28.Fejezet - Sötétség

  Hirtelen azt hittem, hogy le fogok esni az ágyról. Azt sem tudtam, hogy hova és mibe kapaszkodjak, hogy ne a kemény földön végezzem. Mikor végre visszanyertem egyensúlyom, ledermedve bámultam Jimint. Beszédre nyitott számon egy bizarr hörgésen kívül egyetlen szó sem jött ki. Döbbent ábrázatom egy halvány mosolyt varázsolt Jimin arcára, majd lazán a hátára fordult és lehunyta szemeit.

  -Mi-mit mondtál? - nyögtem ki nagy nehezen a szavakat.

  -Csak annyit, hogy jó reggelt - kulcsolta össze tarkójánál a kezeit.

  -De előtte még mondtál valamit - szólaltam meg egy picit magabiztosabb hangnemmel.

  -Mit mondtam? Már nem emlékszem - játszotta a tudatlant egy nagy ásítás közepette.

  -Ne viccelj! Alig egy perce mondtad, nem felejthetted el ennyi idő alatt.

  -Lehet hogy amnéziában szenvedek - kuncogott halkan. 

  -Hazug vagy - fordítottam hátat neki. 

  -Na jó - sóhajtott fel. - Azt mondtam, hogy jó reggelt te eszement.

  -Mi a... - fordultam azonnal vissza.

  -Hogy is tudtál megint együtt aludni velem? - vágott közbe a mondatomba.

  -Én csak...

  -Egyre könnyűvérűbb vagy. Együtt alszol egy fiúval, ráadásul alig ismered. Milyen lány vagy te? 

  -Én... én... - Bármennyire is akartam, nem tudtam többet kinyögni. Miért ilyen? Miért viselkedik így? De igaza van. Hihetetlen hogy megint ebben a helyzetben vagyok.

  -Eszement vagy, mert megbíztál bennem és velem aludtál. Azt hitted, hogy egy ujjal sem fogok hozzád érni? - kezdte simogatni az arcom. - Butus kislány. Azt meg kell mondanom, hogy nagyon mélyen alszol. Miközben vetkőztettelek meg sem mozdultál, forgolódás nélkül tűrted, ahogy letépáztam rólad a ruhákat.

  -Jimin mégis mit képzelsz magadról!? - csattantam fel hangosan.

  -Várj, még nem fejeztem be. Csak akkor kezdtél mocorogni, mikor ezt a két ujjamat... - emelte fel a kezét, az említett két ujját a szemem előtt lengetve.

  -Elég! Nem akarom hallani, hogy milyen mocskos dolgokat műveltél velem! Miért? Miért csináltad? - toporzékoltam, miközben csapkodni kezdtem a kezemmel. Ott ütöttem ahol értem, az sem érdekelt, hogy összekarmolom az arcát, muszáj volt levezetnem a hirtelen összegyűlt feszültséget.

  -Nyugi! Nyugodj le! - kapta el a kezeimet. - Csak vicceltem, nem csináltam veled semmit, vagyis egyszer betakartalak, amikor lerúgtad magadról a takarót, de ennyi.

  -Akkor miért mondtad? - kiabáltam hangosan.

  -Kíváncsi voltam, hogy mennyire akadsz ki - nézett végig kétségbeesett arcomon, majd elnevette magát.

  -Hülye vagy! - téptem ki karjaim a szorításából, majd azzal a lendülettel ki is szálltam az ágyból. Idegesen, karba tett kézzel tekintettem le a fiúra, akinek éppen akkor csörrent meg a telefonja, majd heves beszélgetésbe kezdett. Az indulatos beszédből nem tudtam semmit sem leszűrni, azon kívül, hogy Rap Monster hívta, de az igazat megvallva nem is nagyon érdekelt hogy miről veszekednek.

  -Azt hiszem nekem mennem kell - állt fel az ágyról, miután lerakta a telefont.

  -Jobban is teszed ha eltűnsz - dobáltam oda a már száraz ruháit, majd ingerülten sétáltam át a fürdőszobába. Álmos képem vizsgálgattam a tükörben, majd miután rájöttem, hogy volt már ennél rosszabb ábrázatom is, elkezdtem tisztálkodni. Éppen a fogam mostam, amikor Jimin belépett a fürdőbe, majd a falnak támaszkodva nézett rám.

  -Na mi van? Én az éjszaka közepén ideszaladok, te meg le sem kísérsz?

  -Lekísérlek - pillantottam feldúltan Jiminre a tükrön keresztül, majd a mosdókagylóba köptem szám tartalmát. Egy alapos szájöblítés és arcmosás után magamra kaptam a köntösöm, majd kisétáltam a fürdőből.

Szó nélkül indultam el lefelé a lépcsőn és egyenesen a bejárati ajtóhoz lépkedtem. Jimin mindvégig mögöttem sétált, majd az ajtónál szembe állt velem. Nem akartam feltekinteni , de éreztem, hogy addig nem fog elmenni, amíg legalább rá nem nézek. Lassan emeltem fel fejem, majd egy megvető pillantással illettem. Ezután a kilincsre emeltem a kezem, de mielőtt megfoghattam volna, Jimin elkapta a csuklóm. Hirtelen elfogott egy deja vu érzés, hiszen Jungkook ugyanígy fogta le a kezem, mikor a fürdőből akartam kimenni, ez a helyzet mégis más volt. Jungkooktól egyenesen rettegtem, míg Jimintől nem féltem, sőt a közelében jól éreztem magam, persze ha nem volt bunkó.

  -Figyelj, ha bármi van, nyugodtan hívj. Rendben? - szólalt meg egy sokkal kedvesebb hangnemen. Mintha egy pillanat alatt cseréltek volna ki, hiszen a reggeli faragatlan stílusa teljesen eltűnt.

  -Rendben - húztam egy apró, erőltetett mosolyra a számat.

  -Vigyázz magadra - engedte el a kezem, majd miután kinyitotta az ajtót lassan kisétált rajta.

  -Vigyá... - szóltam utána de nem tudtam befejezni a mondatom. Hirtelen fordult felém és egy másodperc alatt csókolt meg. Még a szememet sem volt időm lehunyni, nagy, kitágult íriszekkel álltam, s hirtelen azt sem tudtam, mi történik velem.

  -Zok... Vigyázok. Ezt akartad mondani, nem? - fejezte be a mondatom. 

Beszéd helyett csak helyeslően bólogattam, egészen addig, amíg Jimin el nem indult. Ekkor azonnal befordultam a házba, majd az ajtó bezárása után, annak nekidőlve csúsztam a földre.

Már megint itt tartok, elgyengülve ülök a földön miatta. Egyik percben utálom, a másikban meg... Én sem tudom hogy mi van a másik percben. Haragudnom kellene rá, mégsem tudok. Egyszerűen nem tudok haragudni erre a fiúra. Jimin miért teszed ezt velem, miért zavarsz ennyire össze? 

Miután erőt vettem magamon és feltápászkodtam a földről, tudtam hogy hova kell mennem. Csak egyetlen egy személy volt, akinek kiönthettem a lelkem és miután felöltöztem, egyből felé vettem az irányt.

A ház előtt bizonytalanul állva azon gondolkoztam, hogy nyomjam meg a csengőt, vagy inkább kopogtassak. Ilyen értelmetlen kérdések közepette a kezem véletlenül a csengőre csúszott, így az mondhatjuk úgy, hogy magától szólalt meg. De legalább nem kellett tovább gondolkodnom ezen.

  -Hát te? - lesett ki az ajtó mögül a legjobb barátnőm.

  -Beszélnünk kell - néztem Yoo szemeibe, s próbáltam ezzel a pillantással minden egyes gondolatomat átadni a lánynak. 

Mások hosszú évek alatt bíznak meg az emberekben és lesznek igazán jó barátok, de ez nekünk nem adatott meg. Alig fél év alatt lettünk szimpla barátokból szinte testvérek. Szeretem ezt a lányt az összes hibájával együtt. Tudom, hogy rengetegszer sodort bajba, mégis mindig mellettem van. Már a jelenlététől jobban érzem magam és ő az a lány aki miatt nem vagyok magányos. Ha fiú lenne biztosan bele lennék zúgva, hiszen a bolondos természete mögött egy komoly, elszánt ember rejtőzik, akinek a mosolya bearanyozza a világot. Taehyung sosem találna nála jobb lányt. Kicsit féltékeny is vagyok a kapcsolatukra, de nem Yoorára, hanem V-re. Hiszen Yoonak már nem csak én vagyok, hanem ugyanolyan fontos V is, vagy talán még nálam is fontosabb. Boldognak kellene lennem és örülök is miattuk, hogy ilyen jól kijönnek, mégis úgy érzem hogy az utóbbi időben hanyagolva vagyok. Mintha csak magamnak akarnám Yoorát. Ilyen rossz barát lennék? Nem lehetek ennyire rosszféle, hiszen neki is van saját élete, amibe nem szólhatok bele. De ha Yoora teljesen a Taehyunggé lesz, akkor ki marad nekem? Ki fog rám vigyázni és ki fog megölelni ha szomorú leszek? Nekem Yoo az egyetlen igazi barátom, ha őt elveszítem, teljesen egyedül maradok. Vagy talán az ilyen önző embereknek mint én, nem jár egyetlen barát sem? 

  -Szóval azt mondod, hogy Jimin nálad aludt, veled egy ágyban? - szívott bele a cigarettájába Yoora.

  -Igen, így volt - dőltem hátra a barátnőm nagy ágyán, majd vizsgálgatni kezdtem a plafonra ragasztott rengeteg posztert.

  -És még mindig nem csináltatok semmi olyant? - tekintett felém gyanakvó ábrázattal.

  -Nem. Egy csókon kívül semmi sem történt.

  -Akkor biztosan beléd zúgott - jelentette ki, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.

  -Kizárt! - ültem fel hirtelen.

  -Az elmondásod szerint az éjszaka átszaladt hozzád, mert féltél a vihartól. A zivatar miatt bőrigázott, de ez sem akadályozta meg. Aztán mikor lefeküdtetek egy ágyba, egyszerűen megölelt és így aludtatok el. Ott feküdtél védtelenül mellette, ő mégsem mászott rád.

  -Pontosan ez történt - bólogattam. 

  -Figyelj Hi, ha egy fiú semmit sem érez a lány iránt, akkor egy ilyen helyzetben pusztán a testi vágyak miatt rámászna a lányra. Gondolj ebbe bele, főleg hogy Jiminről beszélünk, ő a Bangtan vezére. El tudod képzelni, hogy hány lánnyal volt már dolga? Ha nem érezne irántad semmit, nem így viselkedne.

  -Érez irántam valamit... utálatot. Azért csinálja ezt, hogy összezavarjon és az őrületbe kergessen - kezdtem magyarázni az általam gondolt variációt.

  -Ha utálna akkor tovább bántana és itt a fizikai bántásra gondolok. Nézd, kizárásos alapon mondom, hogy Jimin szerelmes beléd. Te meg vak vagy mint a bányaló és nem veszed ezt észre. - magyarázta a barátnőm, úgy mint a pszichológusok a filmekben. Pusztán egy szemüveg meg egy notesz hiányzott a kezéből és máris agyturkásznak nézett volna ki, a bizarr hanglejtéséről nem is beszélve. Kimérten emelte cigijét szájához, majd mélyen beleszívott, s ezt követően lassan engedte ki a füstöt szájából. A cigaretta édeskés illata belepte az egész szobát, s érdekes módon annak ellenére hogy ki nem állhatom ezt a szagot, most jólesően szippantottam bele. - Az egyetlen kérdés az, hogy te mit érzel? - szólalt újra meg, amint a füst teljesen távozott a szájából.

  -Nem tudom - válaszoltam néhány másodpercnyi habozás után. - Tudod, akárhányszor megcsókol, legszívesebben megállítanám az időt. Ilyenkor annyira kedves és gondoskodó, úgy ölel, mintha meg akarna védeni, máskor meg egy seggfej és a világ végére kívánom.

  -Nem mondom biztosan, de szerintem te is szerelmes vagy - dobott felém egy apró mosolyt barátnőm, majd amint elnyomta cigarettáját, csatlakozott mellém a poszterek bámulásában.

  -Szerelmes a halál - próbáltam feloldani a kissé komolyra alakult hangulatot. 

  -Hi, én csak egyet tudok mondani. Ne hagyd, hogy a konokságod a boldogságod útjába álljon - fordult felém Yoora, s miközben szemeit teljesen belevájta az enyémekbe, éreztem hogy szavaiban ott lapul az igazság. Fordult a kocka, most már nem én láttam el tanácsokkal őt, hanem én hallgattam bugyuta kislány módján Yoora útmutatását. Ahogy a képek és plakátok rengetegét vizsgálgattam, rájöttem, hogy ezek mind mind Yoo egy egy emlékét, érzését takarják, s az egyik képen megakadt a szemem. Még hónapokkal ezelőtt készült, együtt voltunk rajta. Mindketten széles mosolyra húzott szájjal pózoltunk mint két dilinyós, nem volt túl előnyös kép, mégis melegséggel töltötte be a szívemet. Viszont ez a forróság annál több volt és nem csak a szívem, de az egész testem égett.

  -Jézusom Hi, te lázas vagy - szólalt meg kétségbeesetten a barátnőm, miközben homlokomra a emelte a kezét.

  -Az lesz a legjobb ha most azonnal hazamegyek és beveszek valami bogyót, aztán kialszom magam - válaszoltam mosolyogva, majd alig hogy elmondtam a mondatot, egyből egy hangos tüsszentés tört ki belőlem. Na még ez hiányzott. Jimin szaladt egy hatalmas viharban hozzám, mégis én fáztam meg. Remek.

  -Nem arra laksz? - húzta fel a szemöldökét az ajtónál álldogáló Yoora, amint látta, hogy nem hazafelé indultam el.

  -Csak beugrok a gyógyszertárba - integettem, majd el is indultam, hogy minél hamarabb otthon lehessek. 

Sokáig időzhettem Yooránál, mivel a Nap már búcsút intett a városnak, az utcákon pedig már égtek a lámpák. Kicsit ijesztő is volt egyedül sötétben járkálni, s ezt még fokozta az éppen megcsörrenő telefonom.

  -Mit akarsz ilyen későn? - szóltam bele indulatosan a készülékbe, miközben egy sarkon fordultam be, amely egy kihalt utcára vezetett.

  -Hallani akartam a hangod - nevetett a telefon másik végén helyezkedő személy.

  -Jimin, hagyj az ilyenekkel. Miattad fáztam meg - tüsszentettem, ahogy elhagyták a számat a szavak.

  -Vegyél be valami gyógyszert. Hol vagy most? 

  -Éppen a patika fele tartok és...  - halkult el hangom és akadt el a szavam, majd egy pillanat alatt hullott ki remegő kezemből a telefonom, amint megpillantottam három alakot, akik rohamosan közeledtek felém. Gyorsan leguggoltam és felkaptam a széthullott készülék darabjait, s ahelyett hogy összerakjam azt, egyenesen a zsebembe nyomtam a darabokat. Sietősen fordultam meg, majd indultam el az ellenkező irányba, azt remélve, hogy a három ember nem fog követni, ám a bizakodásom hamar szertefoszlott. Amilyen gyorsan csak tudtam, szedtem a lábam, s a sietős léptek nemsokára kocogásba majd szaladásba váltottak át. Már a harmadik kanyart vettem be, de a három férfi még mindig nem hagytak alább, egyre csak a nyomomban voltak. Nem tudtam merre kellene mennem, a sietség és a félelem miatt nem figyeltem, hogy merre tartok, így teljesen eltévedtem. Az utcák mind ugyanolyan sötétnek és ijesztőnek tűntek. Kilátástalan szaladásom hiábavalónak tűnt, hiszen a férfiak hamar utolértek, s alig pár méter választott el tőlük. Rohantam ahogy csak tudtam, nem figyeltem hogy merre, vagy minek megyek neki, csak futottam amennyire bírtam.

  -Állj meg kislány! Nem fogunk bántani - kiáltotta ez egyik utánam, undorító hangján. Érezhető volt, hogy nem józan, az alkohol hatása alatt van.

Nem álltam meg, rohantam tovább, végig az egyre keskenyebb utcákon, mindvégig abban reménykedve, hogy talán feltűnik egy rendőrautó, de hiába. Az utak mind kihaltak voltak, talán egy lepukkant városrészben keveredtem, amit egyáltalán nem ismertem. Nem tudtam gondolkodni, lábaim maguktól jártak, nem én parancsoltam nekik. A régi épületek romos falai mind mind veszélyt árasztottak magukból, tudtam hogy nem szaladhatok be egyikbe sem, hiszen ezeken a helyeken a hajléktalanok húzódnak meg és nem lenne szerencsés közéjük keverednem. Itt a lámpák is alig alig pislákoltak, szinte semmit sem láttam, s ahogy az egyik sarkon akartam befordulni, nem vettem észre a járdát, amiben azonnal megbotlottam és elestem. Egy nagy csapódással terültem ki a földön és már nem volt időm felállni, a három férfi teljesen körbevett. 

  -Na végre megvagy cica - húzott fel az egyik férfi. Szőke haja fel volt zselézve, bűzös pacsulija meg csak úgy áradt belőle.

  -Nem merjen hozzám érni a mocskos kezével - kaptam el végtagom, majd fordultam meg, s azonnal futásnak iramodtam volna, de nekiütköztem egy másik férfinek.

  -De kis erőszakos vagy - fogta le karjaimat. - Ki kezd? - tekintett a két társa felé.

  -Majd én - szólalt meg újra a szőke, majd a felkaromnál elkapva kezdett ráncigálni maga után. A láz egyre jobban kezdte átvenni az uralmat felettem. A testem izzott a forróságtól és már alig bírtam talpon maradni, de még így is a kiutat kerestem. Szemeim egy percre sem álltak le és agyam is csak azon kattogott hogy hogyan szabadulhatnék. Figyeltem. Minden érzékszervemmel erre öszpontosítottam, s abban a másodpercben, mikor megéreztem, hogy a férfi szorítása gyengülni kezdett, azonnal léptem. Minden erőmmel rántottam el a karom, majd azonnal szaladni kezdtem bele a sötétségbe. Az egyetlen szerencsém, hogy a szőke férfi nem reagált egyből, s mire rohanni kezdett utánam, nekem már nagy előnyöm volt, de még így is féltem, sőt rettegtem. Az adrenalin szintem az egeket verdeste, de éreztem hogy gyengülök, amiben a betegség is közrejátszott. Tudtam hogy nem fogom sokáig bírni. Nem volt más választásom, ezért befordultam az első zsákutcába, ahol egy nagy szemetes konténer mögött húztam meg magam, abban reménykedve, hogy a sötétség majd elrejt az engem bántalmazni akaró emberek elől. Bizakodásom azonban hiábavaló volt, mert a szőke férfi azonnal rám talált, és lassan, kimérten kezdett közeledni felém, hogy minden egyes léptével még jobban rám hozza a frászt. Remegő lábakkal hátráltam, majd egy percre megfeledkeztem, hogy zsákutcában vagyok s hirtelen szaladni próbálva fordultam meg, ám a mögöttem húzódó vastag falnak csapódott testem, s az ütődés fejemet sem kímélte. Nem tudom, hogy a láz, vagy az ütődés miatt, de alig egyetlen másodperc alatt homályosodott el a látásom, s ezt követően minden elsötétült.