31.Fejezet - Fogadás

 
    A reggelem, hogy is fogalmazzak, eléggé érdekesen telt. Miután Jimin sikeresen felébresztett a csörömpölesével, már hiába is próbáltam visszaaludni, lehetetlen volt. Nem azért, mert kiment az álom a szememből, ezzel ellentétben még órákat tudtam volna aludni, hanem mert Sung néni már korán reggel a konyhában forgolódott és főzőcskézett közben pedig egy dalt dúdolt, ami egészen a hálószobáig elhallatszott.

   Ezt követően sem tudtam még csöppnyi tíz percet sem szundítani, mivel a néni reggelizni invitált, amit nem utasíthattam vissza. De a nap legfontosabb étkezése sem telt túl csendesen, mert Sung néni úgy kezelt engem, mintha a család tagja lennék és mindenféléről kérdezgetett, a kedvenc színemtől kezdve egészen a gyerekkori emlékeimig minden egyes dologra kíváncsi volt. Jimin persze csak nevetett a helyzeten és nyugodtan falatozta a néni által kreált mennyei reggelit. Úgy látszik a főzni tudás náluk egy öröklődő dolog.

Mire vége lett a kihallgatásra hasonlító étkezésnek, egy újabb problémába ütköztem. Mivel a ruháim Jimin állítása szerint szakadtan az utcán hevertek, ezért nem volt mit felvennem. Sung néni azonban előállt egy ötlettel miszerint SeRának, vagyis Jimin édesanyjának rengeteg ruhája volt, kapjak magamra onnan valamit, majd egy szobából pár női ruhát halászott elő, s azokat a kezembe nyomta. 

  -De én nem akarom ezeket felvenni - néztem végig az egyébként szép ruhákon, ám valamiert mégis tartózkodtam tőlük.

  -Pedig muszáj lesz - rántotta meg a vállát Jimin, miután magára kapta a pólóját. 

  -Dehát ezek anyukád ruhái, olyan fura lenne, ha én viselném őket.

  -Ne húzd az időt, öltözz és menjünk - intett az órára, majd sietősen lépett be a fűrdőbe.

  -Rendben - tettem eleget a kérésének. SeRa ruhái tökéletesen passzoltak rám, amin nagyon meglepődtem. A tükörben nézegettem magam mikor bejött a szobába Jimin, majd alaposan vegigmérve ejtett egy elégedett mosolyt. - Anyukád ugyanakkora méretet hordott mint én - jelentettem ki, mintha valami hihetetlen okosat mondtam volna.

  -Sokkal csinosabb volt nálad - vette hátára táskáját, majd indult ki a szobából. Legszívesebben vissza szóltam volna valamit, de tisztában voltam vele, hogy mindenkinek a saját édesanyja a legszebb, s abban is biztos voltam, hogy Jimin nagyon szerette az anyukáját, sőt még most is szereti. 

Sietősen szaladtam a fiú után, akit éppen a bejárati ajtóban értem utol.

  -Nagyon szépen köszönök mindent - hajoltam meg mélyen Jimin nagymamája előtt.

  -Ugyan, semmiség. Gyere máskor is, szívesen látlak - integetett Sung néni, majd mikor kissé távolabb értünk, Jiminhez fordultam.

  -Egyébként milyen nap van? - néztem fel a fiúra.

  -Péntek - ejtette ki egyszerűen a szót, ami majdhogynem a szívrohamot hozta rám. Most jöttem rá, hogy ezen a héten csak két nap voltam bent a suliban, teljesen elhanyagoltam a tanulást és egyáltalán nem is érdekelt, hogy milyen nap van. Ha ezt a szüleim tudnák, biztosan megölnének.

Nos így indultunk a hét utolsó tanítási napján az oly rég nem látott iskolába, ami valójában nem is hiányzott, de ez titok a szüleim előtt.

Suli után éppen hazafele indultam volna, mivel ott sem jártam már pár napja, ám az udvarra kiérve Jiminnel találtam szemben magam.

  -Hová indultál? - nézett rám kérdő tekintettel.

  -Haza - kerültem volna ki a fiút, de újra elállta az utamat.

  -Előbb a raktárba megyünk - kapta el karom, s nem várva meg válaszom indult el az említett épület fele. 

Hiába mondtam neki egész úton, hogy haza kell mennem, nem hatotta meg, s szó nélkül vonszolt magával egészen az elhagyatott raktárig. Az ajtó nyitását most is egy hangos nyikorgás kísérte, amely jelezte a bent tartózkodóknak, hogy valaki érkezik. Bevallom kicsit tartottam a helytől. Igaz, jártam már itt korábban, de mindkét alkalommal korom sötét volt bent, így nem láthattam semmit. Viszont most, fényes nappal azonnal elém tárult, hogy mit is foglal magába az elhagyatott raktár. Az elképzelésem miszerint hullák lógnak le a falról és minden tele van vérrel azonnal elszállt, amint megpillantottam a szinte teljesen üres nagy termet. A falak mentén tornyokba voltak  felhalmozva a különféle dobozok és hordók, a plafonról kábelek lógtak le, s a terem közepén egy nap bokszzsák lógott. De úgy tűnt, hogy utunk nem ide vezetett, mivel Jimin az ajtó becsukása után újra megragadta a karom, s a terem végében helyezkedő ajtóhoz húzott. Azt gondoltam, hogy ez az utcára fog vezetni, ám mikor kinyitotta, egy hosszú, rozsdás lépcsővel találtam magam szemben. Minden egyes foka egy halk reccsenéssel vagy nyikorgással illetett, s végig attól féltem, hogy az egész lépcső le fog szakadni én meg ki tudja hova esek. Az utolsó lépcsőfokot is megmászva, megkönnyebbülten dőltem a falnak, majd miután kifújtam magam, Jimint követve mentem végig a hosszú folyosón, melyet mindkét oldalról ajtók határoltak. Egészen a folyosó végen helyezkedő legutolsó ajtóhoz sétáltunk, majd egymás szemébe tekintve álltunk meg. 

  -Készen állsz? - kérdezte Jimin, mintha most mennék a halálom helyszínére. Igazság szerint nem tudtam, hogy mi is van bent, vagy egyáltalán miért jöttem el idáig kérdezősködés nélkül, s már válaszolni sem tudtam a kérdésére, a fiú egy szempillantás alatt nyitott be a szobába.

Egy hosszú asztal, tele illegális fegyverekkel és mindenféle gyógyszerrel, tablettával. Ez volt az első dolog, ami a szemem elé tárult. Majd lassan nagyobbodni kezdett a látóköröm, s tekintetem az asztalról a megdöbbent tekintetű Bangtan tagokra vonult, akik szinte azonnal az asztal elé ugrottak, takarva annak tartalmát. A meglepettség talán az én arcomra ült ki a legjobban, s a szavam is elakadt a látottak miatt.

  -Mi a franc folyik itt? Jimin, miért van itt ez a csaj? - nézett haragosan a vezérre Rap Monster.

  -Szedjétek össze a dolgokat - kiabált Suga, miközben a tablettákat kezdte belesöpörni egy nagy táskába.

  -A kurva életbe, hol a doboz? - nézett körbe Hope, mire Jungkook a sarokból odatolt az idősebbnek egy nap fadobozt, melybe azonnal a fegyvereket kezdték pakolni.

  -Jimin, válaszolj! - ordított még hangosabban Monster. - Mi a picsát keres itt a csaj?

  -Nyugodjatok le! - lépett elém Jimin, testével takarva engem, mintha védeni szeretne. - Velem van a lány.

  -Mi az hogy veled van? - sétált egyre közelebb Jin Jiminhez, majd elkapva a pólója nyakát közelebb húzta magához. - Beszélj normálisan bazdmeg!

  -Együtt vagyunk - lökte el az idősebbet. - A barátnőm - fogta meg a kezem és húzott magához közelebb. Megijedtem a fiúk reakciójától, s erősen kapaszkodva a fiú ruhájába döntöttem fejem hátának. Nem hittem volna, hogy tényleg kimondja. Azt gondoltam, hogy a tegnap csak viccelt, mikor azt mondta, hogy együtt vagyunk, s most hogy kimondta, a fiúkkal párhuzamosan és is megdöbbentem.

  -Nem gondoltam volna - nevetett fel hangosan Jungkook. - Jó taktika - válaszolt, bár nem értettem, hogy mire gondolhat. 

  -Ha meg akarod dugni, akkor vidd egy másik szobába - mondta cinikusan Taehyung, miközben az utolsó fegyvert rakta bele egy ládába.

  -Tudod jól, hogy ide senkit nem hozunk fel - szólalt meg J-Hope.

  -Te találtad ki ezt a szabályt! - csatlakozott Suga.

  -Megbízom benne - jelentette ki Jimin, egy nyugodtabb hanglejtéssel.

  -Az engem pont nem érdekel - csapott az asztalra Taehyung.

  -Akkor nincs helyed a Bangtanban - kiáltott rá Jimin. - Amíg én vagyok a banda vezére, addig azt csinálok amit akarok, te meg kussban vagy. Nem vagyok hülye, én sem akarok rosszat a bandának, meg tudom ítélni, hogy kiben lehet megbízni és kiben nem.

  -És mégis honnan tudod, hogy ebben a fruskában megbízhatunk? - kérdezte Rap Monster. Hangjában érződött a bizonytalanság és némi félelem.

  -Mert szeret engem és nem fog ártani nekem - jelentette ki Jimin nemes egyszerűséggel, majd elengedve a kezem, Taehyunghoz lépett, s átkarolva a fiút nézett vissza rám. - Nézzetek végig rajta, fél tőlünk. Nem merne beköpni senkinek - sétált vissza mellém. - Igaz? - nézett szemeimbe, majd magabiztosan magához rántva csókolt meg a fiúk szeme láttára.

Ledermedtem. Nem tudtam eldönteni, hogy ez a valóság, vagy csak egy rossz álom. Csak reménykedni tudtam abban, hogy ez egy szörnyű ábránd, s nemsokára felébredek, de rá kellett jönnöm, hogy nem alszom, ébren vagyok, s minden ami körülöttem történik valós. Jimin újra csak egy tárgyként kezelt, úgy emlegetett, mintha egy könnyű kis nőcske lennék, egy manipulálható fruska, akit úgy irányítgathat ahogy kedve tartja. Fájt. Iszonyatosan fájt, hogy ezt teszi velem, s hiába próbáltam magyarázatot keresni a viselkedésére, nem találtam.

Szólalni sem tudtam. Csak álltam mozdulatlanul, meredten bámulva Jimint. Nem zavartak a fegyverek, a drogok, sem a kiabálás. Nem érdekelt, hogy ez mind mind illegális, egyedül Jimin szavai kínoztak. A hangsúly amit használt, a mimikája, a tekintete. Lenéző volt. Darabokra törtem, az egész lényem apró szilánkokra hullott, s a naivságom miatt a remény egy apró, halvány lángja mégis bennem égett.

  -Bízhattok benne, jó kislány - állított maga elé, hogy a fiúk jól végigmérhessenek.

  -Jimin ezt még meg kell beszélnünk - ült le egy székre Rap Monster, majd hátradőlve fújta ki a benntartott levegőjét.

  -Mit kell ezen megbeszélni? - nevetett kínosan Jimin.

  -Mondjuk, hogy mennyire álszent vagy - szólalt meg Jungkook, ám még mindig érthetetlennek tartottam a beszédét.

  -Ennek ahhoz semmi köze - válaszolt komolyan Jimin.

  -Fejezzétek ezt be - vágott közbe Suga. - Ha a csaj egy szót is mer szólni a fegyverekről, vagy a drogokról, azt nem fogja túlélni.

  -Suga ezt most ne - állította le a fiút Taehyung. - Nekem is sok gondom adódna belőle.

  -Figyelj törpe, az az hercegnő, vagyis Hi. Most szépen kimész, mi megbeszéljük a helyzetet, aztán tudatjuk veled. Remélem tudod, hogy mi vár rád, ha el mersz tűnni - illetett egy fenyegető hangnemmel Rap Monster.

  -Ne haragudj - húzott ki a szobából Jimin. - Muszáj volt így beszélnem veled.

  -Jimin, mi ez az egész? - remegett meg a hangom, annak ellenére hogy próbáltam erősnek mutatkozni.

  -Mondtam, hogy nem az vagyok, akinek hiszel - simogatta meg az arcom. Alig pár perce tárgyként kezelt, most meg újra kedves. Sosem tudok kiigazodni rajta. - Később mindent megmagyarázok, de most vissza kell mennem - nyomott egy apró puszit a homlokomra, majd vissza sietett a szobába. 

Zavartam álltam a hosszú folyosó végén, arra várva hogy történjen valami. Nem mertem elmenni, de igazából nem is akartam. Hosszú percek teltek el, miközben kint várakoztam. A szobából kiszűrődő zajokból semmit sem tudtam kiszűrni, s végignézve a folyosón egyre jobban kezdett érdekelni, hogy mi lehet a többi szobában. A legközelebbi ajtóhoz sétálva emeltem kezem a kilincsre, s ekkor a folyosó végen levő ajtó kicsapódott, s a Bangtan tagjai, két fiú kivételével elhagyták a szobát. Mind az őt srác egy egy megvető pillantással illetett, miközben elsétáltak mellettem, de egyikőjük sem szólalt meg. Jimin és Jungkook maradtak bent a szobában. Az ajtóhoz közelebb húzódva próbáltam hallgatózni, s meglepetésemre ezúttal a szavakat tisztán lehetett hallani.

  -Jó kis terv, nem is gondoltam volna, hogy elmész idáig - nevetett Jungkook.

  -Mire gondolsz? - kérdezte Jimin.

  -Így könnyű a fogadás, de nem adom fel - válaszolt a fiatalabb.

  -Melyik fogadás? 

  -Tudod, hogy melyikőnk tudja hamarabb megdugni a kiscsajt - mondta ki a szavakat Jungkook, s a szívem ekkor kihagyott pár dobbanást.

Nem akartam tovább hallgatózni, elég volt ennyi. Nem érdekelt Jimin válasza, hiszen sejtettem, hogy mire megy ki a játék. Meggondolatlanul kezdtem el szaladni, végig a folyosón, át a nagy termen, egészen a nyikorgó ajtóig, amit teljes erőmmel löktem meg, s hangosan csaptam be magam után. Nem számított, hogy a fiúk látták amint elszaladtam. Egyedül akartam lenni, senkit sem akartam a közelemben tudni. Észre sem vettem, hogy merre futok, csak arra eszméltem, hogy egy híd aljában kuporgok, s próbálom törölgetni a könnyeimet.

Minden hazugság volt. A kedves szavak, az érintések, a puszik és a szenvedélyes csókok, mind mind csak hazugság. Egy dolgot akart, hogy lefeküdjek vele, s ezáltal megnyerje a fogadást. Bár nem hallottam a teljes beszélgetést, ebben biztos voltam. Ennyit értem neki, egy fogadást, nem többet. Vissza akartam adni, azt akartam, érezze azt amit én, s ha nem is nagy mértékben, de legyen csalódott. Csak egyetlen dolog jutott eszembe, amivel visszaadhattam neki, s határozottan vettem kezembe a telefonom majd írtam meg az üzenetet.

    "Találkozni akarok veled."

Türelmetlenül vártam a válaszra. Másodpercenként ellenőriztem a telefonom, s mikor végre meghallottam az üzenetet jelző hangot, kissé félve, mégis izgatottan kezdtem olvasni a kijelzőn levő nevet: Jungkook.

  "Holnap. Este nyolckor a közeli motelben. 

   Remélem, hogy szexi ruha lesz rajtad."