Lassan vége lett az osztályfőnöki órának és elérkezett a nap leghosszabb szünete, az ebédszünet. Fél év alatt megtanultam, hogy jobban járok ha otthonról hozok kaját, mert az amit itt főznek, ehetetlen, és még csak ételnek sem lehet minősíteni.
Leraktam a táskám az asztalra, helyet foglaltam, majd elkezdtem kipakolni az édesanyám által készített ételeket. Egy ételt tároló dobozt húztam elő a táskámból, majd levettem a tetejét. A doboz egy adag rizset, apróra vágott csirkehúst és hosszú csíkokra szeletelt főtt zöldséget rejtett magában. Ezek mellé kivettem egy szép piros almát, meg egy palack ásványvizet.
Már kezdtem volna nekilátni a falatozásnak, mikor két fiú vágódott le mellém, négy pedig szembe velem. Ismerős a felállás, már nem is kellett fel tekintsek, tudtam, hogy Jimin az asztal mellett áll.
-Milyen finomságot hoztál ma nekünk? - kérdezte bosszantó hangján J-Hope.
-Nem nektek hoztam. - válaszoltam feszülten.
-Ha ha ha. Jó vicc. Remélem van desszert is, mert kívánok valami édeset. - szólalt meg Suga az asztal másik feléből.
-Nézzük csak.. - vette kezébe a dobozkát Jin - Van benne rizs, meg zöldség és egy kevés hús. Mi van kislány, le akarsz fogyasztani minket?
-Szerinted ez elég lesz 7 fiúnak? - nézett rám Rap Monster.
-Nem, de egy éhes lánynak pontosan elég. - mondtam, majd kivettem Jin kezéből a műanyag dobozt.
-Ó te szegény! Éhes vagy? - kérdezte Jungkook, majd megsimogatta a karom - Sajnálom de az is maradsz.
-Nincs nálad semmi más? - kérdezte V, majd a táskámban kezdett kutatni. Megfordította, majd mindent kirázott belőle a földre. - Máskor hozz valami édességet is. - mondta, majd a földre hajította a táskám.
-Fiúk siessetek, mert ezen a szüneten még enni is szeretnék! - mondta az asztal mellett álló Jimin. Sosem értettem, hogy miért nem ül le. Talán ezzel ellensúlyozza a magasságát, mert ha állva marad, magasabb a többieknél. De pont én beszélek..
-Jó Jimin, máris. - forgatta meg szemeit Suga, majd kitépte kezeimből az ételes dobozt és felállt. Őt követték a többiek is. Örültem, hogy legalább az almámat meghagyják, de utolsóként felállva az asztaltól, Jungkook kezébe vette azt majd a többiek után sietett.
Pár percig még ültem az asztalnál, majd mikor elég távol mentek, felálltam és elkezdtem összepakolni a földre kihányt dolgaimat. Néhány írószerem eltörött, mikor Jimin végigsétált rajtuk, de azokat is felszedtem. Nem értem.. Nem tudom felfogni, hogy miért teszik ezt velem. Hogy ebben mi az élvezet.. A porig alázni és ennek tetejébe még az egyetlen kis örömforrásomat is elvenni tőlem.
A tanórák a szokottnál lassabban teltek. Egy perc számomra hosszú óráknak tűnt. És kezdtek megmutatkozni rajtam az éhség jelei. Fájni kezdett a fejem, kissé émelyegtem és nem tudtam odafigyelni a tanárokra. Legalább azt az almát meghagyhatták volna, hogy ne kelljen teljesen üres hassal végigüljek még négy órát, de ők csak nevetnek a helyzetemen.
Elérkezett az utolsó szünet, én pedig fájó hassal kullogtam ki az iskola udvarára. A bokor mögé szerettem volna menni, hogy ott szenvedhessek, de a fájdalom fölém kerekedett. Nem bírtam tovább menni, csak leültem a legközelebbi padra, kezeimet hasamra tettem és próbáltam nem a fájdalomra koncentrálni.
-Mi van hercegnő? Megjött a menzeszed? - szólalt meg hírtelen a már jól megszokott hang. Jimin hangja.
-N-nem. - nyögtem nagy nehezen ki.
-Akkor szülni készülsz? - nevetett fel a fiú - Nem lenne szép, ha itt az iskola udvarán szülnél.
-Nem te barom! - szóltam hozzá idegesen - Ha tudni akarod, ma nem ettem semmit, mert 7 hülye elvették az ételemet.
-Rád fér a fogyókúra, hogy könnyebben el lehessen hurcolni. - mondta gúnyosan - Az utóbbi időben magadra szedtél pár kilót. Vagy tényleg terhes lettél?
-Az.. Gondterhes. - mondtam, majd egy hirtelen nyilallást éreztem a hasamban. Még jobban szorítani kezdtem a fájdalmas részt, közben pár könnycsepp jelent meg a szememben. Jimin biztosan élvezte, hogy láthatja a szenvedésem, de ebben a pillanatban ez egy cseppet sem érdekelt, csak arra gondoltam, hogy hogy fogom ezt még egy órán át kibírni. Egyáltalán hogy fogok erről a padról felállni? A fájdalmas nyilallás a gyomorszájamat érintette, majd kihatott az egész hasamra. Szemeimet szorosan összezártam, kezeimmel pedig nyomtam a fájó részt.
- Meg ne halj, mert akkor nem lesz kit szivatni. - zavart meg gondolataimat a mellettem álló Jimin, majd mind aki itt sem volt, elhúzta a csíkot.
Kicsit még ültem ott, vártam, hogy csillapodjon a fájdalom, de hamar rájöttem hogy nem fog. Erőt vettem magamon, felálltam majd földrajz terem fele vettem az utat. A falnak támaszkodtam és így mentem el az osztályteremig. Még mindig émelyegtem és a lábaim is remegni kezdtek. Ez lesz a mai utolsó óra, csak kibírom valahogy.
*az óra közepén*
-SunHi! Kérlek mutasd meg a térképen, hogy hol van Japán. - szólt hozzám a tanár. Lassan felálltam a helyemről, egyik kezemmel fogtam a fájó hasam, másik kezemmel elvettem a tanártól a pálcát, majd a térképhez léptem és sikeresen megmutattam,hogy hol helyezkedik Japán. - Remek. Azt meg tudod mondani, hogy .. - de többre nem emlékszem, hogy mit mondott, mert minden elsötétült előttem. A látásom megszűnt, a hangok elhalkultak, az érzékszerveim csődöt mondtak én meg elájultam.
Simogató kezeket éreztem az arcomon, majd egy lány körvonalai kezdtek kirajzolódni. Lassan próbáltam kinyitni szemeimet, hogy a beszűrődő fény ne sértsen. Yoora ült mellettem egy széken, kezeivel arcomat babusgatta. Tekintete aggódó volt.
-Na végre felébredtél! - szólalt meg - Tudod, hogy mennyire megijedtem?
-Hol vagyok? - néztem rá kérdően.
-Az orvosi szobában. Földrajz óra közben elájultál, vagy nem emlékszel? Talán emlékezet kiesésed is van?
-Dehogy van.. - mondtam halkan.
-Magához tért? - kérdezte egy kedvesen csengő női hang.
-Igen. - válaszolt Yoo.
-SunHi, igaz? - kérdezte az iskola orvos.
-Igen, én vagyok.
-Ettél ma valamit?
-Nem.
-És a tegnap?
-A tegnap.. - gondoltam vissza - A tegnap sem túl sokat..
-A vércukor szinted nagyon le van esve, nem teszel jót magadnak ha koplalsz. Egyél rendesen, ha nem szeretnéd, hogy még több problémád adódjon. Ha jobban érzed magad, hazamehetsz és egyél valamit, mert a szervezeted le van gyengülve. - Persze.. mintha saját akaratom miatt vonnám meg magamtól az élelmet. Ezt is a fiúk számlájára lehetne írni.
_____________________________
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése