondani vagy kérdezni akartam valamit. Egyszerűen csak meg akartam szólalni, de egyetlen hang sem jött ki a torkomon. A pólóm alját gyűrögetve ültem egy helyben.

  -Menj - szólt rám. Nem mozdultam. Vártam tovább. Azt kívántam bárcsak bocsánatot kérne. - Nyisd ki az ajtót és menj - folytatta. A hideg futkosott a hátamon, az undok hangszínétől. - Szállj már ki ebből a kibaszott kocsiból - csapott a kormányra.

Szó nélkül másztam ki, s magam mögött becsapva az ajtót, a ház bejáratához siettem. Nem akartam megfordulni, képtelen voltam ezek után Jiminre nézni. Amint beléptem az ajtón, sietve mentem fel a szobámba. Fáradt voltam és sírtam. Hányingerem volt.

Órák elteltével a fürdőszoba hideg csempéjén ülve várakoztam. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen fiatalon ebbe a helyzetbe kerülök. Szerettem volna karriert építeni és majd csak évek múltán családot alapítani. Még nem voltak konkrét terveim a jövőre nézve, de elsősorban az egyetemet és a munkát tartottam fontosnak. Túl fiatal voltam, ahhoz hogy anya legyek.

Kétszer hánytam amióta hazaértem. A második alkalom után határoztam el, hogy megcsinálom a terhességi teszteket. Már csak két perc volt hátra az végeredményig. Nagyokat sóhajtva vártam, hogy teljen az idő. Rettegtem az eredménytől.

Remegő kézzel nyúltam a mosdókagylóra helyezett szerkentyűkhöz, alig mertem rájuk pillantani. Erősen émelyegtem, a falnak támasztottam a hátamat, hogy képes legyek megállni. A vörösre sírt szemeimből újra előtörtek a könnyek. Nem tudtam, hogy mi történt Jiminnel, hogy miért változott meg ennyire a viselkedése. Egyáltalán azt sem tudtam, hogy valójában ki az a fiú akit szeretek. Hiszen a mindeddig menő bandavezérnek hitt srác képét elmosta a maffiózó, erőszakos fiú mivoltja. A fejemben összeállt kép ködként szívódott fel, már azt sem tudtam, hogy kinek hihetek és kinek nem.

A kezeimben levő terhességi teszteket szemlélve, a hasam görcsbe rándult, s csak egyetlen gondolat zsongta be a fejemet. Beszélnem kellett Jiminnel.