23.Fejezet - Emberrablás

     

   Sziasztok! Mint mondtam, nem szoktam ilyesmi bevezetőket írni, de most egy kivételes eset miatt mégis megteszem.
2015. szeptember 23. van és szeretném felköszönteni az egyik barátnőmet. Úgyhogy ha éppen olvasod ezt, akkor NAGYON BOLDOG SZÜLINAPOT!!! Kár, hogy nem tudunk most együtt lenni, de majd bepótoljuk.  (EZT KÜDÖM NEKED, KATT IDE)
                                                                                                                            Puszi! ♥ 

Ahogy figyelgettem a porban fekvő szoknyám, nem értettem, hogy miért is ülök a védelmet nyújtó bokor mögött. Az iskola a szokásosnál nyugalmasabban telt, a Bangtan rám sem hederített, lehet, hogy új áldozatot találtak. Már nem kellene elbújnom, mégis csengetéskor azonnal a rejtekhelyemre siettem. Talán már megszokásból jöttem, vagy mert még mindig nem érzem magam biztonságban, magam sem tudom.

Poros szoknyám vizsgálását egy jól ismert, kedvesen csengő lány hang zavarta meg. Lassan néztem fel barátnőmre, aki éppen kitakarta a napot, ezért nem kellett hunyorítanom, és tekintetemmel kérleltem, hogy üljön le mellém.

  -Mi van veled te lány? Nagyon csendes vagy ma, órákon is úgy viselkedsz mint egy zombi - szólalt meg Yoo, miközben telefonját pötyögtette.

  -Semmi különös, csak fáradt vagyok - dőltem neki a falnak. - Az éjszaka nem tudtam aludni. 

  -Miért? - kérdezte, fel sem tekintve a készülékről. Valamit írt, de olyan szögben tartotta a telefont, hogy nem láttam belőle semmit. Viszont Yoo arckifejezése árulkodó volt, úgy mosolygott mint egy jóllakott óvodás gyermek aki még desszertet is kapott.

  -Mert... - gondolkoztam el, hogy mit is válaszolhatnék. - Egy érdekes személy miatt.

  -Ne beszélj ennyire titkolózva - tette végre le a készüléket. - Áruld már el, hogy mi történt és ki az az érdekes személy.

  -Tegnap be voltam zárva a könyvtárba - vettem egy nagy levegőt, azon gondolkodva, hogy mondjam ki a nevet, vagy inkább ne. Ha elárulom, hogy kivel voltam, akkor Yoora biztosan kiakad és rámzúdít legalább tízezer kérdést, de ha nem mondom el akkor a bűntudat fog mardosni, hiszen mégis a legjobb barátnőm elől hallgatom el ezt.

  -Kivel? Ne húzd az időt Hi, felfal a kováncsiság, hogy a barátnőm kivel volt összezárva. Valami szexi pasival? Vagy talán azzal az aranyos fiatal tanárral?

  -Jiminnel - nyögtem ki halkan. Végre megkönnyebbültem, hogy nem kell ezt magamban tartanom, megis egy kicsit féltem Yoora reakciójától.

  -Viccelsz? - nézett rám értetlenül. Tényleg viccnek hangozhatott, ha még ő sem hitte el.

  -Nem, komolyan mondom. Össze voltunk zárva egész estig.

  -Na mesélj - mosolygott huncutul, s fejét a térdére döntötte.

  -Suli után az igazgató hátra küldött a könyvtárba, hogy felügyeljek Jiminre, ameddig pakolászik. Aztán mikor mentünk volna haza, az ajtó be volt zárva, szóval ott maradtunk egészen estig, amikor hála az égnek, megérkezett a gondnok. 

  -És történt valami? - vette elő a perverz nézését. 

  -Mi kellett volna történjen? - kérdeztem vissza, hátha összezavarom, de Yoo nem az a lány, aki itt megállna, azonnal bele is kezdett a találgatásokba. 

  -Hát mondjuk a combodtól fogva felemelt és ráültetett az egyik asztalra, aztán lehúzta a gatyáját és... Vagy csak simán nekilökött az egyik szekrénynek és ott csináltátok.

  -Sehol nem csináltuk 'azt' - szóltam rá a túlságosan elkalandozott barátnőmre.

  -Na jó... lehet hogy nem történt semmi ilyesmi, de kötve hiszem, hogy csak ültetek és bámultátok egymást. 

  -De ezt olyan nehéz elmesélnem, mert haragszom miatta magamra. - Valóban így volt. Belülről emésztett meg lassacskán a tudat, hogy Jimin újra lekapott, én meg csak tétlenül álltam ott, mitöbb, még legbelül élveztem is.

  -Mondd már! Tudod hogy nekem bármit elmondhatsz, a legrosszabb esetben is csak kinevetlek.

  -Megint megcsókolt... Annyira hülye vagyok hogy hagyom magam, nem lett volna szabad, de egyszerűen mikor hozzám ért, a lábaim a földbe gyökereztek és a kezeim sem akartak mozdulni. Nem tudtam ellökni magamtól - kezdtem súrolgatni az arcom, hogy kissé lenyugodjak.

Már vártam, hogy Yoo újra fantáziálni kezd, de erre a reakciójára mégsem számítottam. 

  -Tetszik neked? - nézett rám komoly tekintettel, ám arcából semmit sem lehetett leolvasni. Ez a kérdés annyira egyszerűen hangzott, mégis, fogalmam sem volt, hogy mit válaszoljak. Megint össze voltam zavarodva, hiszen tisztában voltam vele, hogy nem tetszik Jimin, ezt mégsem tudtam kinyögni. Mintha valami titokzatos dolog meggátolt volna ebben. 

  -Nem tudom - válaszoltam végül halkan, s szoknyámról lesöpörtem az összegyülemlett port.

  -Milyen volt, mikor megcsókolt? Hogy érezted magad? - pirult bele a lány a saját kérdésébe. Rá sem ismertem Yoorára, hiszen ő nem az a szemérmes kislány, aki bármitől elpirul. 

  -Egyszerre éreztem magam gyengének, és törékenynek, mégis amikor a karjaiban tartott nyugodt voltam - gondoltam vissza az eseményekre és akaratlanul is elmosolyodtam, amit egy enyhe pír követett. - Ezt nem lehet elmagyarázni, mintha súlytalan lettem volna és az égig emelkedtem, aztán mikor elengedett, azonnal vissza hulltam a földre.

  -Te szerelmes vagy - mosolygott, majd elkapta és megszorította a kezem.

  -Dehogy vagyok! - vágtam rá azonnal, s húztam volna ki a kezem Yoo mancsai közül, de a lány erősen tartotta, így nem sikerült.

  -De az vagy. Ha tényleg ezt érezted, amit mondtál, akkor ez bizony szerelem.

  -Szerintem csak össze voltam zavarodva. Ki nem állhatom Jimint, ezt te is jól tudod - bizonygattam az én verziómat, pedig magam sem voltam biztos benne, hogy ez az igazság.

  -Ellenségekből lesznek a szerelmesek - nevetett, majd egyből a telefojához kapott, amint az rezegni kezdett. Őrült módján kezdett írni rajta, mintha az élete függne tőle, s amint választ kapott az üzenetére, csillogó szemekkel olvasta azt. Kezdett kiváncsivá tenni, hogy vajon mit és kinek írkálhat ekkora életkedvvel, de bármennyire is próbáltam kibogozni a telefon kijelzőjén levő betűket, nem sikerült.

  -Te meg kivel beszélsz ilyen izgatottan? - kérdeztem vigyorogva, hiszen fordult a kocka és én faggattam őt. 

  -Taehyunggal - válaszolt egyszerűen. Velem ellentétben neki nem esett nehezére kinyögni a nevet, hiszen ő tényleg szerelmes a srácba.

  -Hogy mi? Azt meg hogy? - csodálkoztam, mert a banda tagok nem szoktak minden lánnyal leállni. Félteni kezdtem Yoorát, hogy esetleg bele viszik a rosszba, vagy olyant tesz, amit később megbánhat. A Bangtan tagjai általában a suli vagy a környék ribancaival szokták összeszűrni a levet, mert ők mindenre kaphatók, de egy két éjszakánál többet egyikőjük sem kell nekik. Nagyon reméltem, hogy Yoorából nem lesz V miatt egy olcsó lány.

  -Tegnap kezdtünk el beszélgetni - kezdte mondandóját, ami éreztem hogy nem lesz rövid. - Délután kaptam egy üzenetet, amiben az állt, hogy Taehyung vagyok. Először persze nem hittem, hogy ő ír, de aztán olyanokat mondott, amiről csak ketten tudunk, vagyis... azt te is tudod hogy lefeküdtem vele. Nem hittem a szememnek amikor leírta, hogy emlékszik a gyenge pontjaimra és hogy hol puszilgatott végig. Ezt csak is ő tudhatja, szóval biztos vagyok benne, hogy Tae írt nekem. Mondta, hogy majd találkozni akar és olyan aranyosakat írt, hogy szép a szemem, meg hogy szereti az illatomat. Hi, el sem hiszed hogy mennyire boldog vagyok - mosolygott, s láttam hogy a száján megjelenő, felfelé görbülő ív a szívéből jön. Én is boldog voltam, részben mégis tartottam, hogy ez túl könnyen jött és talán ugyanilyen könnyen fog véget érni. A legjobbat szerettem volna a barátnőmnek, nem egy ilyen alakot, mint V, most mégsem ellenkeztem és nem kezdtem el felhozni az érveket ellene. Bíztam benne, hogy ebből csak és kizárólag jó dolgok fognak kisűlni, de készen voltam arra is, hogy szükség esetén az összetört szívű, síró Yoorát öleljem magamhoz és nyugtassam.

  -Tényleg őt szeretnéd?  - néztem komolyan barátnőmre és reménykedtem a nemleges válaszban, de sejtettem hogy mit fog mondani.

  -Igen. Számomra csak Tae létezik, nekem csak ő kell - mosolygott szégyenlősen. Láttam a szemeiben a csillogást, mikor erről a fiúról beszélt és tudtam, hogy sehogy sem lehet róla lebeszélni. Igazából már nem is akartam lebeszélni, messziről lerítt róla a boldogság és ki vagyok én, hogy ezt tönkretegyem?

A következő tanítási óra eléggé érdekesen telt. Miután bejött a matek tanár sikeresen orra bukott és szétszórta a kezében szorongatott összes könyvet, meg füzetet. Az osztályban természetesen hangos nevetés tört ki, amihez önkéntelenül csatlakoztam én is, mert valljuk be, viccesen nézett ki, mikor elesett. Ez senkinek sem esne jól és persze a tanár is eléggé rossz néven vette, ezért egész órán morcos volt, kiabált velünk és a bűntető felmérő ötletét fontolgatta, amikor hirtelen megszólalt a tűzjelző csengő. Mielőtt az egész osztály pánikban tört volna ki, a tanár közölte velünk, hogy ez csak egy próba, hogy vész esetén tudjuk mi ilyenkor a teendő. Mindenki párba rendeződött és szépen sorban kivonultunk az udvarra, ahol már a tűzoltók és rendőrök vártak. Osztály szerint álltunk meg az iskola nagy udvarán és hallgattuk az oktató beszédet. Vagyis hallgatnunk kellett volna, de ez a diákok háromnegyedét nem érdekelte, a legtöbben mással foglalkoztak. Mi Yoorával próbáltunk észrevétlenül hátrébb húzódni egy árnyékosabb helyet keresve, mert már egyikőnk sem bírta a tűző napot. A levegő még hűvös volt, viszont a nap sugarai annál jobban égették az ember bőrét. Ahogy végre sikerült egy kellemesebb helyet talánunk Yoo figyelmét azonnal a közelben helyezkedő V foglalta le, vagyis úgy éreztem magam mintha egyedül álldogálnák. Jobb ötlet híján végül az egyik rendőr papolását kezdtem hallgatni, ami annyira untatott, hogy akár állva el tudtam volna aludni. 

Ebből az állapotból a csuklómra fonódó kéz zökkentett ki. Tudtam hogy nem Yoora keze, mivel ő a másik felemen állt, ezért ijedten fordítottam oda a fejem. 

Az állam a egészen a földig zuhant, a szemeim pedig bowling golyó nagyságúra tágultak, vagyis vicces arcot vágtattam, mikor megláttam, hogy a csuklómat szorongató személy nem más mint Jimin. Azonnal el akartam rántani a karom, de a műveletem sikertelennek bizonyult.

  -Engedj el - néztem rá szúrós szemekkel, ami szemmel láthatólag nem hatotta meg. 

  -Nem. Te most szépen utánam jössz - válaszolt, s nem várva meg a reakcióm, azonnal elindult magával rántva engem. Nem akartam feltűnést kelteni a tömegben ezért nem ellenkeztem, de semmi kedvem nem volt követni a fiút. Egészen a suli hátáig vonszolt, ahol a falnak lökött, hogy még véletlenül se tudjak meglógni. Egyik kezével vállam fölött támaszkodott, s közben egyre közelebb kezdett lépdelni. 

  -Mi-mit akarsz tőlem? - hátráltam, kezeimet magam előtt tartva.

  -Én semmi különöset. De az érdekelne, hogy miért félsz tőlem? - Nevetnem kellett a kérdésén, hiszen ennél egyértelműbb dolgot nem is kérdezhetett volna. Ő és a bandája fél éve teszik tönkre az életemet, az éjszaka közepén ráncigálnak a raktárba, megaláznak, majdnem megerőszakolnak és még azt kérdi, hogy miért félek. Ez egy vicc. De nem mutathatom ki, hogy mennyire tartok tőlük, mert akkor még jobban rám szállnak, azt meg nem szeretném. Ez a két nap a Bangtan nélkül maga a menyország volt, semmi szükségem arra, hogy újra szivatni kezdjenek. 

  -Nem félek - próbáltam magabiztosnak mutatkozni.

  -Akkor miért húzódsz el tőlem? Mondtam már, hogy semmit nem akarok csinálni.

  -Miért hoztál ide? Nyögd már ki, hogy mit akarsz - kezdett felmenni a pumpám. Ez a fiú mindig, minden egyes alkalommal amikor csak tud, kihoz a sodromból.

  -Tudod... A tegnapi csókot megérdemeltem - nevetett fel. 

  -Mi? - néztem rá értetlenül. Fogalmam sem volt, hogy miért mondja ezt, de sértő volt a mondata. Úgy beszélt, mintha egy tárgy lennék, amit csak úgy meg lehet érdemelni. 

  -A földrajz felmérőm jól sikerült. 

  -És ezért nem én érdemelnék valamit? Végülis én vettelek rá, hogy tanulj. 

  -Mit szeretnél hercegnő? - kérdezte miközben egyre közelebb került hozzám. Nem tudtam tovább húzódni, ezért egy helyben tűrtem a közelségét. Már könyökével támaszkodott a falnak és másik keze a derekamra vándorolt, amitől azonnal összerezzentem és ijedten feszültem meg. 

  -Tőled semmit - próbáltam ellökni magamtól kisebb nagyobb szerencsével. - Csak engedj el!

  -Dehogy engedlek, itt maradsz. 

  -Jimin azonnal engedj el! - kezdtem kiabálni, s kapálózásom végre hatásos volt. Abban a másodpercben ahogy a fiú nem figyelt és gyengített szorításán, azonnal futni kezdtem. 

A rendőrök és tűzoltók által tartott oktató bemutatónak már vége volt, a diákok hazafele tartottak, azonban velük ellentétben én az iskolába rohantam. Egészen a szekrényemig szaladtam majd mikor megbizonyosodtam róla, hogy Jimin nem követett, fáradtan dőltem neki a nagy vasszekrénynek. Fogalmam sem volt, hogy miért bánik velem így. Egyszer kedves, a következő alkalommal meg már gúnyosan viselkedik... talán skizofrén. És mi lehetett Yoorával... igaz lenne amit mondott, hogy szerelmes vagyok? Nem. Ez teljesen lehetetlen. Azt nem tagadom, hogy Jimin jól néz ki, de nem vagyok szerelmes belé. Egy ilyen hülye, kiszámíthatatlan alakba sohasem tudnák beleszeretni.

Miután letárgyaltam magamban, hogy nincsen minden rendben a fejemben és nem ártana egy kiadós pihenés, elindultam kifelé az épületből, hogy végre én is hazajuthassak. A kihalt folyosót elhagyva lassan sétáltam végig az iskola udvarán, egészen a közelben levő átkelőig. A zebra előtt várakoztam arra, hogy az egyik autó végre megálljon és átkelhessek az út másik oldalára. 

Szerencsére nem kellett sokáig várakozzak, ugyanis egy sötétített ablakú, szűrke jármű állt meg közvetlenül a zebra mellett, ám amikor indulni szerettem volna, az egyik ajtó hirtelen kicsapódott és alig pár másodperc múlva már az autóban találtam magam. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit csináljak, csapkodni, kapálózni kezdtem, közben szemeimet az ijedtség és félelem miatt szorosan összezárva tartottam. Egyből beugrott, hogy mi történik: egy emberrablás áldozata vagyok.

  -Engedjetek ki! - kiáltottam, bár nem voltam benne biztos, hogy több ember tartózkodik a járműben.

  -Nyugi hercegnő - hallottam meg egy ismerősen csengő hangot. Egy pillanatra alább hagytam a hadonászásból, s szemeimet lassan kezdtem felnyitni. A látványtól nem tudtam, hogy nyugodjak le, vagy legyek még idegesebb. A kormánynál a Bangtan legidősebb tagja, Jin ült, a hátsó ülésen az egyik ablaknál Rap Monster foglalt helyet, mellette Jungkook ült, őt követte J-Hope, a másik ablaknál pedig V helyezkedett, akinek az ölében Yoora foglalt helyet. A hátulról kiszűrődő hangokból hamar rájöttem, hogy Suga a csomagtartóban pihenget, egy tag mégis hiányzott. Még párszor gyorsan átfuttattam a szemem a járműben helyezkedő embereken, mikor rájöttem, hogy én nem is az autó ülésén ülök. Azonnal hátra pillantottam és abban a másodpercen esett le, hogy Jimin volt az aki berángatott a járműbe és most az ő ölében foglalok helyet.

  -Mi a franc folyik itt? - kérdeztem idegesen, gyorsan pillogtatva, mint aki egy rossz álomból akar felkelni.

  -Csak lemegyünk a partra - válaszolt a legnagyobb egyszerűséggel a volán mögött helyezkedő Jin. 

Úgy néztem rá, mint aki nem értené, hogy mit mondott, pedig minden szavát tisztán hallottam. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy megint mibe keveredtem.