56.Fejezet - Első szerelem

  Sziasztok! Húha, nem is tudom, hogy hol kezdjem. Hát végül elértem idáig is, elérkezett az utolsó rész. Hosszú út volt ez, több mint egy évig írtam a blogot. Voltak szünetek és sokszor éreztem úgy, hogy abbahagyom, de ti, olvasók mindig segítettetek rajtam, bíztattatok és rengeteg erőt adtatok nekem. Köszönöm mindazoknak akik olvasták és végigizgulták a történetet, hálás vagyok nektek, hogy szántatok rám időt, élvezettel olvastam a kommentjeiteket.

  A blognak jelenleg több mint 82000 megtekintése van és 36 feliratkozóval büszkélkedhet. Ezek mellett rengetegen írtatok nekem facebookon és privátban is, amiket szintén szeretnék megköszönni. Amint látjátok, kint vannak az elérhetőségeim is, úgyhogy ezek után is nyugodtan lehet írni nekem, nem harapok.

  Nos azt hiszem, hogy be is fejezném itt, még mielőtt elérzékenyülök. Mégegyszer köszönöm szépen mindazoknak, akik végigkisértek engem ezen a hosszú és kalandos úton, imádlak titeket! 

 

_________________________________________________________________________________

 A tükörben szemlélve magam, az elmém ide oda szökdécsel, emlékről emlékre. Visszaemlékszem mindenre, a kezdetre, arra, hogyan találkoztunk, hogy mennyire utáltuk egymást és hogy később mennyire ragaszkodtunk egymáshoz. A mi történetünk nem az a megszokott tündérmese, itt nem volt hintó, sem varázslat. Nekünk küzdenünk kellett azért, hogy együtt lehessünk. Én mégis reménykedtem és még most is reménykedem, hogy a történetünk majd boldogan végződik, hiszen egy új kezdethez léptünk.

  A hosszú fehér ruhám, lágy hullámokban borul a földre, a vállamat csipke borítja, a fekete hajam egy viszonylag egyszerű kontyba fogva áll, pár tincs hullámosan terül el a vállamon. Apró kövek díszítik a frizurámat. Nem viselek erős sminket, csak egy lágy barackszín fedi a szemhélyamat egy kevés csillámmal, melyet egy vékony tusvonal szel át. Az ajkaimat egy egészen natúr rúzs borítja be. Édeskés parfüm illata árad belőlem, de annyira ideges vagyok, hogy nem nagyon tudok a pompás illatra koncentrálni.

  -Nem húzom meg túlságosan a fűzőt, nehogy baja legyen a babának - szólal meg Yoora, észhez térítve a merengésemből. Egy térdig érő halvány, barack színű ruhát visel. Hírtelen nem tudom, hogy mit válaszoljak, ezért csak bólintok.

  -Kopp-kopp - lép be a szobába Taehyung, kezében tartva a kislányát, maga előtt tologatva a kisfiát. - Jöttünk megnézni anyucit - nyom egy puszit Yoora arcára -, és persze a menyasszonyt - mosolyog rám.

  -Dehát Tae, SunHi még nem készült el - szól rá Yoo a fiúra.

  -Semmi gond, maradhatnak - mosolyodok el a gyerekek láttán, majd a kezemet a saját hasamra csúsztatom.

  Évekkel ezelőtt, amikor megismertem Taehyungot, képtelen voltam elfogadni, hogy együtt legyen Yoorával. Mára a véleményem teljesen megváltozott és nála jobb férjet el sem tudok képzelni a legjobb brátnőm számára. Felelősségteljes apuka, emellett jólfizető állása van és a feleségéről sem feledkezik meg. A kisfiuk csak öt éves, de már most látszik, hogy teljesen olyan mint az édesapja, a hatalmas szemeit és a mosolyát is Taehyungtól örökölte. Ezzel szemben a két éves kislányuk Yoorára hajaz, már most egy igazi kis díva. Boldogság tölt el, ahogy rájuk pillantok. Ők már egy igazi család.

  Hosszú évek teltek el az egy napos Koreába látogatásom óta. Rengeteg dolog történt, sokmindenen keresztül mentem.

  Miután visszatértem Japánba, őrült tempóban kezdtem el tanulni, közben azon járt az eszem, hogy hogyan juthatnák újra vissza Koreába. Titokban vettem egy olcsó, gombos telefont, amit csak a Jiminnel való beszélgetésekre használtam. A szüleim előtt teljes titokban tartottam mindent, ők csak annyit láttak, hogy a szokottnál többet tanulok, de ez nem lepte meg egyikőjüket sem.

  Pár hónappal később megtudtam, hogy Cho úr nemsokára vissza fog menni Koreába tanítani. Ekkor már tudtam, hogy ez számomra is egy lehetőség lehet. Elmondtam a tanáromnak, hogy én is menni szeretnék és segítséget kértem tőle. Cho úr eleinte arra bíztatott, hogy fejezzem be Japánban az egyetemet és majd ő szerez nekem Koreában munkát, de az túlságosan hosszú idő lett volna. Meséltem neki az otthonomról, a történetemről, elmondtam, hogy van egy fiú akit szeretek és hogy vele kell lennem, könyörögtem a tanárom segítségéért. És végül sikerült, Cho úr belement.

  A második egyetemi évet kijárva, kiiratkoztam a japán egyetemről. A szüleim az utolsó percig semmiről sem tudtak. Alig pár nappal a költözésem előtt számoltam be nekik. Apa felháborodott és órákon keresztül kiabált velem. Azt mondta, hogy nem mehetek sehová, hogy ki kell járnom Japánban az egyetemet, de a szavai nem törtek meg, fel voltam készülve a reakciójára. Az utazásom napjának reggelén Jimin Japánba repült, beszélni akart a szüleimmel. Apa természetesen elutasító volt vele szemben, de anya meghallgatta Jimin szavait és jól elbeszélgetett a fiúval. Azon az estén visszautaztunk Koreába. A szüleim elkisértek a repülőtérre. Anyán láttam, hogy mennyire el van érzékenyülve, de nem sírta el magát, apa úgy állt, mint egy rendíthetetlen hegy, egyetlen érzés sem ült ki az arcára. Mielőtt azonban végleg elbúcsúztam volna a szüleimtől és átmentünk volna a várakozó helyiségbe, apa félrehívta Jimint. Túl sokat nem hallottam a beszélgetésükből, de a végén kezet fogtak és apa megveregette Jimin vállát ezért megnyugodtam. Tudtam, hogy az édesapám belenyugodott a választásomba.

   Cho úr beajánlott engem arra a koreai egyetemre, ahová tanítani ment, ezért szerencsére nem kellett teljesen elölről kezdenem a tanulmányaimat, de így is egy évet halasztanom kellett, újra másodéves lettem. Különös módon a szerencse mellém állt és ugyanarra az egyetemre kerültem, ahová Yoora is járt, sőt mindketten ugyanazt a szakot választottuk, a gyermekgyógyászatot.

  Beköltözhettem volna az egyetem bentlakásába, de Jimin erről az opcióról hallani sem akart, ezért a fiúhoz költöztem. Még abban az évben Yoora és Taehyung is összeköltöztek, ugyanabban a társasházban, ahol mi, csak egy emelettel fennebb.

  A Bangtan végül felbomlott, de a tagok mind legjobb barátok maradtak. Még mostanában is, sokszor szoktunk lemenni a szabadidőnkben, immár Suga nyaralójába sütögetni. A tinédzser éveink már elmúltak, de még mindig szeretünk összeülni.

  Ha már megemlítettem Sugát, akkor vele is kezdeném. Nos YoonGi visszaköltözött a szülővárosába, Daeguba és ott vette át a maffiózó apjától az irányítást. Megismert egy nála négy évvel fiatalabb lányt, akivel mára már a boldog házasok életét éli és egy aranyos kisfiúval büszkélkedhetnek.

  Jin saját céget alapított. Mindigis tudtam, hogy SeokJin egy okos srác, ezért nem lepett meg a hír, hogy milyen jól megy a cége. Semmi mást nem csinál, csak autókat hozat be külföldről és Koreában adja el azokat, de bejött neki és jól keres. Nem házasodott meg, de több barátnője is volt, a mostani kapcsolata pedig eléggé komolynak tűnik, a lány egy igazi tünemény.

  RapMon, vagyis NamJoon a zenei szakmában helyezkedett el, producer lett. Rengeteg munkája van és sokat utazik külföldre is, de megpróbál minden találkánkon ott lenni, ahová általában mindig más lányt hoz el. Az egyik kapcsolatából született egy kislánya és szerencsére annak ellenére, hogy nincsenek együtt, az anyukával jó baráti kapcsolatot ápol. Én persze azért szurkolok, hogy ők ketten újra együtt legyenek, de ki tudja, hogy mit hoz még a sors.

  Taehyung és Yoora hamar összeházasodtak. Yoo még csak harmadéves volt az egyetemen, amikor a fiú megkérte a kezét. Természetesen a lány habozás nélkül mondott igent. Hatalmas volt az öröm és a boldogság. Az esküvőjük maga volt az álom, mindenhol virágok és gyertyák díszítették a helyet és még az égen csillogó Hold sem tudta felülmúlni Yoora ragyogását azon az estén. Egy hatalmas, habos ruhát viselt, tele fodrokkal, csillámokkal. Magamom sosem tudnák egy ahhoz hasonló ruhát elképzelni, de Yoorán csodásan állt. Még abban az évben megszületett az első gyermekük, egy kisfiú őt pedig három évvel később egy kislány követte. A legjobb barátnőm magához híven két gyermek után is tartja a karcsú alakját, türelmes és engedékeny anyuka. Ennyi év elteltével sem nőtt fel teljesen, még mindig megvan a kislányos énje, de én büszke vagyok rá, egy csodás nő vált belőle.

  A reményünk, HoSeok egy bár tulajdonosa lett és ugyanabban a lakónegyedben él, ahol mi. Párja egyenlőre nincsen, mivel még nem tudta túltenni magát a volt barátnőjén. Két évig voltak együtt és mind azt hittük, hogy Hobi meg fogja kérni a kezét, de a lány az egyik napról a másikra lelépett egy ismeretlen sráccal. Úgyhogy J-Hope-nak a neve ellenére most egy nagy adag reményre lenne szüksége, de én tudom, hogy ő egy kedves és nagyszerű férfi, biztosan hamar talál egy hozzá passzoló fiatal nőt.

  A Bangtan legfiatalabb tagja zűrösen kezdte a középiskolát követő éveket. Bejutott egy egyetemre, aztán egy év után otthagyta. Ezt követően külföldre utazott, de pár hónap múlva hazatért. Nemigazán találta a helyét. Egyik lányt váltotta a másikra, voltak igazán kedves és aranyos barátnői is, de egyikőjükkel sem tartott sokáig a kapcsolat. Végül Jimin megelégelte Kook viselkedését és eldöntötte, hogy segít rajta. Jelen pillanatban Jung bácsinak dolgozik és úgy tűnik, hogy egyre jobban van, élvezi a munkáját. Én nemigazán örülök a döntésének, de Jungkook boldognak tűnik és talán lassan rájön arra, hogy ki ő valájóban, hogy mit kell elérnie az életében.

  Jimin felhagyott az illegális munkáival és teljesen megszakította a kapcsolatot az apjával. Amikor visszaköltöztem Koreába, éppen egy autós boltban dolgozott, de nemsokkal később a bácsikája a kezébe adta a cégének egy olyan része irányítását, ami kivételesen legális úton működik. Sok időt töltöttünk Jung bácsinál és Jimin nagymamájánál is, számára ők ketten alkották a családot. A nagymamája, Sung néni főzni tanított engem. Sokat segítettem neki a ház körül és különösen örült, amikor megemlítettem, hogy én is az egészségügyben szándékozom elhelyezkedni. Engem is úgy kezelt, mintha az unokája lennék.

  Persze a Jiminnel való kapcsolatom nem volt felhőtlen. Az összeköltözés nem várt kellemetlenségekkel járt. Furcsa volt egy fiúval élni, én mindig megszoktam a rendet magam körül, őt azonban nem zavarta, ha nem volt minden a helyén. Szokatlan volt az is, hogy nem vár otthon meleg kaja, magamnak kellett elkészítenem és ez sokszor rosszul sűlt ki. Voltak veszekedéseink, néhány kisebb, pár nagyobb. Történt olyan is, hogy Jimin nem jött haza éjszakára, vagy hogy én töltöttem pár napot Yooráéknál, de végül minden egyes alkalommal kibékültünk. A szerelmünk erősebb volt annál, minthogy pár összeszólalkozás miatt elváljunk egymástól.

  Az egyik ilyen veszekedésünk után kérte meg a kezemet. A nézeteltérést követően egész nap nem láttam. Estefelé az ég beborult és annak ellenére, hogy az eső még nem esett, hangos dörgések sorozata rémisztett engem halálra. Vihar készülődött. Amikor a fiú végre visszatért, azonnal a nyakába borultam, nem akartam elengedni, rettentően hiányzott és nagyon haragudtam magamra, amiért megint összevesztem vele. Jimin pedig egy gyűrűvel jött haza. Akkor megigértük egymásnak, hogy nem fogunk többet veszekedni és ezt azóta is tartjuk. Mára már mindent megbeszélünk és a kapcsolatunk több mint tökéletes. Jimin még mindig úgy bánik velem, mint egy hercegnővel, sokszor meglep, a legváratlanabb pillanatokban tud tűzbe hozni és a mai napig szoktunk együtt fürdeni abban a hatalmas kádban. Bár nemsokára már hármasban fogunk pancsolni.

  Kicsivel több, mint egy hónappal az esküvőnk napja előtt kiderült, hogy terhes vagyok. Yooráék már két gyerkőccel is büszkélkedhetnek, sőt a banda tagok közül is van, akinek már igazi családja és kisbabája van. Jimin is szeretett volna már babát, de én túl korainak tartottam. Amikor azonban az orvos kijelentette, hogy állapotos vagyok, végtelenül boldog voltam. Még aznap elmondtam Jiminnek. Minden kétséget kizárva, azon a napon Jimin volt a legboldogabb ember a világon. Az elkövetkező hetekben számtalan virágcsokorral és babaholmival tért haza, pedig a hasam mégcsak nőni sem kezdett. Éreztem, hogy mi egy nagyon boldog család leszünk.

  Ahogy teltek a napok, egyre közelebb értünk egy hatalmas fordulóponthoz az életünkben. És most itt állok, ebben az egyszerű, mégis csodaszép ruhában, a sminkem és a hajam tökéletes, a szándékaim biztosak, mégis annyira izgulok, hogy alig állok a saját lábamon.

  -Hi, mindjárt indulnunk kell - lép mellém a barátnőm. - Olyan szép vagy - ölel át, vigyázva arra, hogy ne gyűrje össze a ruhámat. - El sem hiszem, hogy eljött ez a nap. A legjobb barátnőm férjhez megy. Emlékszel még honnan indultunk?

  -Utáltam Jimint - mosolygok a szavaimon. - Most meg hozzá fogok menni.

  -Én már akkor is tudtam, hogy ti együtt lesztek - igazgatja a hajamat, majd utolsó simításként ráhelyezi a fátylat.

  -Majdnem tíz év telt el azóta, hogy először találkoztunk - gondolok vissza.

  -És még azóta is szereted - válaszol.

  -De én most rólad beszélek - nézek hatalmas mosollyal Yoorára. - Örülök, hogy te lettél a legjobb barátnőm. Rád mindig számíthatok és nélküled nem jöttem volna vissza - mondom, egyre vékonyabb hangon. Hiába próbálom visszafolytani, rámtörnek az érzések.

  -Ejnye, elég legyen - szól rám kedvesen a lány. - Még a végén tönkremegy a sminked. Majd este a bulin kisírjuk magunkat, de most gyönyörűnek kell lenned.

  -Yoora, menjünk - szólal meg Taehyung. - Már mindenki itt van.

  -Rendben - fogja meg a kisfia kezét Yoo, majd felém fordulva rám kacsint. - Aztán el ne szökj az utolsó percben - mondja nevetve.

  -Nem fogok - válaszolom jókedvűen, s visszafordulva a méretes tükörhöz, még egy utolsó pillantást vetek magamra. Készen állok.

Lassú lélegzetvételek kíséretében lépkedem az ajtóig és visszafelé. A magassarkúban már most fáj a lábam, túl sok ez a tizenkét centi, de minden ellenkezésem ellenére Yoora mégis rábeszélt. A kezem izzad és mintha a szobában is egyre melegebb lenne. Feszengek. Azt akarom, hogy minden tökéletes legyen. Némi félelem rejtőzik meg az érzelmeim között.

Kinyílik az ajtó, s egy férfi lép be rajta. Egy régi öltönyt visel, pedig van neki új is, mégis azt választotta. Az arcát az idő okozta ráncok csúfítják. Ő talán még nálam is idegesebb.

  -Gyönyörű vagy - fogja meg a kezem.

  -Köszönöm, apa - ölelem át. Támaszt nyújt számomra. Ahogy biztos kezekkel tart, érzem, hogy ha elájulnák nem hagyná, hogy a földre zuhanjak.

  -Biztos vagy benne? - érdeklődik. - Tényleg hozzá akarsz menni? - kérdezi. Neki elmondhatnám, ha nem így lenne, ő megértene, de tudom hogy mit akarok.

  -Soha, semmiben nem voltam még ennyire biztos, mint most - felelem, megszorítva apám hatalmas kezét.

  -Felnőtt a kislányom - jelenik meg egy igen halvány mosoly, az általában komoly ember arcán. - Igazi nő lett belőled. Mi, az édesanyáddal pedig nagyszülők leszünk. Hogy eltelt az idő - gondolkodik el.

  -Apa - zökkentem ki a merengésből. - Mi ez a beszéd? Mint egy szappanoperában - nevetem el magam, majd átölelve a férfit, egy puszit nyomok az arcára. - Attól, hogy férjhez megyek, még a ti kislányotok maradok örökké.

  -Csak már nem vagy olyan kicsi, mint sok sok évvel ezelőtt - simogatja meg hüvelyk ujjával az arcomat. - Menjünk - biccent az ajtó felé és lassan elindulunk.

  A terem ajtaja előtt álldogálva a nyugtalanság egyre jobban úrrá lesz rajtam. Mélyeket sóhajtok, pár pillanatra lehunyom a szemem. Elképzelem, hogy mi vár rám bent.

  Megszólal a zene, a nászinduló, én pedig ijedten kapom a szemem az apámra. A férfi a karját tartja felém, melyet bizonytalanul fogok meg, majd mosolyogva tekint rám. Látom rajta, hogy büszke rám, tudom, hogy elfogadta Jimint. Kífújom a levegőt és megnyugszom. Az ajtó lassan kinyílik, mi pedig elindulunk.

  Padok egész sorozata húzódik a teremben, a rajtuk ülő emberek egytől egyig rám pillantva mind felállnak. Minden szempár rám szegeződik. Rengeteg rokon és barát jelent meg. Mosolyogva tekintenek felém. Önkéntelenül vigyorodok el, ahogy lassan végiglépkedve a padok között, megpillantom az édesanyámat. A szemét törölgeti, pityereg, de hatalmas mosollyal néz rám. A szájával szavakat formál, halkan súg egy szót nekem: szeretlek.

  Majd tovább haladva, a tekintetemet újfent előre szegezem és megpillantom a szerelmemet. Mögötte hét fiú áll. Az összes Bangtan tag jelen van, mind eljöttek az esküvőnkre. Jimin mögött Taehyung áll, őt kérte fel tanunak. Én természetesen Yoorát kértem meg, ez egyáltalán nem volt kérdés.

  Félve tekintek Jiminre, tartok attól, hogy elöntenek az érzések. Az arca azonban meglepettséget tükröz. Hatalmas szemekkel néz rám, majd amint közelebb lépek, a feszült arckifejezését felváltja egy aprócska mosoly. A kezét tartja felém.

  Óvatosan engedem el az apám karját, s Jimin tenyerébe helyezem a kezem.

  -Vigyázz a lányomra - pillant az édesapám Jiminre.

  -Vigyázni fogok rá, uram - biccent a szerelmem.

  Egymással szemben állunk meg. Annyi mindent akarok mondani, de csendben maradok. Érzem, ahogy a szívem sokkalta gyorsabban dobog a szokottnál. Letörölhetetlen mosoly ül ki az arcomra.

  Évekkel ezelőtt megismertem egy fiút. Ekkor még álmomban sem gondoltam volna, hogy ő lesz az, aki elhozza az életembe a boldogságot. Jimin mégis megcáfolta az általam szőtt képet, kitört a rosszfiús burokból és megmutatta, hogy képes figyelni rám, megvédeni és mindennél jobban szeretni. Egy felelőssegteljes férfi vált belőle.

  Együtt szenvedtünk és mentünk át a nehézségeken, együtt voltunk boldogak. Ott volt mellettem amikor sírtam, csendesen vígasztalt és mindig bíztatott, még a legizonytalanabb helyzetekben is. Éveket vártunk egymásra, de megérte és biztos vagyok benne, hogy ezt a döntésemet sosem fogom megbánni, hogy Jimint választottam.

  -Kijelenti-e ön, Park JiMin hogy az itt jelenlévő Kim SunHi-al házasságot köt? - hallom meg azt a bizonyos mondatot. Remegni kezdek. Félek Jimin válaszától, bennem van az a bizonyos 'mi van ha' érzés.

  -Igen - válaszol magabiztosan. Egy hatalmas kő esik le a szívemről. Halkan sóhajtok fel, mégis azt érzem, hogy mindenki hallja. A jelenlevő emberek velem együtt nyugodnak meg. De itt még nincsen vége, a jegyzőnő felém fordul.

  -Kijelenti-e ön, Kim SunHi hogy az itt jelenlévő Park Jiminnel házasságot köt? - kérdezi kedvesen. Tudom a választ. Biztos vagyok benne. Csak egy szót kell mondanom és az életemet összekötöm vele. Mégsem jön ki egyetlen hang sem a számon, mintha megnémultam volna. Szaporán kapkodok levegő után, a ruhám fűzője szinte megfullaszt. Egy másodpercre lehunyom a pilláimat. Elképzelem Jimint, az arcát, a mosolyát és az elvékonyodó szemeit. Azt, ahogyan a gyermekünkkel játszik. Biztos vagyok abban, hogy ezt akarom és ezt a döntésemet már semmi nem változtathatja meg.

  -Igen - mondom végül halkan, de annál biztosabban. Teljesen megnyugszom. Már semmi sem áll az utunkba.

  A gyűrűt remegő kézzel húzom a fiú kezére. Úgy tűnik, hogy az elmém már nem izgul, a testem mégis feszeng. Jimin megfogja a kezemet és így húzza az aranygyűrüt az ujjamra. A tenyere meleget áraszt, érzem a biztonságot. A vékonyka gyűrűre pillantva, a középen csillámló ékkőre koncentrálok. Sosem akartam puccos gyűrűt, gyémántberakással, fényes ékkősorral, vastag aranykerettel, ezt Jiminnek azonban nem említettem. Ő mégis egy olyan gyűrűvel lepett meg, ami tökéletesen passzol hozzám. Hiszen évek óta együtt vagyunk, jól ismer már, tudja, hogy mire vágyom, hogy miket kedvelek, mi tetszik nekem és mi az ami nem. Ő a párom, a társam.

  -Megcsókolhatja a menyasszonyt - tekint ránk mosolyogva a jegyzőnő.

  Közelebb lépek, a szerelmemre, Jiminre tekintek. A derekamhoz nyúl, határozottan ér hozzám. A másik kezét az arcomra helyezi. Látom az arcán az izgalmat, pedig csak egy aprócska csókra készülünk. Az ajkai érintésére várva hunyom le a pilláimat. Mosolyogva fogadom, ahogy a duzzadt párnái az enyémekhez érnek. Szeretem őt.

  Az első szerelmem az a fajta szerelem, ami olyan erős, hogy sosem múlik el, nem halnak ki belőle az érzések. Az, amiért harcoltam, szenvedtem és visszagondolva sosem fogom megbánni a döntésemet.

Hiszen az utunk talán nehézkes volt, tele szakadékokkal és mélypontokkal de kitartottunk és eljutottunk idáig. Mert a mi történetünk csak most kezdődik igazán.

                                                                

                                                                          Vége.