39.Fejezet - Talán egy új esély

   Elhatalmasodott rajtam a pánik. Azonnal felültem, és rémültem tekintettem körül. Senki nem volt az autóban rajtam kívül. A ruháim is rendben voltak és sehol nem volt rajtam egy seb vagy sérülés sem, ami jó jel, hiszen arra utal, hogy nem estem nemi erőszak áldozatául, kivéve ha a bántalmazó ezután gondosan visszaöltöztetett volna, ami nem volt túl valószínű.
A fejfájáson kívül nem éreztem más fájdalmat. Közelebb húzódtam az ablakhoz, majd kissé félve, hogy egy rémisztő szellem vagy szörnyi szembenéz velem, kitekintettem az üvegen. Kint korom sötét volt, alig láttam valamit, csak pár fenyőfát véltem felfedezni, semmi mást. Mintha egy erdőben lennék. Eleinte nem tudtam, hogy mit tegyek, várjam meg amíg jön valaki vagy szálljak ki az autóból és induljak el az éjszaka közepén egy ismeretlen helyen, megkockáztatva azt, hogy eltévedek. Nem tudtam, hogy ki hozhatott engem ide és féltem, hogy ha visszatér, talán kárt tesz bennem. Végül a második lehetőség mellett döntöttem. Óvatosan nyúltam az autó ajtajához, majd lassan, csendesen nyitottam ki, nehogy véletlenül a közelben legyen az ember aki elrabolt, vagy akár egy láncfűrészes gyilkos és meghallja, hogy szökni próbálok. A magassarkúmat levetettem a lábaimról, majd a kezembe véve léptem ki halkan az autóból. Gyorsan körülnéztem, s mivel nem láttam senkit, ezért indulni készültem de abban a pillanatban ahogy megfordultam, akaratlanul is nekimentem valaminek, vagy valakinek. A hirtelen feltörő sikításomtól a körülöttem levő erdő lakói biztosan mind felébredtek mély álmukból. A rémülettől az ájulás kerülgetett, szemeimet szorosan összezártam, s azonnal védekezni kezdtem: a kezemben levő magassarkúkkal kezdtem csapkodni az előttem álló személyt. Majd pillanatokkal később már csak egy kezet éreztem a számon, egy másikat pedig a derekam körül, szorosan magához szorítva.

  -Nyugodj le - súgta halkan.

  -A francba Jimin, azt hittem, hogy egy gyilkos vagy egy emberrabló áll mögöttem - löktem el magamtól.

  -Akkor remélem örülsz, hogy én allok itt - válaszolt. A sötét ellenére szinte éreztem, hogy az arcán megjelenik egy halvány mosoly.

  -Örül neked a halál. Egyébként is miért vagyunk itt, mit akarsz tőlem?

  -Talán mert segg részegen találtalak egy ismeretlen hapsi társaságában. Azt sem tudtad, hogy mi a neved, vagy hogy hány éves vagy. Sosem láttam még lányt ennyire részegen, de nem is akarok többé. Undorító volt. El kellett hozzalak onnan - kezdett az autó eleje felé sétálni, maga után húzva engem a csuklómtól fogva. A hirtelen rántástól a fejem mégjobban sajogni kezdett.

  -És miért pont ide hoztál? Azt gondoltad, hogy kihasználod a kiszolgáltatott helyzetemet? - vontam kérdőre.

  -Mégis hova vittelek volna, talán haza és hagyjalak magadra? Az autóba is alig tudtalak betenni, ez volt a legközelebbi nyugodt hely errefelé. De ne is próbáld tagadni, hogy élvezed azt, hogy velem vagy.

  -Hatalmasat tévedsz - nevettem el magam. - Szívesebben lennék magával az ördöggel, mint veled.

  -Igazán? - lépett közelebb. - Magadnak is hazudsz, ezt te is jól tudod - hajolt közelebb, ezzel elérve azt, hogy az autó motorháztetejének ütközzek. - Még mindig vonzódsz hozzám, vágysz rám - emelt hirtelen meg, ráültetve az autóra, majd teljesen a járműhöz szorított. - Tudom, hogy szereted, ha hozzád érek, ha végigsimítom itt a kezem - húzta végig ujjait a combom belső felén. - Ha csókokkal hintem teli a bőröd, vagy ha lágyan megcirógatom az arcod - ért hozzá az említett területhez, majd óvatosan, kellemesen kezdett simogatni.

  -Kérlek, ezt fejezd be - súgtam alig hallhatóan, de magam sem tudtam, hogy tényleg komolyan gondolom.

  -Shh, hercegnő - ért hozzá hüvelyk ujjával alsó ajkamhoz. - Ismerem minden egyes gyengepontodat, és tudom, hogy akár most, ebben a pillanatban, itt a motorháztetőn átadnád magad nekem, sőt, még élveznéd is. Bármit csinálhatnék veled, nem állnál ellen. És tudod miért? Mert még mindig szeretsz. Fisszafordíthatatlanul belém zúgtál, hiába is próbálod ezt leplezni. És azt tudod, hogy én mit gondolok erről? - tartott egy hosszú hatásszünetet. Szólalni sem tudtam, egyetlen hang sem jött ki a torkomon. Pontosan tudta, hogy mit érzek iránta, hiába tagadtam minden erőmmel. El akartam felejteni Jimint, be akartam fejezni ezt az egészet, újra szerelmes szerettem volna lenni egy másik srácba. Egyszerűen csak boldog akartam lenni, de nem lehettem az. Képtelen voltam kitörölni az emlékeket, hiszen Jimin állandóan jelen volt és emlékeztetett rájuk. A fiú mélyen a szemembe nézett, majd egy lenéző grimasz kíséretében folytatta. - Hogy szánalmas. Szánalmas az, hogy még mindig kötődsz hozzám, csak sajnálni tudlak érte - hátrált meg pár lépésnyire.

  -Hagyd abba - mondtam halkan.

  -Ismerd el, hogy most is csak arra gondolsz, hogy milyen jó lenne ha magamhoz ölelnélek. Csak tudod, én soha ebben a kibaszott életben nem állnék le egy magadfajta undorító kurvával.

  -Ne mond ezt - suttogtam. - Ne beszélj így rólam.

  -Az igazság fáj, erre már rájöhettél.

  -Utállak - néztem s feldúltságtól könnyes szemekkel a fiúra.

  -Hazudsz - vigyorgott.

  -Utállak Park Jimin. Mindennél jobban utállak - ordítottam, a fiú mellkasát ütlegelve. Nem tudom pontosan, hogy miért, de megállíthatatlanul kezdtek folyni a könnyeim. Talán az idegességtől, talán Jimin fájdalmas szavai miatt.

   A fiú ezután hangosan nevetve elsétált mellőlem, s rágyújtott egy szál cigire. Én még pár percig az autón ültem, próbáltam nyugtatgatni magam. A fák lombjai ugyan eltakarták az eget, de a Hold erős fénye egy egy részen kikerülve a leveleket, megvilágította az erdőt. Azokban a percekben üvölteni tudtam volna. Sírnom kellett, zokogni akartam, minél hangosabban, ehelyett csendben letöröltem a könnyeimet, majd erőt véve magamon, Jiminhez sétáltam. Még most, ezekben a percekben is erősnek akartam mutatkozni, pedig alig bírtam visszatartani a sírást.

  -Vigyél haza - álltam meg körülbelül egy méterre Jimintől.

  -Ülj be - biccentett a fejével az autó felé.

  Azonnal a jármű felé vettem az irányt, majd pillanatok alatt foglaltam helyet az anyósülésen. Feszülten és idegesen csatoltam be az övemet, arra várva, hogy Jimin végre elszívja a cigijét és hazavigyen.

Az úton egy szót sem szóltunk egymáshoz. Próbáltam elfordulni tőle amennyire csak lehetett. Az ablakon keresztül bámultam a tájat. Hamar kiértünk az erdőből a főútra, s innen már csak húsz perc volt hazáig. Fogalmam sem volt, hogy hány óra van, a telefonom le volt merülve és nem akartam megkérdezni Jimintől. Egy csillag sem ragyogott az égen és egyetlen árva lélek sem volt az úton. Csak egy-egy autó haladt el mellettünk elvétve. Éjjel három órára tippeltem, maximum négyre. Álmos voltam és fáradt, haza akartam érni. Otthon akartam lenni.

Végül Jimin befordult az autóval a jól ismert utcába,s a házunk előtt rakott le. Köszönés nélkül szálltam ki a járműből, majd siettem be az ajtón. A ház üres volt, újra egyedül voltam, de nem bántam. Így sírhattam, amilyen hangosan csak tudtam, senkit sem zavart, hiszen senki sem hallotta. Letörten ballagtam el az ágyamig, ahol a vastag takarókba burkolózva álomba sírtam magam.

  Másnap délután a telefonom csörgése ébresztett. Becsukott szemmel, az éjjeli szekrényem polcán keresgéltem a készüléket. Mire sikerült a kezem közé kaparintanom a telefonom, a lehető legtöbb dolgot levertem a szekrényemről, mint például egy üres pohár, az aktuális könyv amit olvastam, meg az asztali lámpa. Úgy vettem fel a telefont, hogy nem is figyeltem, hogy ki hívott, csak lomhán a fülemhez emeltem a készüléket.

  -Haló! Ki az? - szóltam bele félhalott hanggal.

  -Már azt hittem, hogy meghaltál. Tudod te, hogy hányszor hívtalak? Legalább harmincszor.

  -Bocsi Yoora, csak aludtam - ásítoztam.

  -Híreim vannak - kezdte mondanivalóját, mintha le sem esett volna neki az, hogy éppen most ébresztett fel. - Rendeztem magunknak egy dupla randit.

  -Hogy mit? - szökkentem fel hirtelen az ágyban.

  -Tegnap leugrottam a kisboltba, mert már nem volt itthon semmi ehető én meg annyira éhes voltam, hogy bármit megettem volna. Még a spenótot is, pedig azt utálom. Beraktam csomó-csomó-csomó finomságot a kosárba és mentem is velük a kasszához. A kasszás néni már mondta is az árat, amikor észre vettem, hogy magamhoz hűen elfelejtettem elhozni a pénztárcámat. Már épp azon voltam, hogy bocsánatot kérjek és kaja nélkül menjek haza, amikor a mögöttem álló srác kifizetett nekem mindent. Mondtam neki, hogy visszaadom a pénzt, de visszautasította. Komolyan ilyen fiúval még sosem találkoztam, kedves volt, illedelmes és még helyes is. Az állam a földet verdeste.

  -Nem tudnál a lényegre térni, szerintem már eleget meséltél - vágtam közbe.

  -Végül abban állapodtunk meg, hogy ma elmegyünk valahova - ecsetelte. Még a telefonon keresztül is tudtam, hogy Yoora arcán levakarhatatlan vigyor ül.

  -És hogy jövök ide én meg a dupla randi? - tudakoltam.

  -A srác mondta, hogy nemrég utazott ide az egyik barátja és elhívja őt is, én meg azonnal rád gondoltam.

  -Szó sem lehet róla - jelentettem ki szinte azonnal.

  -Nemár Hi, nem nagy dolog az egész, sétálunk, beülünk valahova meginni egy italt és ennyi - ajánotta, de semmi kedvem nem volt ezekhez. Úgy terveztem, hogy az egész napot ágyban töltöm, zabálok és romantikus filmeken bőgök.

  -Nem lehetne valamikor máskor, mert ma...

  -Én elfelejtettem Tae-t, akkor te is felejtsd el azt a seggfej Jimint - szólt közbe. Annyira meglepett a mondata, hogy hírtelen nem is tudtam mit kellene válaszolnom. - Na, mit szólsz?

  -Legyen - adtam meg magam. - Mikorra legyek kész?

  -Hát úgy nagyjából fél óra múlva a parkban kell lennünk.

  -Hogy mi? Miért nem szóltál korábban? - akadtam ki.

  -Mert mondjuk őfelsége nem volt hajlandó korábban felvenni a telefont - ironizált a barátnőm.

  -Na jó, akkor most megyek és embert varázsolok magamból - raktam le a telefont, majd még visszadőltem pár percre az ágyba, s elképzeltem, hogy mi fog a mai duplarandiból kisülni. Legrosszabb esetben nem jön be a fiú, de legalább egy jót szórakozok vagy ki tudja, talán a srác szuperhelyes és szexi lesz.

Harminc perc alatt az ember nem tud sokmindent kezdeni magával, hiába is próbálja meg a legjobbat kihozni, ez szinte lehetetlen. Én ezzel tisztában voltam és ennek függvényében kezdtem el készülődni. A lehető legegyszerűbb ruhaösszeállítást kaptam magamra, egy farmert és egy fehér pólót, a hajamat copfba kötöttem és a sminkelést teljesen kihagytam. Nem volt kedvem bíbelődni vele. A bejárati ajtó előtt pár perc alatt felvettem a cipőmet és egy vékonyka dzsekit, majd siettem is a megbeszélt helyre.

A park bejáratához érve lassítani kezdtem, körbe tekintgetve, hátha észreveszem valahol Yoorát. Végül megpillantottam a lányt, két magas fiú társaságában, amint hangosan nevetnek valamin. Feléjük kezdtem sétálni, s szerencsére Yoo hamar észrevett, majd azonnal felém is rohant. Mosolyogva öleltem át a barátnőmet, aki nem húzva az időt, egyből a két fiú felé kezdett rángatni. Szégyenlősen a földet bámultam, csak alig észrevehetően tekintgettem fel a fiúkra.

  -Ő az a barátnőm, akiről annyit beszéltem - mutatott be Yoo, majd picit megbökött a könyökével, jelezve, hogy mutatkozzak be.

  -Sziasztok Kim Sun-Hi vagyok, örvendek - szólaltam meg halkan. Érezhető volt a hangomban a szégyenlősség. Az igazat megvallva még sosem voltam randin ismeretlen fiúval, így kicsit kellemetlen volt a helyzet.

  -Ő az a fiú akit említettem, tutod, akivel az üzletben találkoztam - állt a magasabb srác mellé a barátnőm.

  -Choi Jae-Joon - mosolygott kedvesen, majd illedelmesen meghajolt. A nagyjából válla alá érő fekete haját, copfban hordta. Kellemes kinézetű, lágy vonalakkal rendelkező arca volt, azonban száját egy piercing díszítette, ami különösen elnyerte a tetszésemet. - Ő pedig a barátom, aki nemrég utazott Szöülba - mutatott a másik srác felé. Az említett fiúra tekintve a szívem kihagyott néhány ütemet. Eddig is éreztem, hogy ismerős a srác, de abban a pillanatban rájöttem, hogy ki az. Sötétbarna szemébe hulló hajtincseivel a lágy szellő játszadozott, csokoládébarna szemeivel kissé hunyorgott a napfény miatt. Magas testalkata és széles válla valamiért biztonságot árasztott, mintha ölelésre hivogatna. De jellegzetes fűszeres parfüme ébresztett rá ténylegesen, hogy ezt a fiút már láttam valahol. Nem is akárhol, a tegnapi buliban. Az arcán megjelenő széles mosoly jelezte, hogy ő is felismert engem.

  -Nem gondoltam volna, hogy pont itt találkozunk, de nagyon örülök - hajolt meg mosolyogva.

  -Úgy szintén - válaszoltam szűkszavúan. Szégyelltem magam, mert nem emlékeztem tisztán a tegnap történtekre. Jimin elmondása szerint nagyon részeg lehettem és csak reménykedni tudtam, hogy nem műveltem semmi szörnyű vagy nagyon megalázó dolgot.

  -Ti ismeritek egymást? - kérdezte meglepettem Yoora.

  -Igen - mondta WooJin. Próbáltam úgy tekinteni rá, hogy az arcomból kiolvashassa, hogy ne beszéljen a tegnapi estéről, s szerencsére ez sikerült is. - A minap tőle kértem útbaigazítást, amikor erre sétáltam - füllentett.

  -Micsoda szerencse - vigyorgott a barátnőm.

  -Lassan indulnunk kellene - szólt közbe JaeJoon. - Még a végén lekéssük a filmet.

A kissé kellemetlen találkozó ellenére végül úgy döntöttem, hogy még azért is jól fogom érezni magam. Lassan mind a négyen elindultunk. Útközben a többiek elmagyarázták, hogy a közeli moziba megyünk és a nemrég megjelent romantikus vígjátékot fogjuk megnézni. Eleinte jó ötletnek tartottam, azonban belépve a mozi termébe, rájöttem, hogy nem fogom tudni végignézni a filmet, mivel nagyjából a felénél akaratlanul is el fogok aludni. Emellett a moziban teltház volt, csupán négy üres hely volt: kettő a negyedik sorban és kettő a legutolsó sorban, pont a szélén. Egy ideig tanakodtunk, hogy mi legyen, de végül úgy döntöttünk, hogy Yoo és JaeJoon foglalják el a negyedik sorban levő helyeket, mi pedig WooJinnel hátra megyünk.

Alig, hogy leültem a lehajtható székre, már el is kezdődött a film. Nem túlzok, három percet bírtam végignézni belőle ásítozás nélkül.

  -Úgy tűnik nem tudtad kipihenni a tegnap estét - súgta nagyon halkan, felém fordulva WooJin.

  -Nagyon hülyén viselkedtem? - nevettem el magam kínosan.

  -Inkább vicces voltál - mosolygott.

  -Az igazat megvallva nem emlékszem túl sok mindenre.

  -Akkor talán kezdhetnénk mindent elölről. Kim WooJin vagyok, huszonhárom éves, végzős egyetemista, Busanból - suttogta amilyen halkan csak tudta, hogy ne zavarja az embereket filmnézés közben.

  -Kim Sun-Hi vagyok - válaszoltam jókedvűen. - Tizennyolc éves vagyok és tizenegyedik osztályba járok az itteni középiskolában.

  -Már a tegnap is aranyosnak tartottalak, de ez most csak fokozódott - túrt bele hajába, kifésülve azt homlokából.

  -Köszönöm - pirultam kissé el, egy kelletlen ásítás közben.

  -Van egy ötletem, mi lenne ha te ledőlnél, én meg majd felköltelek a film végén - ajánlotta a szuper ötletet.

  -Rendben, de ígérd meg, hogy szólsz majd.

  -Ígérem - válaszolta, majd kissé felém húzódott, hogy a fejemet a vállára hajthassam. Először tartottam attól, hogy rádőljek és kényelmetlennek is éreztem, de végül mégis belementem. Valami megmagyarázhatatlan okból bizalmat éreztem iránta, s kényelmesen helyeztem el a fejem a fiú széles vállán. Alig kellett pár perc, máris mély álomba merültem. Meg mernék esküdni, hogy rég nem aludtam olyan jól, mint akkor. Egyszer sem ébredtem fel, még az emberek nevetése sem zavarták meg az édes álmaimat. Ahogy megbeszéltük, a film végeztével WooJin azonnal felköltött. Pár mondatban vázolta nekem a filmet, arra az esetre, ha Yoora esetleg kérdezgetne róla, majd a tömeggel együtt elhagytuk a termet.

A kinti fény sértette a szemeimet a sötétség után, csak lassan voltam képes hozzászokni a napfény idézte világossághoz. Yoora az üdítős dobozkája aljából szürcsölgette az italát egy szívószálon keresztül. Szinte azonnal feltűnt, hogy valami nincsen rendben. Kiérve a moziból szóvá is tette, hogy nem érzi jól magát és jobb lesz ha hazamegy. Legjobb barátnőjeként azonnal rájöttem, hogy nem Yoo-val van a gond, inkább azzal, hogy mégsem találja szimpatikusnak JaeJoont. Elköszöntünk egymástól, majd Yoora hazafelé indult, szorosan utána JaeJoon követte, mivel minden áron el szerette volna kísérni. Szegény srác, talán nem is sejti, hogy Yoora meggondolta magát vele kapcsolatban.

  -Na és mi merre menjünk? - lépett közelebb WooJin.

  -Öööm...

  -Láttam a közelben egy fagyizót, esetleg oda? - vetette fel az ötletet.

  -Rendben - egyeztem bele.

A fagyizó csak pár saroknyira volt, egy apró, de kellemes helyiség. Rengeteg fagylaltot árultak, de az összes közül a karamella fagyi illata volt a legfinomabb, ezért én azt választottam. WooJin előre ment hogy megvegye a finomságokat, míg en a helyiség egyik sarkában helyezkedő asztalnál foglaltam helyet, közvetlenül az utcára mutató ablak mellett. Amíg megérkezett a fiú az édességekkel, az asztaon található kis díszt babráltam.

  -És itt is van a hercenő karamellás fagylaltja - helyezte elém a finomságot.

  -Köszönöm - húztam közelebb a fagyis pohárkát. Bármennyire is próbáltam, nem sikerült elrejtenem az arcomon keletkező grimaszt.

  -Valami gond van? - nézett rám kérdő tekintettel.

  -Csak nem szeretem, ha így szólítanak - válaszoltam, visszaemlékezve minden egyes alkalomra, amikor Jimin nevezett így.

WooJin egy nagyon aranyos srácnak bizonyult. Szeretett mindenféléről mesélni, így nem volt egyetlen kínos csendben töltött percünk sem. Kiderült, hogy vidéken született és csak az egyetem miatt költözött Busanba. Sokat mesélt a szüleiről és a három testvéréről is, a szavaiból pedig azonnal kiderült, hogy mennyire fontos számára a családja. Az idő legnagyobb részében ő beszélt, én csak hallgattam amit mond, de nem zavart. Jó volt hallgatni a vicces történeteit, melyeket kellemes mély hangján mesélt. Sokat nevettem rajtuk, jól éreztem magam. Nem ő volt a legjóképűbb srác, akit életemben láttam, de egy kimondottan karakteres arccal rendelkezett. Tetszett a szája, de legfőképpen a mosolya, s az ezzel járó arcán megjelenő apró gödröcskék. Az enyémhez képest hatalmas keze volt, melyekkel viccesen fogta a fagylalttal járó kicsike kanalat. WooJin társaságában kellemesen éreztem magam, s hamar feloldódótt a feszültségem. Úgy gondoltam, hogy szivesen találkoznék vele máskor is, elmennék vele egy hosszú sétára vagy megnéznék vele egy filmet, anélkül, hogy álomba merülnék. Még egy buta ábránd is megfordult a fejemben, hogy talán ő jelenthet számomra egy új esélyt, hogy vele boldog lehetnék.

A fagylaltozás kissé elhúzódott, este nyolckor hagytuk el a fagyizót. WooJin mindeképp haza akart kísérni, de meggyőztem arról, hogy a közelben lakom és semmi szükség, hogy addig eljöjjön velem, így hát pár sarok után elköszöntünk egymástól, majd másfele folytattuk utunkat. Mosolygós arccal sétáltam hazafelé, végig a fiúra gondolva, felidézve mindazt amit mesélt. Egyetlen sarok választott el az utcámtól, mikor valaki hátulról visszarántott. Ahogy nekicsapódtam a mögöttem álló személynek, azonnal az arcára tekintettem. Jimin volt az.

  -Hol voltál? - kérdezte. Feldúltnak tűnt.

  -Mi közöd van hozzá? - vágtam vissza.

  -Láttalak azzal a fiúval. Szóltam Rap Monnal, eddigre már végeztek vele.

  -Mi? Nem teheted ezt! - kiáltottam idegesen.

  -Már egyszer elmondtam, bármit megtehetek. Nem árt neki egy kiadós verés, hogy megtanulja, nem mehet a közeledbe - mondta haraggal teli hangszínnel.

  -Nem vagyok a tiéd, ne szólj bele az életembe!

  -De, pontosan az enyém vagy, a szolgám. Azt teszel amit mondok és most azt mondom, hogy nem találkozhatsz más fiúkkal, különben a sűrgősségin végzik - kezdte egyre erősebben szorítani mindkét csuklómat.

  -Hagy már békén a kurva életbe, elegem van belőled. Nem érdekel a szolgaság és semmilyen veled kapcsolatos dolog. Nem bírom már ezt tovább. Utállak Jimin, teljes szívemből utállak és soha többé nem akarlak látni - kiáltottam a szavakat egyenesen a fiú arcába, majd kirántottam mindkét karom a szorításából, s azonnal szaladni kezdtem, végig a hosszú utcán egészen hazáig. Mire az otthont nyújtó házhoz értem, szemerkélni esett az eső. Eleinte apró cseppek hullottak a porba, de percekkel később ez már záporrá nőtte ki magát. Én meg ott álltam kint, az utca közepén, elázva, csurom vizesen, egy hatalmas csodára várva, ami megváltoztat mindent. Halkan sírtam, s engedtem, hogy az eső kimossa a szemeimből a sós nedvet. Képtelen voltam elhinni, hogy tényleg ennyire kötődök hozzá, s bármennyire és éreztem azokban a pillanatokban utálatot, jól tudtam, hogy a szívem mélyén még mindig szeretem Jimint.