25.Fejezet - Fogság

   Simogatást érzek a bőrömön. Mintha két puha kéz siklana végig a hasamtól egészen a mellkasomig. Csukott szemeimet nehezen tudom felnyitni, mintha egy elefánt ülne szemhélyamon. Nem látom, hol vagyok, de az engem simogató kezek tulajdonosa finom illatát azonnal megérzem. Mint egy bírkózó ellenfelével, úgy küzdök meg a szemeimet elnehezítő valamivel, s végül sikerül résnyire nyitnom őket. Így tekintek le testemre, melyet egyetlen vékonyka anyag sem takar, teljesen meztelen. A látvány fura módon nem lep meg, teljesen nyugodt vagyok, a kis csíkon kezdek tovább leskelődni, melyet a szemhélyam enged láttatni a szememből. Íriszem egyre fennebb téved, majd hirtelen megpillantom a bőrömet cirógató kezeket. Az átlagos fiúkhoz képest kicsi kezek izmos karokhoz kapcsolódnak, s ezt követve a vállát átugorva tekintetem egyenesen a fölöttem tornyosuló fiú arcára vezetem. A kis résen keresztül homályosan látok, s egy ideig bámulom az arcot, mire rájövök, hogy ki helyezkedik fölöttem.

  -Jimin - súgom a lehető leghalkabban az illető nevét, mire ő rezzenéstelen arccal folytatja testem felfedezését. Úgy érzem mintha le lennék kötve, nem csak a szemhélyam van elnehezedve, egyetlen porcikámat sem tudom mozdítani. Fátyolos, ködös látás, elnehezült test... Nem vagyok teljesen magamnál, az alkohol még biztosan nem távozott belőlem. Az általa nyert bódító hatás jár át, s minden bizonnyal ez befolyásolja mérhetetlen nyugodtságom. Mintha ég és föld között lebegnék, úgy érzem, hogy nem is létezem. Hát ilyent tesz az alkohol az áldozataival? Elfogja őket, hogy a valóság és az álom közötti világba zárhassa prédáit? Ilyen lenne a valódi részegség, az illuminált állapot?

Ellenállnom kéne. Nem szabadna hagynom, hogy ezt tegye velem, hogy védtelen testem minden szegletét elérje a fiú erős, mégis gyöngéd keze. Erőtlen testem azonban nem akar mozdulni, akárhogy is próbálom parancsolni neki, nem tesz semmit, csak gyámoltalanul fekszik a matracon s teljesen ki van szolgáltatva a fiúnak. Mintha elmém és testem külön lennének választva, az egyik hiába ingerli a másikat, az nem reagál rá. 

Lassan, hosszú óráknak tűnő percek alatt, a fölöttem helyezkedő fiú egyik keze a felfedező útja után arcomon pihen meg, melyet sokkal intenzívebben érzek meg, mint az eddigi érintéseit. Tapintása a megszokott meleg helyett, most hideget áraszt, s szinte azonnal ráeszmélek, hogy Jimin érintése nem ilyen. Az övé sokkal inkább forróságot sugároz, mint ilyen dermesztő hideget. Alig egy másodperc alatt tör rám egy hatalmas impulzus, mely arra késztet, hogy félre lökve a rajtam helyezkedő fiút, üljek fel, s ennek rögvest eleget is teszek. Kezeimmel akaratlanul kapálózni kezdek, közben szememet reflex szerűen zárom őssze. 

  -Hi! SunHi! Kislányom nyugodj le! - szólalt meg mellőlem egy ismerősen csengő női hang. Az édesanyám hangja. Tekintetem azonnal a hang forrása fele kaptam, s máris lenyugodtam, amint rájöttem, hogy anya tényleg mellettem van.

  -Anya, te meg mit keresel itt? - néztem rá kikerekedett szemekkel, mint aki szellemet látott.

  -Elbóbiskoltál, én meg fel akartalak költeni. - Édesanyám szavai hallatán egyből ziháló testemre kaptam tekintetem. Nem voltam meztelen, testem nem volt csupasz, volt rajtam ruha, mely mindenhol kellően takart. A felismerést, miszerint csak álmodtam, egy hangos sóhajjal nyugtáztam. -Talán rosszat álmodtál? 

  -Nem tudom. Nem emlékszem - válaszoltam, miközben arcom a megszokott színéről pillanatok alatt váltott át élénk pirosra. Az álomkép minden egyes pillanatát tisztán fel tudtán idézni. Azért hazudtam, mert képtelen voltam dönteni, hogy ez valóban rémálom lett volna, vagy sem. Hiszen végig higgadt voltam, nem volt jelen egyetlen aggasztó érzés sem, mégis a szemem előtt jelent meg ahogy Jimin... Mindegy, el kell ezt felejtenem. - Miért vagy így kiöltözve? - próbáltam terelni a témát.

  -Ezért próbáltalak felkölteni. Apáddal két hétig a nagyihoz utazunk. 

  -Mi? Én is menni akarok! - szökkentem ki azonnal az ágyból, s már indultam volna pakolni, mikor apa megjelent a szobám ajtajában. 

  -Szó sem lehet róla! Neked az iskola az első, nem maradhatsz ki egyetlen napot sem - szólalt meg, már szinte parancsoló hangnemmel.

  -Akkor egyedül kell itthon maradnom? - kérdeztem kétségbeesetten. Bár az utóbbi időben a szüleim nappal egyre kevesebbet voltak itthon, mégis megnyugvással töltött el az, hogy legalább éjszaka velem vannak és bármi történik, átszaladhatok a szobájukba, bebújhatok melléjük, mint ahogyan azt az óvodás kisgyerekek szokták, akik félnek az ágyuk alatt rejtőző szörnyetegtől.

  -Kicsikém már tizennyolc éves vagy, tudsz magadra vigyázni. Két hét nem a világ vége. A hűtőben van egy rakás étel, egy seregnek is elég lenne, éhezni nem fogsz - simogatta meg az arcom anya, nyugtatás képpen.

  -Rendben, de siessetek haza! - vetettem rájuk egy egy fenyegető pillantást. Hiába foglalkoznak velem egyre kevesebbet, ők a szüleim, szeretem őket és hiányozni fognak.

  -Mielőtt még elmennénk, a szabályokat szegezzük le. Az iskolából nem lógsz, estére nem maradsz kint és senkit, ismétlem senkit nem hívhatsz át. Még azt a lökött barátnődet, Yoorát sem. Megértetted? - kezdte felemelni a hangját apu. Valamiert sosem kedvelte Yoo-t, pedig a lány apa előtt mindig normálisan viselkedett.

  -Igenis apa. Vettem az adást - dőltem ki az ágyon mint egy megpakolt zsák. Már egy ennyitől is tejesen kifáradtam. Apa meg a szabályai. 

Jó kislány módjára hallgattam a szüleim szavaira és a két hét alatt egyetlen szabályt sem szegtem meg. Na jó, ez egy vicc akart lenni. Ahogy a szüleim elhajtottak a ház elől, egyből tárcsáztam Yoora számát, hogy jöjjön át, mert szabad a pálya. A lány azonnal vette a lapot, köszönés nélkül lerakta a telefont és pár perc múlva már szorgalmasan kopogtatott az ajtóban.

Ahogy megláttam a barátnőm arcát, a kezdeti félelmem, miszerint két hétig egyedül leszek, egyből szertefoszlott. Hogyan is érezhetném egyedül magam, mikor itt van nekem ez a dilis lány.

  -Na és mit csináljunk? - kortyolt bele az imént készített kakaóba, miközben egy kényelmesebb pozíciót próbált felvenni a nappaliban levő kanapén. 

  -Ötletem sincs - húztam fel térdeimet, miközben a forró löttyöt kavargattam.

  -Elmehetnénk bulizni - nézett rám Yoo, felcsillanó szemekkel. 

  -Kizárt. Tudod, hogy nem szeretek sem diszkóba járni, sem bárokba - próbáltam felidézni a lányban ezt a már többször megbeszélt témát. 

  -Naaaa, csak most az egyszer. Rád férne egy kis ereszd el a hajad. 

  -Inkább levágom a hajam - nevettem, s közben sikerült szerencsésen kiöntenem a kakaómat. Hála az égnek csak a parkettára került az édes italból, amit könnyen fel tudtam törölni. 

Éppen a kakaó áztatta rongyot vittem vissza a konyhába, mikor hangos kopogás rémisztett halálra, ami a bejárati ajtó felől érkezett. 

  -Te voltál az Yoo? - kiáltottam a konyhából.

  -Nem - hangzott el szinte azonnal a válasz.

  -Akkor megyek és kinyitom - indultam el unottan. Reménykedtem, hogy csak a postás lesz az és hamar lerázhatom. Lassan közelítettem meg az ajtót, felvéve a legflegmább arcom, hogy már első látásra tudassam vele, hogy húzzon el innen, mert nincs kedvem semmilyen csomagot fogadni. Egy mély lélegzetvétel kíséretében nyitottam ajtót, ami nem is ártott, mert az elém táruló látványtól még levegőt venni is elfelejtettem.

  -Megjött a pizza! - kiáltotta el magát az egyik srác, majd alig pár másodperc alatt viharzott be az egész banda a nappaliba. Nem akárkik, a Bangtan tagjai, személyesen. 

Mire feleszméltem már mind a hét fiú a nappaliban éktelenkedett, mint az óvodás gyermekek, szaladgáltak körben a ház alsó szintjén. Pár percig csak tétlenül bámultam őket, mire végre leesett, hogy hét fiú mászkál a házban és azonnal tennem kell valamit. 

  -Mi a kurva élet folyik itt? - sétáltam a szoba közepébe, s próbáltam felvenni a legidegesebb hangnemem.

  -Húha, valaki milyen mocskosan beszél - nézett rám ledöbbenve Jin.

  -Hát szabad így beszélni egy hercegnőnek? - jött közelebb J-Hope, alig par lépésre megállva előttem. Nehezen tudtam visszatartani, a kezem, hogy ne pofozzam fel a lehető legerősebben, ami tőlem telik.

  -Ti tényleg nem vagytok normálisak? Az még hagyján, ahogy velem bántok, de mi az, hogy csak úgy bejösztök a házba? Ez már birtokháborítás, sőt mi több, betörés! Fel is jelenthetnélek titeket! - toporzékoltam ahogy csak tudtam. Éreztem, hogy a kiabálástól arcom egészen kivörösödött, de most ez sem érdekelt. 

Ez a pofátlanság legfelsőbb szintje. Mintha levegő lennék, mondhatok nekik akármit, magasról le fogják szarni. Mennek a saját fejük után, az sem számít, ha ez törvénybe ütközik. Mi a fenét akarnak csinálni itt? Ha azt hiszik, hogy egy nap után öri barik lettünk, akkor ezt benézték. Ugyanúgy utálom őket mint eddig, a tegnapi nap semmin sem változtatott, csak egyetlen jelentéktelen nap volt. Mindet, egytől egyig ki nem állhatom. Vagyis... egyet kivéve.

  -Úgysem fogsz feljelenteni. Jó kislány vagy - lépett mellém a személy, akiről ezt gondoltam, hogy nem utálom, ám ez a hangnem kétségeket ébresztett bennem. Miért is érzek mást Jimin iránt? Mert párszor megvédett, vagy mert akaratom ellenére megcsókolt? Ennyi elég is lenne, hogy ne utáljam? Hiszen ő is ugyanolyan faszfej, mint a többi, ha nem rosszabb.

  -Igazad van. Nem foglak, de húzzatok innen a picsába - löktem hátrébb magamtól.

  -Szórakozni jöttünk, nem azért, hogy lelépjünk. Ígérem mi is jó fiúk leszünk - nevetett Rap Monster, miközben kiterült a kanapén. A mellette helyezkedő kis fotelben V és Yoora foglaltak helyet, akik... hogy is fogalmazzak, falták egymást. 

  -Fújj baszki. Menjetek szobára - nézett rájuk morcosan Suga, mint aki reggel bal lábbal kelt.

  -Nem rossz ötlet, hol van a szobád? - szegezte nekem a kérdést Taehyung. Na ne, ezek tényleg szobára akarnak menni? Persze nem állhatok a szerelem és a vágyak útjába, de ne az én szobámban csinálják! 

  -Hercegnő! Van valami kajád itthon? Farkas éhes vagyok - kiáltotta Hope, ha jól hallottam akkor a konyha felől. 

  -Nézzünk filmet! - ugrálta körbe a szobát Jungkook.

  -Pornó filmet! - csatlakozott hozzá Jin. 

  -Oppa Gangnam Style - szökött fel V a helyéről, majd kezdett idétlenül táncolni, amihez Kook és Suga is csatlakozott. 

Az egész házat a káosz uralta. A saját gondolataimat sem hallottam és az egyre csak növekvő zaj, még az eddiginél is idegesebbé tett. A pumpám az egekben, sőt már az űrben volt, a fejem szétszakadni készült, és én pedig szétverni az egész bandát. Na persze ebben a termetem meggátolt, de ha egy száz kilós testépítő lennék, akkor biztosan nekik szöktem volna.

  -ELÉG LEGYEN! - üvöltöttem torkom szakadtából, s úgy tűnt a kirohanásomnak volt hatása, hiszen a fiúk egy percre mind lenyugodtak és rám figyeltek. - Valaki magyarázza meg, hogy mit kerestek itt! És honnan tudjátok, hogy a szüleim nincsenek itthon? Vagy akkor is rámtörtetek volna, ha anyáék itt vannak?

  -Nem vagyunk mi kispályások - kezdte nevetve mondandóját Rap Monster. - Azt, hogy a szüleid nincsenek itthon, Sugának köszönhetően tudjuk. 

  -Kémkedtek utánam, vagy mi a szar? - idegeskedtem. Nem elég, hogy elrabolnak, erőszakosan viselkednek velem, most még kémkednek is? 

  -Kémkedik utánad a halál. A raktárba tartottam, mikor láttam két embert kijönni a házból, pár bőrönddel. Gondoltam a szüleid, szóval a raktárban elmondtam a többieknek. Aztán valamelyik hülye kitalálta, hogy jöjjünk ide és most itt vagyunk - mesélte Suga, mintha mindez természetes dolog lenne.

  -Most meg menj és hozz nekünk valami kaját, mert éhen döglünk - mondta parancsoló hangnemmel Jin. Nem is bánnám ha éhen döglenétek. 

  -Dehát azt ordibáltátok, hogy "megjött a pizza" amikor beviharoztatok a házba.

  -Az nem lesz elég hét éhes fiúnak - nevetett J-Hope. - Siess már, mert ha nem szétszedjük a házat. 

Vissza akartam szólni neki valamit. Éreztem, hogy a számon kis híján ki fog bukni valami nem túl szép szó de tudtam hogy semmi jót nem érnék el vele, így végül megadóan vánszorogtam be a konyhába. Úgy tűnik, hogy a rengeteg kajából, amit anya készített, a nap végére már nem sok fog maradni, főleg ha ezeknek tényleg akkora az étvágyuk, mint ahogy azt állítják. Miért csinálom ezt már megint? Miért engedelmeskedek nekik? Mintha a szolgájuk lennék. Nem akarom, hogy a ház a darabjaira hulljon már az első napon, hogy nincsenek itthon a szüleim, de ez már túlzás. 

  -Ne haragudj. Megígérem, hogy nem teszünk tönkre semmit - ölelt át hátulról Jimin, miközben én a hűtőben levő ételes dobozokat vizsgálgattam. Na pont ez kellett. A hét hangoskodó fiú tetejébe itt van ez az egy, akit nem lehet kiismerni. Egyszerűen lehetetlen. Egyik percben goromba, ellenszenves és a porig aláz, a másik percben meg kedves és úgy bánik velem, mintha nem lennék közömbös számára. Nem értem és most erőm sincsen ahhoz, hogy az agyam ezen kattogjon.

  -Engem már rég tönkre tettetek - sziszegtem dühösen. Részben Jimin miatt voltam ideges, részben pedig a bandája miatt, akik egy állatkerttel értek fel, nem csak a zaj miatt, hanem agyilag is.

  -Pedig jól bírod - söpörte félre a hajamat, hogy egy tollpihényi puszit lehelljen nyakamra. Ettől az apró érintéstől azonnal átjárt a hideg. Miért van az, hogy már egy ennyitől is elgyengülök? Mi történik velem? Hi, mióta lettél ilyen harmatgyenge!?

  -Nem... én már rég feladtam. Ha még bírnám, nem engedném, hogy itt legyetek - vettem ki pár doboz ételt a hűtőből egy nagy sóhaj közepette.

  -Majd meghálálom - lökte el magát tőlem, s a röhögő bandához sietett. 

Úgy éreztem ennél lejjebb már nem süllyedhetek. Egy többszörösen megalázott szolga lány lettem az akaratomon kívül. Már tényleg egyetlen csettintésükre ugrok. Ennyire félnék tőlük, hogy hallgatok a parancsaikra? Egy kihasználható lány lettem. Mit tehetnék ez ellen? Talán semmit.

  -Minden rendben? - lépett be a konyhába Yoora, egy kis megnyugvást hozva a jelenlétével.

  -Nem... Semmi sincsen rendben. Én ezt már nem bírom - fakadtam ki, s kezeimmel a szemeimből előtörő könncseppeket próbáltam takargatni.

  -Menj, mosakodj meg. Én addig figyelek rájuk - ölelt magához és én is szorosan megszorítottam a lány derekát. - Esküszöm neked, hogy nem én hívtam ide őket. Megpróbálok kitalálni valamit, hogy húzzanak el innen, addig te próbálj meg lenyugodni.

  -Gondolod, hogy egyhamar el fognak menni innen? - kérdeztem kétségbeesetten.

  -Nemrég nyílt meg a közelben egy klubb. Ráveszem őket, hogy menjünk el bulizni.

  -Na és mégis hogy ? Talán varázsló vagy? - néztem a lányra kételkedően.

  -Tudod, a Yoora féle erőmmel - nevetett halkan, hogy a nappaliban levő srácok ne hallják meg.

  -Legyen... Rád bízom, de én nem akarok menni. - Egyre jobban kezdtem bízni a lányban. Ha valaki rá tudja venni erre a fiúkat, az Yoora. Nagyon jó beszélőkéje van és sikeresen tud manipulálni szinte mindenkit. Nem is csodálkozom, hogy együtt van V-vel, de arra kíváncsi lennék, hogy nála mit vetett be.

  -Menj be a fürdőbe. Majd azt hazudom nekik, hogy fáj a fejed és rosszul érzed magad - kezdte magyarázni a tervet. 

  -Szerintem ez cseppet sem fogja érdekelni őket, ha úgy döntenek, hogy bulizni mennek, akkor engem is ki fognak ráncigálni a házból. 

  -Bízz bennem - nézett bele a szemembe, amolyan 'minden rendben lesz' tekintettel, majd vissza indult a többiekhez. 

Szinte azonnal a fürdőbe siettem, ahol a lehajtott vécédeszkára ülve hajtottam fáradtan térdemre a fejem. A rózsaszín, puha díszt kezdtem el markolászni a kezemmel, hogy valahova levezessem a bennem összegyűlt feszültséget. Már a saját házamban sem érezhetem magam biztonságban. Idő kérdése és az éjszaka közepén fognak betörni hozzám. Most, hogy a szüleim nincsenek itthon, nem tudom, hogy mihez is kezdhetnék. Ez következik, hogy a szolgájukként kell viselkednem? Mikor fogják már ezt befejezni? Mikor nőnek fel az isten szerelmére? Már mind nagykorúak, eszük mégis annyi, mint egy fáról lehullott makknak, vagyis semennyi.

Lassan egyenesedtem ki, s fejemet a kezeimbe temetve kezdtem el halkan pityeregni, ám nem a fiúk miatt. Magamra haragudtam, hogy ilyen helyzetbe kerültem, hogy ennyire gyenge és kihasználható vagyok. Ha egy picivel több akaraterő lenne bennem, akkor talán nem történne meg mindez. De már egy csepp energiám sincsen, ez a hét barom fél év alatt teljesen kikészítettek. De én vagyok a hülye, hogy hagytam... Mit is tehettem volna, mikor ők heten vannak én meg egyedül.

Erőt véve magamon, álltam fel és a kagylóhoz vánszorogtam, hogy a fölötte helyezkedő tükörben nézzek szembe az összetörtséget árasztó ábrázatommal. Borzos hajam és kisírt szemeim csak rontottak a megvisel arcom látványán.

A nappaliból áradó hangos zenére lettem figyelmes, majd nem sokkal később a fürdőszoba ajtajának nyitódására. Azt gondoltam, Yoora jött utánam, hogy közölje velem, elmentek a fiúk, ám az ajtóban megjelenő személyre nem számítottam. 

Amint a vöröses hajú fiú belépett az ajtón, a zárat azonnal elfordította, elvágva előttem az egyetlen egérutat. Nem is értem, hogy ez nekem miért nem jutott eszembe. Meglepettséggel és ijedtséggel fűszerezett tekintettel néztem rá az előttem álló fiúra. Fogságban voltam. Döbbenten vizsgáltam arcát és próbáltam leolvasni róla szándékát, miközben ő egyre csak közeledett.

  -Mit akarsz Jungkook? - kérdeztem magam előtt tartva kezeimet, amiket azonnal lefogott és erősen megszorított. 

  -Csak játszadozni jöttem - fordított az állasunkon, majd azzal az erővel a falnak lökött, teljes testsúlyával rámnehezedve. 

A félelem egy másodperc alatt hasított belém, s felidéződött bennem Jungkook minden erőszakos megnyilvánulása. Tudtam, hogy nála nem használ a szép szó, s ha tűzbe jön, nem fog egykönnyen leállni. Kifehéredett arccal néztem a fiú szemeibe, melyekben tisztán láttam amint ég a vágy, hogy újra megalázzon. Teljesen lefagyva, reménytelenül álltam előtte, egyre csak némán, magamban kérlelve, hogy valaki mentsen meg.